Elisabeth Ryan élete a kezdetektől megvan tervezve. Miután megtalálta az igazit, úgy gondolta, hogy minden tökéletes az életében. Boldog párkapcsolatban él a szerelmével Lewisal. Bár a látszat néha csall, Elisabeth tényleg igyekszik eleget tenni az...
Oops! This image does not follow our content guidelines. To continue publishing, please remove it or upload a different image.
A kandalló pislákoló fénye megvilágította az arcomat, miközben összefontam magam előtt a karomat. Túl nagy volt rajtam a nyomás. Életem szerelme a szoba másik oldalán szoptatta a kislányomat, akit csak most ismertem meg. Egy ketyegő bombának éreztem magam. Egy olyan bombának, ami bármelyik percben felrobbanhat. Akárcsak a történtekre gondolok a hideg végig fut a hátamon. Kilenc hónapot pazaroltam el az életemből. Ebben pedig az a legrosszabb, hogy úgy tudtam, nem volt reményem. Az egyetlen reményem mégis ott növekedett Elisabeth pocakjában. A lányom, akinek a születésénél ott voltam és hallottam felsírni. Lehunytam a szemem. Magam elé képzeltem a pillanatot amikor a baba befogadta a világot. Melegség öntötte el a mellkasomat és apró mosolyra húztam az ajkam. Túl sok dolog történt. Szerelmes lettem egy olyan nőbe, akibe nem lett volna szabad. Magamhoz láncoltam, majd engedtem, hogy a dolgok maguktól megtörténjenek. Mindenre számítottam csak erre nem. Ha nem kapom meg Elisabeth naplóját akkor már Irakban vagy Jordaniában lennék. Még a hideg is kirázott ahogy a kietlen romos sivatagra gondolok. De a társaimat mégis cserben hagytam. Aljas módon menekültem vissza és önző módon akartam visszakapni azt, ami az enyém. Vissza akartam kapni a kilenc hónapot, amit nélkülük töltöttem. Az eltelt egy év lepörgött előttem. Nagyon sok mindenen változtatnék. Felnevettem. Te jó ég! Az élet tényleg kiszámíthatatlan.
- Elaludt – Elisabeth átkarolt hátulról és a mellkasomra tette a kezét. Kezemmel a kezét fogtam és beharaptam az ajkam szélét. A szívem hevesebben vert az érintésétől. Tudtam, hogy ma éjszaka nem alszunk, de mégis beszélni akartam vele. Nemcsak az érintésére, hanem a megértésére is szükségem volt. Mert várt rám még egy nehéz feladat.
- Ha börtönbe kerülök akkor... - vele szembe fordultam. Kezemet az arcára tettem, csípőmet közelebb toltam hozzá. Könnyek szöktek a szemébe ahogy a tekintetemben olvasott. Mindketten tudtuk, hogy rám még vár egy nehéz feladat. Ez a hadbíróság.
- Nem fogsz oda kerülni! Nem engedem!
- Parancsot szegtem, bébi – biccentettem oldalra a fejem. – Ebből az egészből úgy jöhetek ki a legjobban, ha leszereltetnek – a szememet lesütöttem és összefontam a kezem a tarkómon. – De akkor már nem menthetem meg az országot többé!
- Hát akkor maradsz itthon! Mit számít az, David? – nyúlt a pólóm alá és a hasamra tette a tenyerét. – Inkább maradj velünk biztonságban, mintsem távol tőlünk és veszélyben! Öt évet végig szolgáltál, David! Itt az ideje végleg pihenned! Maradj itthon!
Elisabeth tudta, hogy mit kér tőlem. Az igazat megvallva, minden szava igaz volt. Nem gondoltam volna, hogy ezt mondom, de már nem áll szándékomban megmenteni az országomat. Volt rá esélyem. Majdnem egy ketyegő bomba mellett hagytam az egyik karomat. Az én időm talán már lejárt. Ezért jobb is lenne ha végleg leszerelnék, úgy mint hosszú és megannyi hónappal ezelőtt, amikor legelőször találkoztam Elisabethel:
Késő este volt, amikor benyitottam a kicsi Super Market ajtaján. A pénztáros csak némán biccentett felém és a sapkáját emelte. Fáradt voltam, éhes és szomjas. Mégis egy dologra vágytam. Csokoládéra. Öt éve nem ettem csokoládét. Lassan vánszorogtam az édességekhez, majd megálltam a csokiszeletek előtt. Megmarkoltam pár darabot, majd a kasszához sétáltam. Miután kiléptem a boltból, felbontottam az elsőt és a bolt kopott falának támaszkodva megettem. Egészen hazáig ettem. Ép az utolsó szelet csokiba haraptam bele, miközben ujjammal megnyomtam a ház csengőjét, ahol a tesóm, Lewis lakott. Már alig álltam a lábamon. A földre pillantottam és hevesen dobogó szívvel hallgattam a tesóm lépteit. Már rágni is elfelejtettem. Ez nekem hatalmas pillanat volt. Ez volt a pillanat, amikot öt évvel később újra láthatom a tesómat. Tegnap még Afganisztánban voltam, most meg itthon vagyok és minden olyan idegennek tűnt. Izzadt a tenyerem és gyorsabban vert a szívem. Ám, a lábam a földbe gyökerezett, amikor nem Lewis, hanem egy szőke hajú fiatal nő nyitott nekem ajtót. A csokiszelet a számban maradt és összeráncolt szemöldökkel pillantottam a szemébe. Ahogy én, úgy ő is meglepődött, hiszen nem sokkal az érkezésem után, becsukta az ajtót, mielőtt beléptem volna a házba. – A francba! A képeken is gyönyörű voltál, de valóságba...- suttogtam, majd befejeztem mert újra kinyitotta az ajtót. És azt hiszem, hogy itt kezdődött a mi romantikus utazásunk. Pont akkor amikor hazatértem.
- David... - Elisabeth zökkentett ki a bambulásomból. Megráztam a fejem és sóhajtva magamhoz öleltem őt. A fejére puszit nyomtam és megráztam a fejem. Mindennél jobban vágytam arra, hogy ők ketten biztoságban legyenek. Ennek érdekében pedig bármit képes vagyok megtenni. Noha, Lewis nem tudja, hogy itthon maradtam, de azt hiszem, hogy ez hamar változni fog. Ekkor eltoltam magam tőle.
- A tesóm... - kerestem a szavakat.
- Úgy tudja, hogy a barátnőmnél vagyunk. Az anyukád a mi oldalunkon áll – simogatta a hasam. – De valamit ki kell találnunk.
- A felvétel miatt mondod? – támasztottam a homlokom a fejéhez. Akárhányszor Lewis aljas trükkjére gondolok, az egész testemben forrni kezd a vér és a logikus gondolkozást átveszi a düh amit iránta érzek. – Megoldjuk! Bízz bennem! Én itt vagyok! Most már nem megyek sehova!
- De igen... - ekkor kikötötte a nadrágomat, és lassan letolta a fenekemen. – Velem fogsz elmenni – amint kimondta, a plafon felé pillantottam és a hajába markoltam miközben letérdelt elém. – Hiányoztál – kezével a fenekembe markolt. Sóhajtva néztem, hogy a szájába vesz és lassan kényeztetni kezd a nyelvével.
- Baszki – hátra túrtam a haját és lassan kifújtam magam. Nem tudtam sokáig elviselni az érintését. Miközben a farkammal játszott próbáltam elterelni a gondolataimat és nem a kezére koncentrálni, amivel a makkomat fogta. – Ezt abba kell hagynod – felhúztam magamhoz és megcsókoltam. Lehúztam róla a ruháit és kisegítettem őt a bugyijából. Meztelen testét a kandalló felé fordítottam és benyálaztam a kezem. – Elmondani sem tudom azt, hogy mennyire szeretlek. Teljesen oda vagyok érted – a combjai közé nyúltam és végig simítottam a nőiességét. A vállamba kapaszkodott és több érintést követelt. A szemében táncolt a szenvedély és az irántam érzett szerelme. A mellbimbója kemény lett. Lehajoltam és végig nyaltam. Halk nyögés szakadt fel a torkabál és a kanapé felé húzott. Tudtam, hogy mire vágyik. Egy dolgot akartunk. Pillanatok alatt feküdt a kanapéra és széttárta előttem a lábát. De nekem más terveim is voltak vele. A nagy finálé előtt az ízét is akartam érezni. A kanapé szélére térdeltem. Bokájánál fogva húztam magamhoz és hajoltam közelebb hozzá.
- Ez most... komoly? – hajtotta hátra a fejét. – Ennyire szeretsz engem? – a hajamba markolt miközben végig nyaltam őt. Nem akartam elhajolni tőle de ez a kérdés megérdemel egy választ.
- Érted bármit feláldoznék. Te vagy a mindenen. Csak miattad állok még a lábamon, Elisabeth. Fogalmad sincs arról, hogy mit érzek irántad. Ezt nem lehet szavakba önteni – és miután végig nyaltam, magához húzott és átkulcsolta a meztelen fenekemet a lábával. Már semmi sem választott el tőle. Egymásé voltunk. Ezen az éjszakán nem számított semmi, csak ő és énA tér és az idő is megszünt körülöttünk. Mindent elveszítettünk de egymást nem. Az éjszaka közepén a kanapéra ültem és izzadtan fújtam ki magam, miközben rám ült. A kandalló halvány fénye kiemelte az alakját és a kipirult arcát. Gyönyörű volt ez a nő. És csak az enyém. – Most pedig engedem, hogy a munka nagyobb része a tiéd legyen mert én a belemet is kidolgoztam – gondoltam vissza az előbb történtekre, miközben megtámasztotta magát a hasamon és nagyot nyögve a farkamra ült. Amikor újra benne voltam, lehunytam a szemem, kezemmel a fenekébe markoltam, a szájára tapasztottam az ajkamat és segítettem neki mozogni.
