A Tűzzel Játszol|Maffia|[BEF.]

4.

Júlia

Csak ha egy picivel, több információval szolgált volna Ász most nem kéne minden percben rá gondolnom.

‒ Úgy teszel, mintha nem érdekelne, de mégis elég sokat gondolsz rá ugye? ‒ jön közelebb Kristóf.

‒ Persze, mindjárt belé is szeretek. – dühösen törölgetem tovább a poharakat.

‒ Este, este, este, este – énekli.

‒ Hagyd abba! – csapok oda neki a konyharuhával.

‒ Ász és Lia estee estee estee – folytatja.

‒ Ó nyugodj meg biztos takarítani hív. – nevetem el magam.

‒ Meglehet. – zárja rövidre és elindul az irodája felé. A tekintettem követi őt.

‒ Ja és ma hamarabb mehetsz el, vagyis ha szeretnél, már most is mehetsz - ránéz az órájára - már délután kettő van, nem muszáj mindig túlóráznod.

Nem kell, kétszer mondani örömmel térek haza. Reménykedek, hogy ezután nem fogok ennyire egy személyre gondolni. Legjobb lenne, ha nem is.

Haza battyogok, ledobom a táskám és a kabátom. Intézek egy gyors kézmosást, éljen állhatok neki takarítani. Mire kész vettem azon kaptam magam, hogy valami édeset akarok enni. Elővettem egy nagyobb tálat és a palacsinta tészta hozzávalóit. Bele is fogtam mikor hangos kopogást észleltem és mindent ott hagytam kinyitom az ajtót.

‒ Szia, édes! – kacsint rám Dukász. Kezében egy csokor vörös rózsa.

‒ Fáradj beljebb – nyögöm ki.

‒ Bár estére vártalak. – folytatom, miközben a konyha felé veszi az irányt.

‒ Nem igazán bírtam addig várni.

‒ Palacsinta? – néz rá a tálra.

‒ Igen. Segíthetnél, ha már itt vagy. Remélem nem selyemfiú vagy belül, ha már kívül az öltönyös stílus azt sugallja. – gúnyolódok vele.

‒ Nem – leveszi a zakóját és felgyűri az ingjét – Kicsit ékes a szólásod, ahhoz képest, hogy a kis pultos csajom vagy.

‒ Csajod? – kérdezem, vissza miközben a piszkos eszközöket teszem bele a mosogatóba.

‒ Csak azon akadtál meg... Tulajdonos vagyok, emlékszel? – beáll, mögém miközben kavarom be a tésztát, szinte már kellemetlen, de ő csak kajául vigyorog.

‒ Dukász? – kérdezem tőle halkan.

‒ Mond édesem – suttogja vissza a fülembe.

‒ Kicsit hátrább állnál? – teszi, amire kérem, közben szembe fordulok vele. Mélyen a szemébe nézek, lehajol, hozzám pár centire van az Ő ajka és az enyém közt.

‒ Megkérhetlek valamire? – közelebb lép hozzám, de a kezeimmel picit próbálom fékezni és a mellkasára helyezem azokat.

‒ Bármire – mormolja bele a hajamba. Mind a két kezemmel ellököm, magamtól Dukász pedig rám néz kérdően.

‒ Elmosogatnál, ha nagyon szépen kérlek – mosolygok, mint őrült miközben boci szemeket próbálok elő idézni.

‒ Argg, legyen. De mégis ezt hogyan gondoltad? – oda fordul a mosogatóhoz és próbálkozik a feladattal.