Elisabeth Ryan élete a kezdetektől megvan tervezve. Miután megtalálta az igazit, úgy gondolta, hogy minden tökéletes az életében. Boldog párkapcsolatban él a szerelmével Lewisal. Bár a látszat néha csall, Elisabeth tényleg igyekszik eleget tenni az...
Oops! This image does not follow our content guidelines. To continue publishing, please remove it or upload a different image.
Hét hónappal ezelött még minden szépnek tünt. Májusban terveztük, hogy felválalljuk a kapcsolatunkat. Felkészültünk arra, hogy szembenézünk Lewis haragjával. Tudtuk, hogy nem lesz könnyű. Tudtuk, hogy ebből testvér háború lesz. De mi lesz belőlünk?
Megvetés? Undor? Esetleg harag? Netán gyűlölet?
Testvérek voltunk. De ma már ismerősöknek, jó barátoknak sem látszunk.
Míg én a tarkómra varrattam addig Elisabeth elment Lewishoz. Minden percben azért imádkoztam, hogy legyen vége.
Engedje őt el. Engedje ki a fogságból. Vele akartam menni. De Elisabeth úgy döntött, hogy egyedül szeretne vele beszélni. Ismertem a testvéremet. Tudtam, hogy nem fogja elengedni őt.
Mégis reménykedtem. Bíztam abban, hogy elengedi a nőt akit szeretek. Ha ismerem a testvéremet, akkor elengedi.
Ha pedig magánál tartja, akkor soha nem is ismertem.
Miután végeztem a tetoválószalonban haza indultam. Mégis szorult a mellkasom és fájt a szívem. A remény ami bennem pislákolt kialudni látszott.
Megtorpantam. Egy ékszerbolt elött álltam. Egy belsőhang csalogatott. Hívott, hogy lépjek be az ajtón. Mintha azt súgta volna, hogy vegyek neki valami szépet. Én, ostoba és szerelmes férfi létemre beléptem az ékszerüzletbe és megálltam középen. Milliónyi ékszer, gyűrűk és nyakláncok csillogtak az üvegfal mögött. Káprázott a szemem és mosolygott a szívem. A fehér aranytól kezdve, az ezüstön át és a sima aranyig minden volt. A nyakláncok elé léptem. A gyűrűk felé pillantottam. Hm. Talán a gyűrű túlzás lenne. Megakadt a tekintetem egy láncnál. Egy fehérarany, szív alakú medál volt. A medálra a Forever feliratot gravírozták. A kedves bácsi rám mosolygott. Tudta, hogy a szívem választotjának szántam. Biccentettem. Kulccsal kinyitotta a fiókot. Maga felé húzta. Az ujjai közé vette a csillogó nyakláncot és a púlt bársony felületére helyezte. Mellé egy hófehér kulcsot adott.
- Mi ez, mester? - vettem az ujjaim közé.
- A kulcsot el kell dobni - mosolygott. - Akassza a szerelme nyakába a szivet. De a hozzá tartozó kulcsot dobja el. Szerelem örökké - simította meg a szívbe gravírozott feliratot.
- Ah! - sütöttem le a szemem. - Mostmár értem - nyúltam a zsebembe. - Becsomagolná, kérem? - számoltam le a nyaklánc árát, amit majd a pultra csúsztattam.
Az nap este a kezeim közt tartottam a nyakláncot és a hozzá tartozó kulcsot. Az órára pillantottam. Este kilenc óra.
