Huszonkilencedik

3.5K 156 6
                                    

| ETHAN |

Az anyám él. Amiben eddig hittem hazugság volt. Minden egy kibaszott sablonos hazugság volt. A fürdőkádban feküdtem este nyolc órakor. A habok eltakarták a testem miközben a fejemet hátra hajtva pillantottam előre. Pezsgős poharat fogtam az ujjaim közt és nem foglalkoztam azzal hogy már nem voltam józan. Ma tudtam meg hogy él az anyám. Valahol létezik a nő aki megszült engem. Már gyerekkoromban megtanultam azt hogy az élet nehéz és váratlan kihívások elé állít minket. Azt hittem, hogy megszabadultam a múlt fogságából. Azt hittem, hogy új életet kezdhetek és magam mögött hagyhatom a múltamat. De ma szembesültem a valósággal. A valóság pedig néha kegyetlenül fáj, de őszinte. Őszinteség. Ez hiányzott az életemből. Mert az őszinteségen sok minden múlik. Az őszinteség megpecsélheti a jövőt és talán megmutathatja a múltban történt dolgokat. Mert ma az édesapám elmondta azt, hogy él az anyám. Abban a pillanatban úgy éreztem hogy kést döfnek a szívembe. Fájt a mellkasom és úgy éreztem, hogy az univerzum összeesküdött ellenem. Már nem gyerek voltam hanem egy felnőtt férfi aki mellett van egy nő akit nagyon szeret. Idejét sem tudom már annak, hogy mikor sírtam utoljára. De ma este a kádban feküdve rájöttem arra, hogy ami a múltban rejtve maradt az a jövőben bármikor napfényre kerülhet. Rachel felém pillantott. Nem feküdt be hozzám és nem mutatta ki az együttérzését. Azt hiszem hogy félt tőlem. Csalódtam az apámban, a világban, magamban és az emberekben.

- Eddig abban a tudatban éltem, hogy a szüleim meghaltak. Amikor az egyetemen hallgató voltam ajánlottak egy étterembe egy munkát. Kiderült, hogy a főnököm az apám testvére. Rá öt évvel később kellett megtudnom azt, hogy az édesanyád akit eddig halottnak hittem mégiscsak él. Valahol éli a saját kis életét. Vajon szokott rám gondolni? Eszébe szoktam valaha is jutni?

A kérdések záporoztak belőlem. Nem tudtam uralni a gondolataimat és az érzelmeimet. Úgy éreztem, hogy nem kell már sok ahhoz, hogy végleg összetörjek. Sokan azt hiszik, hogy egy kemény magabiztos férfi vagyok. De csak kevesen tudják azt, hogy legbelül haldoklok. Rachel szemébe néztem aki könnyes szemmel ült a kád mellett található széken. Kezével a rövid barna haját piszkálta a tekintetét lesütötte mert nem akart rám nézni. - Sokan azt mondják hogy nem mi választjuk ki a sorsunkat. A sors kegyetlen játék...

- Sajnálom, hogy ezen kell keresztül menned! Úgy szeretnék segíteni neked! De attól tartok, hogy ezt csak te tudod rendbe hozni! Ez a te harcod! Viszont ha úgy döntesz, hogy meg szeretnéd keresni az édesanyádat én támogatlak benne!

Elmosolyodtam és felé nyújtottam a kezem. Rachel megkönnyebbülve felsóhajtott majd megfogta a pólója szélét és levette a ruháit. Meztelen feküdt be hozzám a kádba és támasztotta az állát a térdére. Kezével a hasamat simogatta ez pedig elég volt ahhoz, hogy a fantáziámat életre keltse. Lehunytam a szemem és hátra döntöttem a fejem. Mosoly bujkált a szám szélén miközben a keze a férfiasságom felé haladt. A fogammal a szám szélét piszkáltam amikor a kezébe vett. Felemelő érzés volt amikor lassú mozdulatokkal játszott rajtam. Legszívesebben az ölembe húznám és megbasznám. De ez többről szólt. Nem csak a vágyról, hanem a szerelemről ami sok éve tombol kettőnk közt. Amikor egyetemen tanultam azt gondoltam, hogy nem vagyok elég jó neki. Most egy cég tulajdonosa vagyok és végre elmondhatom azt, hogy mindent meg tudok neki adni amire vágyik. Nem pénzt, nem is táskákat és drága órákat, hanem a szívemet és a hatalmat. - Ez tetszik neked? - a kezével enyhén megszorította, hogy jobban érezzem őt. Komolyan mondom ha nem koncentrálok akkor elvesztem a fejem és túl hamar véget ér a játék. Én pedig azt akartam hogy, soha ne érjen véget. Egy határozott mozdulattal vettem a karjaim közé és cipeltem hálószoba felé. Másra se vágytam csak arra hogy ezt az éjszakát végig szeretkezzük.

|Szívedbe Látok|Where stories live. Discover now