Hetedik

3.9K 230 38
                                    

| ETHAN |

- És ez most amúgy frankó? - az nap az előadás után az egyetem melletti korlát tetején ültünk. A nap sugarai a szemembe szöktek, miközben hunyorogva néztem Rachelt, aki a barátnőjével közös füllhalgatón zenét hallgatott. Mosolyogtam a mosolya láttán, a hajamba túrtam, amikor bólogatva beszélt valamit. Rengeteg diák cigizet a téren. Volt aki tanult, de olyan is volt aki evett, vagy telefonál. De a jó napsütötte idő miatt senki sem maradt bent a szobákban. - Ethan! Ez egy étterem! - pillantott rám Cooper, a telefonomat nem adta vissza, mert Blake is elakarta olvasni a hírt, miszerint kaptam egy állásajánlatot.

- Egy kurva előkellő étterem! Most komolyan? - adta vissza a telefonomat. Mosolyogva olvastam el az emailt, de szóhoz sem tudtam jutni. A váratlan levél miatt mintha hírtelen minden megváltozott volna. Mintha fényesebben látnám a jövőmet. A fejemet ráztam, és az ajkamba haraptam.

- Elmegyek! - mondtam száz százalékos meggyőződéssel. Blake magához húzott, átfogta a nyakam, és a fejemet dörzsölte.

- Még szép, hogy elmész oda Ethan! - veregette meg a vállam. - Szexi pincérfiú leszel! - kaccsintottak, a levegőben puszit küldtek. Nevettem rajtuk, de a figyelmemet elrabolta az, hogy Rachel besétált az ajtón. Tudtam, hogy délután szokott tanulni menni a könyvtárba. Minden porcikám azt súgta, hogy menjek vele. De tudtam, hogy köztünk mindig lesz egy akadály, egy szakadék amit én soha sem fogok átlépni.

- Menj vele! - súgták egyszerre. Blake szemébe néztem, a fejemet megráztam, mintha megakarnám győzni őket arról, hogy nem Rachelre gondoltam. - Komolyan! Tuti bejösz neki! - kontráztak rá. Felsóhajtottam.

- Semmi vonzó nincsen bennem! - böktem ki őszintén, miközben átkarolták a vállamat.

- Pedig a lányok tekintete nem erről árulkodik! - pillantott egy csapat lányra, akik a Tölgyfa árnyékában ácsorogva kuncogva beszélgettek. Minden második nevetésnél felém pillantottak. A testem csak akkor feszült meg, amikor az egyik szőke megindúlt felém. - Nos? - súgta Cooper. - Rachel el vagy a plázacicaaa? - hülyéskedtek.

- Szia! Te biztos Ethan vagy! Én Camie vagyo...

- Ki kell mennem! - leugrottam a korlátról, és hátra sem nézve, besétáltam az ajtón. Kettesével szedtem a lépcsőfokokat, egyenesen a könyvtár felé sétáltam. De a határozottságom minden lépésemnél elhagyott engem. Nyeltem egyett, és remegő kezekkel túrtam a hajamba. Vajon Rachel van rám ilyen hatással? Talán a szívem mélyén mást gondolok róla? Talán vonz engem az aranyos természete?

- Szia Ethan! - köszönt nekem, mire megtorpantam. Oldalra pillantottam, és engem nézett az angyali csillogó tekintetével. Némán intettem, és bizonytalanúl ültem le vele szembe a hosszú asztalhoz. A táskámat a mellettem terpeszkedő székre tettem, és énis kitettem az asztalra a füzetemet és a tollamat. - Te is tanulni jöttél? - a tollát a fogai közé tette. Szinte elvarázsolva néztem a puha telt rózsaszín ajkát. A szemöldökömet ráncoltam, próbáltam kordában tartani a szívem heves dobogását. Itt ült elöttem ez az angyali teremtés. Egyszerre volt határozott és szégyenlős is. Ez az ellentét pedig felkeltette az érdeklődésemet.

- Igen! Tanulni jöttem - válaszoltam lassan, de a tekintetét lesütötte és némán jegyzetelt tovább. Néztem a gyöngybetűket amit a lapra írt, a kicsi kezét, ahogy feszülten szorongatta a tollat. Az arcát, ahogy koncentrált, a selymes méztiszta bőrét.  - Igazából a haverjaim mondták, hogy tanulni jösz. Én pedig utánad akartam jönni, de bizonytalan voltam, és zavarni sem akartam. De utána valamilyen Camie beszélni akart velem, de én inkább téged választottalak - kerestem a tekintetét. Meglepetten tette le a tollat, a fejét oldalra biccentette. Mintha keresett volna valamit bennem. A szája sarkát apró mosolyra húzta, mégis gondolkozott valamin.

- Milyen lánynak gondolsz te engem? - letette a tollat, és összefonta maga elött a kezét. Mintha egy átlátszó falat épített volna maga köré. Zavartan kezdtem el fészkelődni a széken, a kölcsönzött könyvemet kinyitottam.

- Én ezen még nem gondolkoztam - próbáltam a lehető legnormálisabban válaszolni. Direkt semleges választ akartam adni. Nem terveztem őt megbántani, de nemis mondhattam azt, hogy klassz csajszinak gondolom. Hiszen nemis ismerem őt annyira.

- Értem! - összeráncolt szemöldökkel tanulmányozott egy feladatot. Szinte kitudtam olvasni belőle a bizonytalanságot, ezért megfogtam a tollát, és magam felé fordítottam a füzetet. Kíváncsi pillantásokkal ajándékozta meg a mozdulatomat, miközben leírtam az általam készített jegyzeteket. De emellett nem tudtam figyelmen kívűl hagyni azt, hogy mosoly bújkált az arcán. - Nagyon jó tanuló vagy, igaz? - súgta, miközben több hallgató is leült az asztalhoz. Valaki a könyvespolcok közt kereste a megfelelő könyvet, valaki pedig a lépcső tetejére ült, és magányosan tanult.

- Nem panaszkodhatok! Megvan hozzá a képességem és a felfogásom! - másoltam át a mondatokat, közben figyeltem arra, hogy ne jöjjek zavarba a tekintete miatt.

- Köszönöm szépen! Megfogom hálálni! - percek múlva vette vissza a füzetét, a tolltartójából kihalászott egy sárga és egy kék szövegkiemelő filcet.

- Szívesen segítek bármiben! - válaszoltam, miközben a szemembe nézett. - Tudod, az én életem nem egyszerű. A múltban nagyon sok dolog történt. Az évek alatt pedig megtanúltam azt, ha tudunk segíteni másnak, akkor mindkenképpen éljünk a lehetőséggel! - néztem mélyen a szemembe. Rachel elpirúlt, de minden szavamat tisztán értette. Mosolyogva bólintott, a haja egyik tincsét a füle mögé tűrte. De a mozdulata nem úgy sikerült ahogy szokott, ezért vettem a bátorságot, és lassan felé nyúltam. Az ujjaim közé vettem az egyik hullámos tincsét, és óvatosan a füle mögé tűrtem. Rachel annyira meglepődött, hogy meg sem mozdúlni. Mintha egy szilárd sziklává vált volna. Amikor elvettem a kezem, gyorsan kezdett el pakolni. De menekülni akarna valami elől.

- Öhm, őőő nekem mennem kell! Igen! A szobatársam már vár, és... - pakolta össze a cuccait. Annyira zavarban volt, hogy nemis figyelt arra, hogy mit csinál. - Viszlát Ethan! Holnap t...találkozunk! - a mellkasához szorította a tankönyveket és a magassarkújában topogva, a kijárat felé sietett. A hófehér farmerba rejtett hosszú lábait néztem, és a fejemet rázva néztem meg alaposan a fenekét. Lehunytam a szemem, és elnevettem magam.

Zavarba jött. Ez biztos.

Este Cooper szobájában ácsorogtam, aki az összes ingjét és elegáns ruháját kipakolt az ágyára. Ott álltam egy hófehér ingben, de Cooper a második és a harmadik darabot is felém mutatta.

- Ez egy eredeti...- nézte meg a cimkét. - Gucci! - lépett hozzám. - Tessék! - dobta a vállamra.

- Nem mehetnék inkább a saját ruháimban? - pillantottam Blake felé, aki hevesen jegyzetelt a füzetében.

- Egy étterembe mész egy állásinterjúra! Már ne hari haver, de Marveles pólóban akarsz megjelenni? - kérdezte, egy percre sem pillantott rám. Figyelmesen jegyzetelt, minden figyelmét a lapnak szentelte. Átgondoltam a hallottakat és igaza volt. Csak az ing, és az elegancia mérföldekre állt tőlem.

- Oké! De legalább felvehetek valami szürkét? - sétáltam Cooper ágyához, és az ingek közt kezdtem kutakodni. Láttan rózsaszín, kék, csíkos és pöttyös inget is. - Minden fajta inged van, csak pont szürke nincsen? - tártam szét a kezem. - Cooper! Egy óra és ott kell lennem! - ültem le az ágyra tanácstalanúl.

- Vagy inkább vedd fel ezt a csodát! - Cooper lassan halászott ki a szekrényéből egy inget. Annyira tökéletes volt, hogy minden félelmem elszállt. A hamuszürke anyagot fekete elegáns gombok díszítették, a gallérján fekete csíkok húzódtak. - Ez egy...

- Nem érdekel, hogy milyen márka! De ez jó lesz! - vettem el tőle a fogassal együtt. Magamhoz mértem, és megnéztem a méretet. - Drága volt? - kérdeztem mellékesen.

- Egy vagyonba került! - tette csípőre a kezét.

- Kinyírsz ha elszakad a vállamon? - mutattam a bicepszemre.

- A szart is kiverem belőled! - folytatta.

- Hm! - bólintottam. - Akkor nagyon vigyázok rá! Na lépek! Szorítsatok! - léptem ki a szobából, és a sajátom felé siettem. Állásinterjúra megyek egy étterembe!

|Szívedbe Látok|Where stories live. Discover now