|Szívedbe Látok|

Ötödik

| RACHEL |

Az első nap a kávézóban nagyon jól telt. Az eltelt órákban Ethan közelében voltam. Minden percben éreztem az illatát, és láttam a tekintetét. Nem tudtam, hogy hatással van e rám a közelsége. Azt tudtam, hogy feszült voltam. A kávékat, és a rendelt desszerteket úgy szolgáltam fel, hogy remeget a kezem. Nem csak a kezem! De még a combom is szokatlanúl remegett. A reakcióm egyszerre volt ijesztő, és kiábrándító a számomra. Hiszen magamat ismerve egy határozott személyiség vagyok. De ahogy Ethan a közelemben van, mintha elhagyott volna engem a határozottság. Este nyolc órakkor fordítottam meg az ajtó felületére rögzített táblát, a homlokomat pedig az üvegnek támasztottam. Tudtam azt, hogy csak ketten vagyunk a kávézóban. Ez miatt a csend pedig szokatlanúl zavaró volt. Csak egy pillanatra néztem hátra, de Ethan kikötötte a derekán a fekete kötényét, és a púltra tette. Miközben a púlt felületére támaszkodott, a vállán szépen kirajzolódtak az izmai, és a karján az erei. Zavartan igazítottam meg a hajam, és felé sétáltam. De amint rám pillantott a szemébe lógó fekete tincsek közűl, úgy csináltam mintha az órát néztem volna.

- Hogy érezted ma magad? - hallkan kérdezte, a száját halvány mosolyra húzta. Énis levettem a kötényemet, és a púltra tettem. Megálltam vele szembe, és kikapcsoltam a kávéfőzőgépet. Határozottan bólintottam, és egyenesen a szemébe pillantottam. A tekintete csillogott a kíváncsiságtól, mintha tényleg érdekelné őt a válaszom.

- Tanulás után egy kicsit fárasztó! De eddig nekem nagyon tetszik! Nem gondoltam volna azt, hogy ilyen jó érzés dolgozni! - a mosolyomat nézte, miközben feszülten megemelte a vállát. Mintha gondolkozott volna a válasza elött. Mintha jól megfontolta volna a választ.

- Még nem dolgoztál? - a konyhába sétált, és a kezébe vett egy rongyot. Megnyitotta a csapot, a rongyot a víz alá tette, majd vissza sétált hozzám, és letörölte a kávéfőzőt.

- Nemigazán! - támasztottam magam a púlt széléhez. - Anya nemigazán engedte meg nekem! - lesütöttem a szemem, miközben azon gondolkoztam, hogy vajon most mit gondolhat rólam. A büntudat kegyetlenűl emésztette fel a szívemet. Ethan pont olyan embernek látszik, aki évek óta keményen dolgozik. Aki abból él, amit megkeress magának. Elpirúltan sütöttem le a szemem, a kezemmel a karomat dörzsöltem. Ethan eröltetett magára egy mosolyt, majd vissza vitte a rongyot a konyhába, és lekapcsolta a villanyt. - De örülök annak, hogy veled dolgozhatok itt - tettem hozzá, miközben az öltöző elött átadta nekem a táskámat. Ethan a vállára dobta a táskáját, és becsukta az ajtót. A kicsi szűk hely miatt, nagyon közel kerültünk egymáshoz. Hírtelen annyira zavarban lettem, hogy mindenhova néztem, csak az ő szemébe nem.

- Énis örülök annak, hogy veled dolgozhatok! - válaszolta, miközben az ajtó felé sétáltunk. Egy pillanatra mindent megnéztünk, hogy minden a helyén van e. Majd bezártuk az ajtót, és zsebre tettük a kulcsot. A kávézó közel volt az egyetemhez. Csupán egy saroknyira terpeszkedett. A hallottak alapján nyáron szokott járni a legtöbb vendég, mert a nyári forró napokon a baristák különleges kézzel készített limonádékat szoktak készíteni. - Még mindig alig hiszem el azt, hogy ez az első munkád! - Ethan a fekete hajába túrt, és figyelmesen átsétáltunk a zebrán. Némán megráztam a fejem, és megrántottam a vállam.

- Igazából én sem hiszem el - válaszoltam egyszerűen, majd felnéztem rá. - Az anyám eltervezte az egész életemet. Beleértve azt is, hogy olyan sikeres leszek mint ő! - lesütöttem a szemem, és szaggatottan felsóhajtottam. Ethan csak hümmögött egyett. Alig láthatóan néztem végig rajta. Egy hófehér pólót viselt, egy szűk farmerral. Ethan az a fajta férfi, akinek a stílusa egyszerű. Ő annyira külömbözik a többi egyetemista diáktól. Ő nem vág fel azzal, amilye van. Ő megelékszik azzal, amilye van. Neki nincsen szüksége drága telefonra, vagy menő márkás ruhákra. A látottak alapján Ethan élete nem egyszerű. Pusztán a csillogó tekintete is arról árulkodik, hogy valami bántja a szívét. Talán történt valami a múltjában. Egy olyan dolog, ami meghatározta a jövőjét. Bárcsak közelebb engedne magához. Bárcsak tudhatnám azt, hogy miken ment keresztűl. Bárcsak lehetnék a barátja!