A határvonalon túl

5. fejezet - Lányos gondok

A sáros csizma nem hagyott nyugodni, a lebukástól való rettegés állandóan felrázott édes álmomból. Áltattam magam, hogy nem nagy dolog, de az ideges gondolat ott duruzsolt fülemben, amíg fel nem keltem. Az órára lestem, az négyet mutatott, volt még egy kevés időm, mielőtt anyu felébredt volna. Vigyázva kinyitottam az ajtót, a sötétben kitapogattam a csizmákat. Bezárkóztam a fürdőbe, a csap alatti szekrényben találtam egy elnyűtt kefét, a célnak éppen megfelelt. Az alig csorgó víz alatt aztán ledörzsöltem a kefével a makacsabb foltokat, de amit lehetett, kézzel kapartam le, hogy a súrlódó zajra anya ne riadjon fel.

Úgy, ahogy megtakarítottam a cipőt, éppen már csak annyira maradt koszos, hogy az ne legyen túl feltűnő. Belenyomkodtam a lefolyóba a lucerna leveleit, majd egy ronggyal tisztára töröltem a csapot, és megpróbáltam szárazra dörzsölni a csizmát. Nem voltam túl elégedett a végeredménnyel, de jobban mutatott, mint előtte. Az előszobában visszatettem a helyére a cipőt, és szobámba osontam, a dunna alá bújva próbáltam aludni még egy keveset.

Anya nem tette szóvá, hogy valami furcsát látna a csizmán. Estére sikerült megnyugodnom, hogy semmit sem vett észre az előző éjszakai mutatványomból.

Hétfőn aztán ismét elkéstem.

Tíz perccel a csengetés után toppantam be a tanterembe, Bercsényi tanár úr inkább tűnt csalódottnak, mint idegesnek, amikor meglátott. Természetesen beírt hiányzónak, valamint azonnal kihívott felelni a táblához, felrajzolt valami lehetetlen képletet, amit csak félig tudtam megoldani. Az osztálytársaim, Katkával az élen, ugyan próbáltak mutogatni a tanár úr válla felett, míg Bercsényi tetten nem érte őket. A tanár úr végül fejét csóválva a helyemre küldött.

Épphogy leültem, Katka máris elém csúsztatott egy cetlit. Elővettem a matematika füzetem, majd a pad alatt kibontottam az összehajtott lapot, amin Katka apró betűivel állt az üzenet: "Noémi elmondta, hogy Vaszilij egyszer csak betoppant a taggyűlésre, és hogy ti ketten műveltetek valamit kettesben, mert igencsak ki voltál pirulva, amikor rád talált. Szünetben el kell mindent mesélned!"

Vaszilij említése azonnal mosolyt csalt arcomra. A hajam mögé rejtőztem Katka elől, aki árgus szemekkel lesett. Elővettem egy ceruzát, és rövid választ körmöltem neki: "Beszéljünk majd négyszemközt. Valamit el kell mondanom." Amikor Bercsényi a tábla felé fordult, hogy újabb példát írjon fel, gyors mozdulattal letettem Katka elé a cetlit, ő mohón bontotta ki, szemei tágra nyíltak az izgalomtól.

Kicsengettek, Bercsényi szélnek eresztette az osztályt. Katka megragadta kezem, és húzni kezdett kifelé. Elsőként léptünk ki az udvarra. Katka az ajtótól legmesszebb eső zugban álló padig rángatott, ott fordult szembe velem.

– Na, ki vele? – sürgetett.

– Az a helyzet... – Elvörösödtem, de szélesen vigyorogtam. – Szóval Vaszilij és én szombaton éjszaka találkoztunk.

– Micsoda?! – hördült fel Katka. Lehuppant a padra, letelepedtem mellé. – Azután, hogy összefutottatok a Kultúrházban?

– Igen. Ott csak beszélgettünk – szögeztem le gyorsan –, aztán megkért, hogy szökjek ki éjszaka, hogy láthasson.

– És te kiszöktél?! – hüledezett Katka. – Nem vagy normális, Magda!

Sértődötten ciccegtem.

– Bagoly mondja verébnek, hogy nagyfejű.

– Megcsókolt legalább? – faggatott.

Alsó ajkamba harapva próbáltam elfojtani mosolyom, Katka izgatottan csapta össze tenyereit.