Mi vagyunk te, és mi vagyunk én [BEFEJEZETT]

dicsőség

Napról napra egyre nehezebb jól lenni.

Már nem csak hegedűk vannak, meg a hangja.

Fájdalom is van. Fizikai fájdalom,

de nem tudom, honnan ered, és mikor lesz már vége.

Tae mindig ott van.

Állandóan üzen, felhív, hangüzenetet küld.

Az ágyamba fekszik, a hajamba túr, magához ölel.

Azt mondja, gyönyörű vagyok.

A mellkasomra fekszik, és én a hajával játszom.

Azt mondja, szereti, ha megérintem.

Az ujjam furcsán viszket, ami csak akkor múlik,

ha végig simítok a karján, az arcán.

A mellkasom is furcsán üres, csak akkor enyhül, ha átölelem.

Ezt azt jelenti, hogy én is szeretem megérinteni őt?

Ilyenkor olyan békés minden.

De egyszer elmegy, és akkor a hegedűk visszatérnek.