Elisabeth Ryan élete a kezdetektől megvan tervezve. Miután megtalálta az igazit, úgy gondolta, hogy minden tökéletes az életében. Boldog párkapcsolatban él a szerelmével Lewisal. Bár a látszat néha csall, Elisabeth tényleg igyekszik eleget tenni az...
Oops! This image does not follow our content guidelines. To continue publishing, please remove it or upload a different image.
Egyszerűen nem tudtam mit kezdeni a helyzettel. Csak hagytam, hogy sodorjon az élet. A legszebb és a legszomorúbb napom estéjén érkezet meg Lewis. Őszinte és szerelmes mosollyal üdvözölt, a horgászcuccait az ajtóban hagyta. Teljes testtel indult meg felém, és húzott szoros karjai közé. Mosolygás helyett könnyek futottak a szemembe, David kanapéja üres volt. Nem volt itthon. Órák óta nem láttam. Lewis csontos testét ölelve eszméltem fel arra, hogy más férfit szeretek. Ez miatt pedig átkozom magam.
- Bébi - a fülembe súgta az izgató szavait, az illata csábított. Évek óta egy párt alkotunk, ezért nem tudom elfelejteni őt olyan könnyen. Mégis Davidet láttam magam elött, és a jelenetet ahogy az utolsó órákat kihasználva a konyhapúltnál szeretkeztünk. - Hiányoztál - óvatosan eltolt magától, hozzám hajolt és hosszú csókkal köszöntöt. Véletlen toltam el magamtól. Véletlen taszítottam el. Nem akartam az ajkát. Nem kívántam a közelségét.
- Öhm, hiányoztál - helyeztem a vállára a kezem. - Készítettem neked vacsorát.
- Vacsora helyett inkább menjünk a hállóba - próbált csábítani, de nem kívántam. Nem őt kívántam.
- Inkább vacsorázzunk. Mit szolsz hozzá? - az étkezőasztalhoz invitáltam, az ajkamat halk sóhaj hagyta el.
- Minden rendben bébi? Megjött a havi baj, vagy miért vagy ilyen feszült? - a szemöldökét barátságtalanúl összehúzta, az ajkát összezárta. Válaszolni akartam, de nyílt az ajtó és David lépet be rajta. Amint megpillantottam az arcát, a lábam a földbe gyökerezett. A tekintete fáradt volt és megviselt. A gondolataiba volt merülve, a fejét lehorgasztotta. Fekete póló feszült a kidolgozott testén, a dögcédulája a nyakában lógott. Emlékszek a pillanatra, amikor még szex közben sem vette le. És mit ne mondjak, kifejezetten imádtam ahogy az izmos meztelen mellkasát súrolta miközben bennem volt. Nyeltem egyet, a fejemet elfordítottam.
- David? - Lewis pupillája kitágult, az arckifejezése megváltozott. Lassan sétált David felé, aki minden másodpercben engem nézett. - Öt éve... öt éve tesó! - könnyes szemmel húzta magához, és megveregette a hátát. David viszonozta az ölelését, bár a mosolya nem volt őszinte.
- Örülök Lewis - a hangja halk és fáradt volt. Tudtam, hogy ez nem csak nekem, de neki is nehéz lesz. Tudtuk, hogy mi vár ránk. Az utolsó szeretkezésünk után engedtük el egymást.
- Vacsorázz velünk! Nagyon sok dolgot kell megbeszélnünk! - karolta át David vállát.
- Ha nem gond akkor én léptem. Az egy hét alatt amíg te távol voltál, kivettem a bankkártyámról pénzt. Béreltem egy házat nem messze a belvárostól - amint kimondta, a tekintetem lesütöttem, az ajkamat lebigyesztettem. David elmegy? Itt hagy engem? A történtek után képes elhagyni?
- Ennek örülök, de legalább vacsorára maradhatnál - Lewis felém fordúlt, várta azt, hogy kiállok a döntése mellett. De ha David itt marad, akkor csak ártok neki. És saját magamnak is.
- Hagyj menjen Lewis - megfogtam Lewis kezét, David feszülten szorította össze a kezét. - Megvan a saját élete. Legyél megértő - fájt kimondanom a szavakat, de nem volt más választásom.
- Persze! Ahogy a kedvesed mondja! - mélyen a szemembe nézett, az ajkát úgy harapta be mint szex közben. Gondomolt egyet, és az ujjai közé vette a dögcéduláját. Lassan forgatta, a tekintetével rám pillantott. - Milyen idő volt a tónál? - biccentette oldalra a fejét.
- Nem eset az esső, szerencsére száraz volt az idő. És itt? - pillantott rám.
- Hát öhm... - kezdtem.
- Ohh itt nagy esső volt. Minden nagyon nedves volt - mélyen a szemembe nézet, a dögcéduláját az ajkai közé vette. Nyeltem egyett. David ne csináld ezt! - De mindegy! Jó szórakozást nektek!
- Holnap találkozunk? - kérdezte Lewis. - Átjöhetnél holnap. Rendet szeretnék rakni a garázsban. Szükségem lenne erős kezekre!
- Én bármit felemelek - ismételten rám pillantott. Ekkor szinte láttam magunkat, ahogy a puszta kezével emelt meg, ahogy a konyhapúltra tett, és belém csúszott. - Ha szükség van rá akkor bárhova, bármit elcipelek neked - a száját mosolyra húzta, a kezével megveregette Lewis vállát. A kanapéhoz sétált, a táskáját a vállára dobta.
- Elköszönök tőle! Addig kérlek vegyél ki tányérokat! - David után sétáltam aki kilépett az ajtón. Becsuktam magam után az ajtót, és a karjánál fogva húztam vissza. - Miért célozgattál?
- Nem céloztam semmire!
- Ne csináld ezt kettőnkkel kérlek!
- Őt választottad helyettem! - fogta meg a csuklómat. - Engem pedig eldobtál! - sziszegte mérgesen. - Vagy azt hitted, hogy mindkettőnket megtarthatod? - mosolyodott el. - Gyere! Akkor csináljuk hármasban!
- Igazad van! Lewis választottam! - sütöttem le a szemem. - Túl régóta ismerem! Szeretem őt!
- De engem jobban szeretsz - rázta meg a fejét sóhajtva. Némán bólintottam, majd lábujjhegyre álltam, és lassú csókot nyomtam a szájára. David próbált eltaszítani magától, de én nem engedtem. Szükségem volt az érintésére, egy utolsó közös pillanatra. Akartam a szívét, de nem játszhattuk ezt tovább. Nem tehetjük meg ezt.
Amint elhajoltam tőle, David megfordúlt, és zsebre tett kezekkel sétált a sötét főút felé. Nem fordúlt meg, én pedig nem akartam, hogy megfordúljon. Nem bírtam volna ki. Így is fájt a búcsú. Szétszakította a szívemet.
- David sokat változott - Lewis az ajkához emelte a boros poharat és aprót kortyolt az italból. - Megértem. Minden bizonnyal szörnyűségeken ment keresztül - fogta meg a kezemet.
- Ezt hogy érted? - fürkésztem az arcát, a villámat a tányér szélére tettem.
- David a poklok poklát élte meg ott Afganisztánban. Ami ott van az talán minden ember rémálma. Emlékszek, hogy egyszer hívott fel. Elbúcsúzott tőlem mert ő abban a tudatban élt, hogy nem tér haza. Bombák robbantak a háttérben, az emberek sikítva menekültek. Anyukák sírtak a gyermekeik után. A mocskos Oroszok mindent felrobbantottak. Elvitték a nőket a férfiakat megölték, házakat felégették.
- Ez szörnyen hangzik - nyeltem egyet. Hírtelen az étvágyam is elment.
- David elválalta ezt az egészet, de én tudtam, hogy mindennap szenvedett. Csak képzelj bele! Egy elhagyatott sivatag mellett, egy aknamező közepén mennyi esélye van az embernek? - pillantott rám. - Tudod, hogy David ki? Feltudod te azt fogni? - mosolyodott el. - Egy túlélő! Egy harcos! Egy ember aki szembe szállt minden félelmével!
- Büszke lehetsz rá - sütöttem le a szemem.
- Büszke is vagyok rá - húzta mosolyra az ajkát. - Ő az egyik legjobb katona. Ezredes.
- Ezt nemis tudtam... - motyogtam.
- David kiemelkedően tud harcolni, és furfangosan jó a gondatmenete. Ha ő egyszer valamit a fejébe vesz, akkor nem nyugszik addig amíg véghez nem viszi. Ezért legyőzhetetlen! A testvérem egy igazi harcos - pillantott az ablak felé.
A történtek után nem tudtam aludni. Lewis fáradtan szuszogot mellettem, de én az ablak felé fordúltam, és letöröltem a szememet a csuklómmal.
