A Tűzzel Játszol|Maffia|[BEF.]

2.

Júlia

A fura tulajdonos után, akit 9 év után látok kicsit összekuszálta bennem a szállat. Kristóf ezt miért nem említette, vagyis minimum addig, míg felvett „van egy bizonyos személy, akinek hazudtam a korodról, hogy itt lehess..." ennyi rémlik. Dukász nem a közismert főnököm főnöke pillantással vetett rám. Vibrált a levegő, kellemetlenség töltött el. I see red szól, a fülhallgatómból miközben takarítok. A nyitás még messze oldalra pillantok Kristóf bámul, kihúzom a fülest.

‒ Igen? - kérdezem tőle.

‒ Nincs semmi kérdésed Ászról? - a neve hallatán összerándul a gyomrom.

‒ Miért lenne? Nagy főnök és kész. - válaszolom, miközben elpillantok, ő pedig fürkészve keresi tekintetem.

‒ Mondtam, már hogy milyen gyönyörű vagy abban a fekete hosszú estéji ruhádban? - közelebb lépek leülök a mellette lévő bárszékre.

‒ Mire szeretnél utalni? - kérdezem vissza, nem szemtelenségből hisz 40-hez közelít Kristóf.

‒ Azt vedd fel este. - jelenti ki.

‒ Majd meglátom. Mesélsz Dukászról? - a gyomrom szintén összerándul. Mi a fene van velem.

‒ Elég annyit tudnod eléri, amit akar, a többit majd később. - szűkre zárta a válaszát.

Mivel nagyon hamar jöttem be ezért a takarításon kívül nem igazán kaptam feladatot. Aminek nagyon hálás voltam. A mennyezettől a legapróbb zugig mindent áttöröltem lefertőtlenítettem. Délbe megebédeltem és a könyvem töltötte ki az utána való időm egy részét. 15.30 rápillantok a telefonomra. Ösztönösen felállok Kristóf ajtaja elé lépek kopogok kettőt.

‒ Na, mit fogsz énekelni?

‒ Fogalmam sincs, ötlet?

‒ Jazz?

‒ Komolyan? - nevetem el magam.

‒ Igen.

‒ Je veux.

‒ Francia? - mióta bárban dolgozom pár nyelvet megtanultam. Angol, német, francia, román, spanyol. Hobbiból. Unatkoztam egyedül voltam sokat, Kristóf pedig ezt észrevette és minden féle nyelvtanfolyamra küldött.

‒ Aha - elindítja dalszövegesen - nézd.

Végig megy a szám, dallamos, tetszik, a szövege pedig egyenesen magával ránt.

‒ Legyen! - vágom rá mosolygós arccal.

‒ Még valami? Szintén jazz.

‒ De! Amy Winehouse?

‒ Legyen Stronger Than Me? - Kristóf kedvence. Mindig ezt hallgassa. Bár furcsállom, lady boyokról szól, de ki vagyok én, hogy bárki zenestílusát elítéljem.

‒ Csak miattad és csak neked eléneklem este. A többi pedig titok. Megyek oké?

‒ Csak nyugodtan. - majd kilépek, az irodájából felveszem a dzsekim és elhagyom a bárt.

Dukász

Júlia nem megy ki a fejemből. Este vissza megyek a bárba hát, ha ott lesz még.

‒ Dukász, érkeztek hozzád. - óvatosan benyit a kishúgom Kiara.

‒ Rendben engedd be őket! - mivel most a nevelő apám cégénél ülök, mint könyvelő. Van pénzem, de kell valami állás is. Amit kapok, azt a családra költöm, az üzletekből és minden más piszkos pénzt is. Nekem ők a mindeneim. Egyfajta gyengepont. Az ajtót közelítem, kinyitom. Egy nyomozó áll előttem.

‒ Fáradjanak beljebb. - mosolyom szintúgy, mint mindig halvány, de őszinte.

‒ Dukász, régi jó barátunk. Hogy ityeg, a pityeg? - akaratlanul is elnevetem magam óvatosan.

‒ Minden a legnagyobb rendben, épp számlákat rendezek. Mint tudják könyvelő vagyok. - magyarázkodom.

‒ Ó hogyne, csak azért kutattunk fel, hogy téged lássunk könyvelni. Na, idefigyelj, nem kell a rizsa! Tudjuk! - ijesztenek rám, de elnevetem magam, nem tudok ezekben a helyzetekben berezelni.

‒ Aúcs! Szóval tudják. Akkor azt is tudják mekkora szívfájdalommal járt. - elmélkedem, közben nagyokat pislogok egy nagy sóhajjal.

‒ Te miről beszélsz milyen szívfájdalom? - kérdez vissza a nyomozó.

‒ Szakítottak velem! - nyögöm be.

‒ „ Eliszom a bánatomat, senki nem szólhat, enyém az éjszaka a poharamba fojtom, a gondjaimat Istenem hagyjon a csókjaival" - idézek pár sort az egyik hazai kedvelt előadómtól.

‒ Dukász, te meg vagy húzatva! Na, jó gyere, menjünk, ez most megőrült. - ezzel elhagyják az irodám. A benyitott ajtón pedig Krisztián jelenik meg.

‒ Bátyó szakítottak veled? „ Gyere, sírj a vállamon, megnyugszol, tudom". Na, mi a helyzet?

‒ Ezek a huszármadarak jártak itt. Szakítottak velem... Te jó isten. Max. az ágy, de éjjel visszafogad. - nevetek az öcsémmel.

‒ Megyünk a bárba? Csinos a kis csajszi. - teszi a megjegyzést Júliára.

‒ Csinosnak csinos, de nem érdekel, majd ha fog az enyém lesz. - veszem fel a zakóm rá pedig a szövetkabátom. A parkoló felé igyekszem az testvéreimmel mögöttük a brigádom egy része. A bár tömve van emberekkel. Hangulatvilágítás. Kristóf előre vezet minket egy asztalhoz. Egy fekete ruhás szépség énekel fent oldalt konty gyönyörű életembe ehhez hasonlót nem láttam. Azt hiszem, franciát énekel, de elképesztően, rám vet egy pillantást. Ezt a nézést ismerem, annyira belém éget, ha 20 év múlva látnám, akkor is felismerném. Ő Júlia. Szerencsémre pár szót értek ezen a nyelven tetszik, amiről szól. Elhalkul a zene. Az emberek tapsviharban fakadnak ki. A tekintetünk egybe forr. Hirtelen felállok, intek a többieknek és elhagyjuk a bárt.