Mi vagyunk te, és mi vagyunk én [BEFEJEZETT]

önálló

Volt egy pillanat.

Azelőtt, hogy nekivetődött volna az ajtónak, de azután,

hogy a felismerés gyomron vágta.

Egy pillanat, amiben elvesztette a szabad akaratát.

Csakis a szív hoz ilyen döntést.

Csakis a szív képes félrelökni az elmét, hogy

hátat fordítson a félelemnek, és azt tegye, ami helyes.

Csak a szív képes mindent feladni.

És a szívnek nem parancsolhatnak.

~

Taehyung tudta, hogy elkésett.

Az elméje tudta, a szíve is tudta,

minden egyes porcikája tudta, hogy

már nem mentheti meg.

De csak a szíve tudott valami olyat, amit az elméje nem.

Hogyha Yoongi nem éli túl,

Taehyung miért akarná?

~

A tűz mindig is Yoongi gyengéje volt.

Ha fájt, meggyógyította, ha eltévedt,

elkísérte.

Minden volt, ami Taehyung sosem tudott lenni.

Nem tudott a tűz lenni, bármennyire is próbálkozott.

Neki csak a szavai voltak, amit Yoongi nem hallott meg,

csak a szíve, amit nem fogadott el.

Taehyung halálra rémült valahányszor

játszani látta a fiút az öngyújtójával.

A szeme éhesen, vágyakozva figyelte a

lángokat, mintha a lobbanás lett volna a levegő,

és a meleg tartotta volna életben.

Taehyung talán már akkor tudta,

csak nem volt hajlandó foglalkozni vele.

Az élet játék volt, és Yoongi csak

egy módon nyerhetett.

Végül hát mégis versenyzett, csak éppen nem vele.