A határvonalon túl

19. fejezet - Áll a bál

Február hónap utolsó szombati napján futólépésben igyekeztem Noémihez. Aznap délelőtt megint csak négy, rövidített órát tartottak meg az iskolában, hogy a szervező osztálynak és mindenki másnak legyen ideje készülődni a farsangi bálra. A lányokkal úgy egyeztünk meg, hogy Noéminél gyűlünk össze, mert ő lakott a legközelebb a Kultúrházhoz, ahol a bált tartották. Késtem egy keveset, mert képtelen voltam eldönteni, melyik ruhát vegyem fel, ezért kettőt is a táskámba tömtem, kezemben pedig ott lóbáltam azt a barna, nem túl magas sarkú, pántos cipőt, amit anyuval vettünk előző héten a karácsonyról megmaradt pénzből.

Becsengettem barátnőmhöz, az édesanyja lesett ki a tornácra, és hívott be. Belöktem a csikorgó kaput, és felszaladtam a verandára, követtem Noémi édesanyját. Miután kibújtam csizmámból és kabátomból, barátnőm szobájába mentem, Lilla és Katka már ott voltak, a padlón ücsörögve csacsogtak valamiről, miközben Katka tartotta a tükröt a sminkelő Noéminek.

– Bocs a késésért – szabadkoztam kifulladva, és ledobtam táskám a földre, a cipőt letettem mellé. – Nem tudtam dönteni, melyik ruha legyen.

– Milyen választási lehetőségek vannak? – kapta fel fejét Lilla, Noémi is kilesett a tükör mögül.

– Lássuk! – követelőzött Katka.

Előbányásztam a két ruhát, és feltartottam őket: az egyik egy egyszerű szabású, világoskék darab volt, a másik egy sárga, fehér alapon szintén sárga pöttyös szoknyával. A lányok elgondolkodva méregették mindkettőt.

– A sárga – határozott Katka.

– Szerintem is – bólogatott Lilla.

– A sárga jobban illik hozzád, Magda – véleményezte Noémi.

– Akkor a sárga. – Azzal ismét táskámhoz hajoltam, hogy visszatuszkolhassam bele a kék ruhát, és elővegyem az anyától kapott, sárga szalagot.

– Juj, megcsinálom a hajad! – ajánlkozott Lilla.

Miközben a hajamat fonta, Katka és Noémi cseréltek, hogy Katka is sminkelhessen. Noémi arról kezdett csacsogni, hogy a barátja, Ádám fellép majd a bálon a bandájával, és arról áradozott, milyen vonzóak azok a fiúk, akik hangszeren játszanak.

– Úgy tudom, hogy Ádám egyik haverjának most nincs épp senkije, Katka – vigyorgott rá Noémi a tükör felett.

– Jaj, hagyj – eresztette le a vörös rúzst fintorogva Katka. – Köszönöm szépen, remekül megvagyok most fiúk nélkül.

Nem álltam meg, hogy ne hümmögjek kétkedve, mire Katka haragosan sandított rám.

– De hát mindig ezt mondod – tártam szét karjaim.

– Te csak ne legyél olyan okos! – húzta fel orrát sértődötten Katka.

– Mondanám, Magda – kuncogott Noémi –, hogy akkor bemutatom neked Ádám barátját, de neked jobban tetszik a gépfegyver egy férfi kezében, mint a gitár, nem?

Lilla is halkan nevetett fejem felett, én holtra váltan meredtem a mosolygó Noémire. Katka visszacsavarta a helyére a rúzst, és lázasan töprengett, hogyan mentse a helyzetet.

– Ne vágj már ilyen rémült képet – intett le Noémi. – Már régóta sejtjük, hogy titokban azzal az orosszal jársz.

– Teljesen ki vagy virulva, mióta megismerted – tódította Lilla.

– Meg ahogy rád nézett, amikor betoppant a taggyűlésre...! – Noémi megcsóválta fejét. – Arról nem beszélve, a hetedikei ünnepségen hogy bámult téged. Mint aki menten felkap, hogy magával vigyen hazáig! Aztán meg egyszer csak ott termettél mellette.