Elisabeth Ryan élete a kezdetektől megvan tervezve. Miután megtalálta az igazit, úgy gondolta, hogy minden tökéletes az életében. Boldog párkapcsolatban él a szerelmével Lewisal. Bár a látszat néha csall, Elisabeth tényleg igyekszik eleget tenni az...
Oops! This image does not follow our content guidelines. To continue publishing, please remove it or upload a different image.
Elérkezett a nap amitől a legjobban féltem. A nap ami mindent megváltoztat. A mai naptól kezdve semmi sem lesz a régi. Kezemmel végig gomboltam a zöld terepmintájú kabátom gombjait. Minden mozdulat közben bizonytalan remegés hagyta el a kezemet és a végtagjaimat. Elhagyom az országot. Nem gondoltam arra, hogy mi vár rám. Az lenne az utolsó dolog amire legszívesebben gondolnék. Boldogabb lennék ha Elisabeth mellettem lenne. De szembe kellett néznem a szürke valósággal. A tudattal, hogy Elisabeth elhagyott engem. A lábamat a székre tettem. Nehezen húztam fel a vastag bakancsomat és kötöttem be erősen. A történelem megismétli önmagát. Szerintem mindenki ismeri ezt a mondást, csak kevesen mernek szembenézni vele. Borzongás futott végig a gerincemtől egészen a lábujjamig. Ott álltam szemtől szemben a valósággal. A tükörképemmel szemezgettem. Magamra sem ismertem. Ki ez a férfi? Ki ez a gyűlölettel és haraggal táplált ember? Noha a haragra szükségünk van a csatamezőn és a sivatagban... de most egyszerre éreztem azt, hogy kevés vagyok ehhez az egészhez. Összetörtem. Megtörtem. A szívemre tapostak... mégis élek. Miközben szemezgettem a tükörképemmel rájöttem arra, hogy hajtott a bosszúvágy. Végig simítottam a rövid hajamat és a borostámat. Tekintetemmel a sarokban heverő terepmintájú hátitáskám felé pillantottam. Minden benne volt amire szükségem lesz. Ceruza és papír. Így indulok a csatába. Noha tudtam, hogy mi vár ott rám és arra is számítottam, hogy valószínűleg ezentúl nem térek haza...
Nem féltem de bátor sem voltam. A szívem maradásra bíztatott ám a józan eszem ezt nem engedte. Mennem kellett. Muszáj volt. Az én feladatom ezen a napon itt véget ért. A táskámhoz hajoltam amit a vállamra dobtam. Ismerős érzés kerített a hatalmába. Ismertem ezt az érzést. Keveredett a félelem és a bátorság ízével. De én nem akartam félni. Ekkor a kezembe vettem a kicsi Bibliámat. Emlékszek, hogy Afganisztánban is ez tartotta bennem a lelket. Kinyitottam. Ujjammal megsimítottam a kiszakadt részt. Magam elé tettem és suttogva felolvastam a sorokat.
Dideregve léptem ki a hideg időre. A leheletem látszódott előttem, miközben kifújtam a levegőt. Lassan térdeltem le a kutyám elé aki hegyes fülekkel biccentette oldalra a fejét. Farkcsóválva szagolta meg a táskámat és a rég nem hordott katonai egyenruhámat.
- Nekem sem tetszik, haver - kezemmel a fülét vakartam és előre pillantottam. Próbáltam uralni az érzelmeimet de ez most nem sikerült. - Lehet, hogy ez lesz az utolsó - szipogtam hallkan. A kutyám feltette a lábát és az arcomat fürkészte. - Szeretnél velem utoljára bombákat keresni? - amint megkérdeztem a kutyám ugatni kezdett. - Ez a beszéd. Akkor indulás! - amint felálltam és elindultam a lábam a földbe gyökerezett. Annyira meglepődtem, hogy mozdulni sem mertem. Megfogtam a kutyám nyakörvét aki farkcsóválva próbált előre futni. A szememet összehúzva néztem végig rajta. Gyönyörű volt. Nem számítottam arra, hogy eljön hozzám. A pokolba! Miért jöttél ide Elisabeth?! Oldalra fordítottam a fejem, hogy ne lássa rajtam a fájdalmat. Pedig tagadni sem tudtam volna azt, hogy mennyire szenvedtem. Elüldözött. Ő volt az aki széttörte a szívemet. Egykor még szeretkeztünk. Pokolian szerettük egymást. Szenvedélyesen és érzékijen. Istenem, mégis miért változott meg minden azóta? Miért lettünk idegenek? Elisabeth lassan sétált felém. Talán az utolsó napjaiban volt. A kezével védte a hatalmas pocakját, a babát amit a szíve alatt hordozott. De nem az én gyerekemet! Elisabeth végig nézett rajtam. Tekintetét ellepték a kövér könnycseppek ahogy mélyen a szemembe nézett. Ez a pillanat mindennél többet jelentett. Tele volt ki nem mondott szavakkal és gondolatokkal. Néma vallomásokkal és fülledt vonzalommal. De Elisabeth ezzel elkésett.
