A Tűzzel Játszol|Maffia|[BEF.]

26.

Júlia

Elkészítettem a reggelit. Főztem ki tojást, a felvágotakat egy nagy tálon helyeztem el, kenyér, vaj, sajt. Még mi kell?- tűnödtem magamban. Zöldségeket is vágtam össze. Szerintem semmi más nem hiányzik. Ja, de. Töltöttem egy-egy kancsóba tejet és teát. 

- Lia! - lép be a konyhába Nikolasz. 
- Úgy terítettél meg, mint otthon. Ez annak a jele, hogy boldog vagy. - rám kacsint. 
- Nikolasz az ember csak úgy nem lehet boldog? - háborodok fel. Tutira veszem, hogy Dukász miatt emelte ki a boldog szót. 
- De, lehet! Ne ölj meg! - mentegetőzik. 
- Azta! Ha tudtam volna, hogy ilyen házias vagy! - csatlakozik hozzánk Dukász. 
- Nem az. - avatkozik közbe Nikolasz - Téged akart lenyűgözni. Máskor, ha reggeliről van szó azzal az inditékkal, hogy van két kezem kitudom magam szólgálni nem terít meg. 
- Ez nem is igaz! - próbálom védeni maga. - Mindig akkor kelsz mikor javába már az ebédet főzöm! Nincs időm azért válaszolom azt. 
- Lényegtelen! - szól rám Nikolasz - Jó étvágyat! 
- Jó étvágyat! - Dukásszal viszonoztuk a kedvességet, majd összenéztünk és elmosolyodtunk. 
- Szerelem! Miért jó az? Minden csoda háromnapig tart! Aztán lehull a lepel! - akad ki Nikolasz. Sajna, az ő szerelmi élete nem igen szép. A volt barátnője, csak a pénz miatt volt vele. 

Reggeli után, összetakarítottam, a szennyest kimostam. Addig a fiúk a elmentek futni. 

Egyszerűen nem megy ki a fejemből! Dukász egész éjjel ott feküdt mellettem, elég közel, de mégsem annyira, hogy kellemetlenné váljon a helyzet. Azt mondta vissza akarja kapni a régi életét. Vajon mire gondolt? Arra a züllött életre? Milyen hülye is vagyok! Egyszer sem néztem alaposan körbe mióta itt lakok. 

A ház két szintes. Egy kis folysó rögtön balra egy nappali szerűség ami jobb oldalt folytatódik. Tovább megyünk, elfordulunk balra újjabb folysó és szobák. Az emelettel szembe pedig a konyha. Fent az emeleten szobák és fürdőszoba. Az üres helyeket pedig kitöltő kanapék vagy fotelek, dohányzó asztal. Mindenhol megfordultam és semmi gyanúsat nem észleltem. Talán nem is bent, hanem kint van. Kiléptem a házből, egy nagyobb tornác fogadott. A lépcső fokokat elhagyva elindultam a sűrű fás erdőbe. Szerintem telepített, nem természetes. Beljebb kerülve mintha ez változna. Lehet mindkettő. Már egy jó ideje gyaloglok és semmi. Növényzetet látok mindenhol. Pár faágba fenn is akadok. Lejt a talaj kissé figyelmetlen voltam és majdnem elestem. Hova is tartok? A nagy semmibe. Hát ezt jól megcsináltam. Mi van, ha eltévedtem? Dukász, hogy talál meg? Lehet észre se veszik, hogy elmentem otthonról! 

Elhessegettem a rossz gondolatokat. Még párszor szidkozódtam magamban. A természet miért nem szeret? Könnyed felső van rajtam amit az ágak pár helyen kiszakították. Biztosra veszem, hogy a hajamban is vannak maradványok ettől a kis sétától. 

Már teljesen megszállt a paranoia minden egyes kis mozzanatra megrémültem.  Míg ezzel voltam elfoglalva, totál nem vettem észre, hogy egy kisebb istáló áll előttem. 

Az ajtaja nyitva volt. Ez nagyon meglepett egyben szívbajt is hozta rám. Valaki van esetleg odabenn?  Óvatosan bekukucskáltam. Senki. Tiszta a levegő, éljen! Bemegyek. A falon kardok, szamuráj még hozzá. Fegyverek, tölvények. Tör, bakker mi van még itt? Próbálok a közepére állni és úgy körbe nézni. Kézi gránátok. Mintha valami kisebb katonai felszerelés vegyítve a a világ legveszélyesebb tárgyaival. Azonnal kikell innen mennem! 

Visszafele az út sokkal rövidebb és könnyebb volt. Talán azért mert félig meddig rohantam, mint a fába szorult féreg. 

Csak Dukász meg ne tudja, hogy ott jártam!