A Rózsa Hatalma

33. fejezet. ~ Fájdalmas tekintet

Edith Bleuert, a gyönyörű kék szemű zsidó lányt Stanisław Głowa találta meg vasárnap délután, amikor a nap már majdnem eltűnt a horizonton és a havazás is erősebbé vált, teljesen átfagyva a hóban, egy halott lány mellett fekve, mialatt arcát ellepte a lassan zöldülésnek induló saját vére és apró fehér hópelyhek. Stasiek lélekszakadva ért oda az eszméletlen lányhoz, amint meglátta őt már a távolból, s azonnal elfogta a rémület, ahogy meglátta annak sápadt, véres arcát, felhasadt alsó ajkát és a mellette levő meztelen holttestet, ám amikor Weiss hadnagy váratlanul mellé lépett, a férfi minden erejét összeszedte és a karjaiba kapva Edithet indult el a kórházbarakkok felé, meg sem várva a tisztet.

- Ki tette ezt vele? - szólalt meg Dieter Weiss idegesen, ahogy utólérte, ám annyira fájt neki, hogy a lány újra bajba került, hogy képtelen volt akár egy pillanatig is ránézni, ezért végig csak a fekete csizmáit bámulta; még a helyretett vállát sem érezte akkora nagy fájdalomnak, mint látni a lányt eszméletlenül, teljesen tönkretéve egy idegen által. Csukott szemei alatt még mindig könnyek csillogtak, véres szája mindvégig nyitva volt, s karja csak úgy lengett össze-vissza, mialatt Stasiek futott, hogy a legtöbben mind halottnak nyílvanították volna.

- Mein Herr, fogalmam sincs - felelte kurtán Stasiek.

- Vidd a kórházba, én addig megyek Doktor Münchért, ő majd biztos fog segíteni - fordult meg a tengelye körül, s máris Doktor Hans Münch hadnagy után indult.

- Uram! - kiáltott utána Stasiek, megállva egy pillanatra, mire a tiszt is visszafordult egy mondat erejéig: - Biztos jó ötlet német orvost hívni hozzá?

- Münch megbízható, most viszont siess! - rivallt rá a felvevőre, mire az újból futni kezdett az eszméletlen lánnyal a húszas kórházbarakk felé. Két perc sem kellett hozzá, Stasiek máris a kórházbarakkban fektette le a lányt az egyik priccsre, mire az egyik páciens, Olek Kaczmarek szörnyülködve pillantott rá a nővérre, akit a férfi épp alaposan betakargatott; abba is hagyta az evést, nyakát nyújtotta utána, hogy jobban szemügyre vehesse annak arcát.

- Mi történt a kedves nővérrel?

Stasiek idegesen morogva valamit az orra alatt indult el egy vödör vízért és egy rongyért, majd visszatérve velük elkezdte finoman letörölni a lány arcáról az odaszáradt vért, és szíve egyre hevesebben dobogott, ahogy annak egyre tisztább arcát látta meg, egészen addig, ameddig hangos lépéseket hallott kintről.

- Kérlek, Edita, ne merj itthagyni engem! Hát kivel fogok én hülyeségeket csinálni, ha nem veled?

Két egyenruhás tiszt lépett be a kórházbarakkba, Stasiek és Edith után kutatva tekintetükkel, s ahogy meglátták a csíkos egyenruhást a lány mellett állni, mindketten elé siettek; Stasiek Hans Münch hadnagyot csak a bajuszáról ismerte fel és a fehér orvosi köpenyéről, mely mintha máris magasabb pozícióra emelte volna fel őt. Szemei mindent felmértek a kórházbarakkban, hátra tett kezekkel karcsún sétált végig a recsegő deszkákon csizmába bújtatott lábaival, mellette pedig a smaragdzöld tekintetű férfi, akinek vöröslött az arca a hidegtől és a méregtől.

- Bitte, Hans, vizsgáld meg - mutatott Weiss hadnagy a lányra, mire Münch hadnagy az eddig nyakában lógó sztetoszkópjának az egyik végét füleibe illesztette, majd a másik végét a lány mellkasára helyezte; ahogy kigombolta a lány egyenruháját és óvatosan széthúzta azt, egyik domború melle is jól látható lett Dieter és Stasiek számára, és ahogy az előző észrevette, hogy az utóbbi is a lány felsőtestét bámulja, egy erős pofont mért annak arcára. Stasiek ijedten kapott oda az előbb említett testrészéhez, és ameddig Dieter Ralf Weiss vagy Hans Münch meg nem szólította, oda sem nézett többet, elfordulva tőlük indult el a betegeket segíteni és ellenőrízni.