A Rózsa Hatalma

5. fejezet. ~ Megtévesztés

Édesapja kiskorában mindig azzal ijesztgette, hogy ha nem rak rendet a szobájában, illetve nem eszik eleget, akkor jön a német katona és elviszi; most pedig itt ül egy vonat vagonjában, kilakoltatva egy német által, kisírt szemekkel és véres sebekkel, miközben tartottak valahova. Kezdetben a férfi csak annyit mondott, aztán amikor elkezdett cseperedni, akkor kezdte el igazán foglalkoztatni, hogy mit is jelent pontosan az apja szava. Az apja egy ideig nem is akart neki válaszolni részletesebben, mondván, hogy még nem elég felnőtt ahhoz, hogy bármit is megértsen belőle, de végül szembenézett a valósággal és a szemébe mondta: - Edith, édesem, figyelj rám. Tudod, hogy mi nem vagyunk nagy barátok "azokkal" a németekkel, igaz? Ők nagyon nem szeretnek minket és azt akarják, hogy ne legyünk az útjukban, érted? Ezért nagyon kell vigyáznod, hogy kivel állsz szóba.

- Még a szomszédokkal is?

- Igen, drágám. Még a szomszédokkal is - csókolta meg lánya homlokát.

A vonat magányosan állt a síneken, csak a katonák nevetése törte meg a csendet, egy árva lelket sem láttak a láthatáron. Az egyik katona egy kis szatyor krumplit hozott ki, ami pontosan ilyen helyzetekre szolgált, majd kivett a zsebéből egy eléggé életlen bicskát, és unott fejjel elkezdte megtakarítani a krumplikat. Egy másik katona is beállt segíteni neki, közben viccelődött, hogy a másik milyen idétlenül fest krumplit takarítva, majd amikor készen voltak, belerakták az összeset a kis bográcsba, és hagyták a vízben főni. Edith már csak a száját tudta nyalni, ha már enni nem ehetett, az illatok egyre közelebb csalogatták őt a rácsos ablakhoz. Nemsokára a zöld egyenruhások kihoztak egy fekete, egy pénztárcánál nem nagyobb rádiót is, amelyből a náci himnusz üvöltött a derék legények torkából, ám miután annak vége lett három perc múlva, a közvetítő férfi a Berlini Rádióból elújságolta nekik, hogy az ország milyen helyzetben van: elmondása szerint a Végső győzelem hamarosan be fog következni, mindenki meg fogja ismerni a nácikat és ők lesznek a világ vezetői - Németország viszont egyre gyengült, és ezt egyedül csak a katonák tudták.

A hadnagy is végre leszállt a vagonból - ahogy a lány hallotta a közlegényektől, papírokat intézett; szőke haja ugyanúgy hátra volt fésülve, smaragdzöld szemei ugyanúgy csillogtak az enyhe napfényektől, németes arcán ugyanúgy határozott unalom és mogorvaság ült. A fiatal férfi a homlokán gyöngyöző izzadságcseppeket kesztyűbe bújtatott kezével törölgette folyamatosan az aznapi hőség miatt. Tetszett a lánynak egy kicsit, bár tagadta, hiszen ki vallaná be, hogy megkedvelte az esküdt ellenségét?

Hirtelen olyan szomjúság tört rá, hogy azonnal kaparni kezdett a torka, miközben szárazon köhögött mindegyre; a vizes vödör felé tekintett, mérlegelte a döntését, hogy oda merjen-e menni vagy sem, végül pedig az előbbi mellett döntött. Feltámapászkodott, és átlépve pár kezen és lábon, élettelen testeken, nagy nehezen a vizes vödörhöz ért, majd a kis csuprot remegő kezével a vízbe merítette. Visszament Ruth mellé, s odaadta a kislánynak, hogy először ő igyon, bármennyire is volt vágya minden vizet meginni a vagonban, megfékezte mérhetetlen vágyát.
Ruth gyorsan átadta neki a csuprot. Edith is belekortyolt, majd a leggyorsabban ahogy tudott, visszavitte a vödör mellé, elkerülve néhány undok tekintetet, majd megfordult és visszaült Ruth mellé. A kezeire pillantva, melyeket a katonák tettek tönkre, Edith vízkékszín szemei hamar megteltek könnyel, ugyanis biza Pierre Bleuer vére fizikálisan is az ő kezein száradt; törölni kezdte, súrolni a ruhája szélével, a végén a körmeit mélyesztette saját bőrébe, úgy próbálta eltávolítani, titokban abban reménykedve, hogy ezáltal majd megbocsátást nyer az öccse haláláért. A tizennégy éves kamasz fiú tiszta szívből szeretett mindenkit, még akkor is, ha viszonzatlan volt, Edith pedig ezt a tiszta szívű lelket hagyta eltávozni és mérhetetlen fájdalom járta át ígyis hevesen dobogó szívét, remegő kezével letörölte könnyét és a kádist mondogatta magában folyamatosan csakis az elhunyt öccséért.