Tizenhetedik

3.8K 209 24
                                    

| ETHAN |

A tenyeremet összedörzsöltem, a lefagyott ujjaimmal a hajamba túrtam. Kinyitották elöttem az autó ajtaját, egy biccentéssel köszöntem meg, és a cég bejárata felé igyekeztem. Reggel meggondolatlanság volt lemondanom az értekezletet, de úgy éreztem, hogy nem hagyhattam magára a kisfiút. Emlékeztem a gyerekkoromra, énis ugyan ilyen körülmények közt éltem. Még egy ével ezelött sem gondoltam volna azt, hogy egy cég igazgatója lesz belőlem. Ha nem beszélem meg édesapámmal a múlt sérelmeit, akkor még mindig Rachel után futnék, és utálnék mindenkit aki körülöttem van. De édesapámnak hála minden jóra fordúlt. Egy évvel ezelött eljött a zsúfolt, koszos, poros lakásomra és a sarkára állt. Olyan dolgot tudtam meg, olyan titkot ami mindent megváltoztatott. Édesapámat egy mocskos csapdába csalták. Egy undorító játék része volt. Kábítószert kevertek apám italába egy szórakozóhelyen. Teljesen elvesztette az irányítást maga felett. A legrosszabb az egészben, hogy a barátai csinálták. Egy szórakozásnak indúlt az egész. Bezárták apámat abba a szobába a nővel együtt, akit végűl megerőszakolt. Szavakkal nem tudtam kifejteni, hogy mekkorát  csalódtam a világban.

Kopogtak az irodám ajtaját. Hátra gurultam a székkel és beengedtem az illetőt. Apa csípőre tett kezekkel sóhajtott fel, az ajkát összezárta, a kezével a halántékát piszkálta. Szokásához hívően elegáns volt, és jóképű.

- Figyelj fiam - megszorította a szék támláját, és a fejét rázta. - Jobban ismerlek mint bárki más. Tudom, hogy mindent okkal csinálsz - kifújta magát, és leült velem szemben. - De miért játszol a cég jövőjével?

- Nem játszok apa. Én csak... segíteni akartam egy kisfiúnak. Fázott. Ott ácsorgott az út szélén. Mindenki tudta, hogy ott áll, az emberek mégsem csináltak semmit - morogtam felháborodva.

- Mert ilyenek az emberek Ethan! Egy gusztustalan, kiszámítható lények akik csak magukkal foglalkoznak - megtámasztotta az állát a kézfején, és megdörzsölte a borostáját. - A gond az, hogy ugrott egy lehetőségünk.

- Személyesen megyek el a céghez. Akkor biztos, hogy kapunk új lehetőséget - bekapcsoltam a számítógépemet, és a fülemhez emeltem a telefont. - Te kérsz kávét apa? - pillantott rá. Apa bólintott.

- Tudom, hogy nagy felelőség volt átadnom neked a céget, de azt nem tudtam, hogy ennyire félvállról fogod venni! - tette le a csészét az asztalra.

- Pedig én igyekszek apa! Azt hiszed, hogy olyan könnyű beleszületni az építészet világába?

- Nem beleszületni kell, hanem meg kell tanulni. Ha megtanulod, akkor egy életen át kitart melletted a tudásod - kopogtatta az asztalt az ujjaival. - Ethan, tudod, hogy ki vezeti a másik céget igaz? - kérdezte hallkan. - Tudod, hogy ki a Hodway építkezési válallat igazgatója? - pillantott a szemembe.

- Kurvára nem érdekel. Teszek rá! - hazudtam bénán. - Rachel és a családja... - kerestem a szavakat. - A múltam része. Eltemettem azt a lányt! - sziszegtem fájdalmas arckifejezéssel.

- Én ezt nem úgy látom - sóhajtotta. - Még mindig szereted - hajolt az asztal fölé. - Szereted, mint én édesanyádat.

- Rachel akkor is a múltam egy meghatározó záloga. Már nincsen többé. Eltemettem, ahogy ő is eltemetett engem.

- Az első szerelem mindig meghatározó az életben. Nekem elhiheted. Egy életen át elkisér az emléke. Ha akarod, ha nem. Ugyan Rachel már a múlt, de az emléke benned él.

- Ezt pedig utálom. Utálom, hogy egy és fél év után még mindig...érzem itt - helyeztem a tenyerem a szívem fölé. - Utálom ezt érezni. Mintha nem tudnék szabadulni tőle. Mintha egy része magához láncolna engem - sóhajtottam.

- Mesélsz nekem róla? - biccentette oldalra a fejét. - Miért őt választottad a sok közül? - érdeklődött. - Mi olyan különleges abban a lányban?

- Rachelt nem tudtam megfejteni. Igazából a mai napig csodálkozok a személyiségén. Ő gazdag családból származik, mégis más mint a családja. Rachel okos, és félénk. Bátor, mégis bizonytalan. Barátságos, mégis kevés emberrel beszél. Rengeteg dolog miatt csodáltam, de talán a legjobban az varázsolt el, hogy őszintén és alázattal tekintet a világra.

- Tehát különleges lány - fonta keresztbe a lábát.

- A családja a földbe tiporta a lelkemet. Megaláztak és rám tapostak - pillantottam előre. - Lenéztek mert nyúzott pólóban és kopott nadrágban mentem el az ebédre. Tisztán emlékszek rá apa - néztem a szemébe. - Gusztustalan módon viselkedtek. Főleg az anyja - piszkáltam a pecsétgyűrűmet, miközben megnyitottam a Hodway építészeti vállalat honlapját.

- Miért érzem azt, hogy bosszúhadjáratba fogsz kezdeni? - kérdezte hírtelen. Apró mosolyra húztam a számat, a torkomat sóhaj hagyta el.

- Rachelel együtt az egész családját térdre fogom kényszeríteni! Nem nyugszok amíg mindenüket el nem veszem! Szépen lassan, kínok közt fogják megtapasztalni a szegénységet! Minden vagyonukat elveszem. A céggel fogom kezdeni.

- Ethan soha nem jó ha valakit a bosszú hajt! - rázta meg a fejét. - Könyörtelenné válik tőle az ember.

- Ez a része kevésbé érdekel. Azt érdekel, hogy megtapasztalják az élet kevésbé csillogó oldalát. Azt akarom, hogy szenvedjenek és tapasztalják meg azt, amikor nincsen pénz.

- Mit forgatsz a fejedben? - kérdezte rettegve.

- Mindent a maga idejében apa. Mindent a maga idejében - ismételtem magam.

Késő este csuktam be a lakásom ajtaját, és felkapcsoltam a villanyt. Azóta a céghez közeli lakópark egyik lakásába költöztem. Gyönyörű, tágas és otthonos. A kilátás páratlan, bár én szinte elveszek egy ekkora lakásban.

A nappaliban található bárpult felé sétáltam. Muszáj volt innom egy alkohol. Úgy éreztem, hogy talán így nyugtathatom le magam.
Fél óra sem telt el, de jelzett a csengő. Váratlanúl ért, az ingemet végig gombolva sétáltam az ajtóhoz. Meglepődtem amikor Blake állt velem szemben. Egy éve, hogy nem láttam őt. A számhoz emeltem a poharat, és lehúztam az alkoholt.

- Fáradj beljebb - nyitottam ki az ajtót. Blake végig nézett rajtam, a szemöldökét összeráncolta.

- Mi történt veled? - kérdezte. - Miért tüntél el egy évre?!

- Mert minden kurvára összejött!

- Akkor beszéltél velünk utoljára amikor megkaptad az étterembe a melót! Utána eltüntél! Teljesen leszartál minket! Mi van veled?!

- Szakítottam Rachelel, megtaláltam az apámat, megismertem, majd átadta az építészeti vállalatát. Megtanultam kezelni a pénzt, és az embereket. De nem felejtettek el titeket!

- Én ezt nem úgy látom Ethan - sóhajtotta szomorúan. - Legalább valami magyarázatot érdemelnénk!

- Sajnálom, hogy eltüntem. Komolyan. De magyarázkodni senkinek sem fogok.

- Rendben! - sétált az ajtó felé. - A te életed ezért azt csinálsz amit akarsz! Ha szükséged van ránk, akkor tudod, hogy hol találsz. Bár... - nézett végig rajtam és a lakásomon. - Szerintem te már egy magasabb rendű emberekhez tartozol! - és ezzel becsapta az ajtót.

|Szívedbe Látok|Where stories live. Discover now