Klarantina II. - A fények harca [✔] {Javításra vár}

29.

Freja

A harc után mindannyian kimerülten, mégis súlyos feszültséggel ültünk, s magunk elé néztünk. Pár perccel ezelőtt Edquil elhagyta a testemet, és Nach reakciójából ítélve tudtam, hogy megint változott a külsőm. Ezt végül Anergoth biztosította, aki közölte velem, hogy a hajam újra hó fehér, de a szemeim aranysárgák maradtak. Edquil próbált megnyugtatni azzal, hogy amikor teljes egészében uraltam volna az erőmet, akkoriban, akkor is aranysárgákká változtak volna a szemeim. Ezzel azt bizonyítva, hogy erős fény mágiát birtoklok. Őszintén annyira nem is érdekelt már engem, hogy mi történik bennem, vagy a testemmel. Sokkal jobban aggasztott a csata végkimenetele.

- Freja - Anergoth lassan a kezemre csúsztatta a kezét, amire rögtön mindkét kezemmel elkaptam. Kezét szorongatva a mellkasomhoz húztam, s a könnyeimmel küszködtem. Miattam rengetegen meghaltak. - Freja, nem a te hibád. - Nyugtató hangjára felpillantottam rá. Gyengéd szemeit látva kicsordult az első könnycsepp, amire másik kezével a vállamnál fogva magához húzott. A kezeimmel az ingébe markolva felzokogtam, mire mindkét kezével szorosan tartott. - Semmi baj - suttogta a fülembe. - Minden rendben van. - Csókot lehelt a vállamra, de ettől jobban rám jött a sírás.

✝

Nem tudom meddig sírhattam Anergoth mellkasán, de amikor végre kezdtem megnyugodni, s csak szipogtam elhúzódtam tőle. Ettől függetlenül nem mozdult el mellőlem, és nem engedte el a kezemet, amiért számomra egy biztos pont volt. Megköszörültem a torkomat, s felpillantottam.

Seremi, és három testőrén kívül életben tudtak tartani öt férfi kentaurt, a többi mind meghalt. Minden angyal katona holttestet Nachék egy helyre vittek, s felgyújtották őket. Loren, Cait és Sainika nem élték túl a harcot. Anergoth hadnagya tiszteletreméltó temetésben részesítette őket, akárcsak a királyokat. Minden démon áldást mondott rájuk, hogy a lelkük méltó helyre kerülhessen.

Én magam akartam több katonát, és harcost magam köré, de e végkimenetel tudatában örülök, hogy nem jutottam el a többiekhez. Lehetségesen még rosszabb lett volna a vége, amit már valóban nem lennék képes elviselni.

Mély levegőt vettem, s lassan kifújtam, amire mindenki rám nézett.

- Először is sajnálom, hogy a kentaurokat belekevertem egy ilyen harcba, ami egyedül rám és a vénekre tartozott - szólaltam meg halkan. - Őszinte részvétem, Xin. - Néztem a szemeibe, amikben könnyek csillogtak. Lehunyta szemeit, és a fejét rázta, de tudtam jól, hogy engem hibáztat a népe haláláért. - Viszont köszönöm a démonoknak, hogy a segítségünkre siettek, és hála nekik megfordult a harc. Nélkületek lehet rosszabb állapot lenne.

- Királynő, megtisztelőek számunkra a szavai - hadnagy rideg tekintetébe enyhe lágyság került, amire halványan elmosolyodtam. - De ha nem leszek túl tolakodó, kérdezhetek valamit? - Kérdőn néztem rá. - Mi lesz a vénekkel? - erre a kérdésére még Seremi is felkapta a fejét. Felpillantottam az égre, majd Anergothra.

- Azt hiszem nem sokára itt lesz - feleltem, amire aprót bólintott felnézve az égre.

- Miről beszélsz? - kérdezte halkan Seremi. Nem válaszolva felmutattam az égre, amit a tekintetükkel követtek. Aprócska pont lett észrevehető, ami egyre lentebb ereszkedett. Ahogy közelebb ért hozzánk láthatóvá váltak a szárnyai, s a napsütésben csillogott ezüst páncélja. - Még egy angyal katona?!

- Nem - rám kapta tekintetét. - Ő Kaylah. - Nevére vissza nézett rá, s most már apró szárny csapkodással leereszkedett a földre, és kecses lépésekkel egyenesen felém sétált. Lándzsáját hanyagul a vállára ütögette, másik kezében egy nagy teli zsákot tartott, amit látva lassan felálltam.

- Vége van - szólalt meg közönyös hangon, és a zsákot a földre hajította. A talajra érkezése után eldőlt, s kinyílt a szája, amire kigurult belőle két fej. Hallottam több felhördülést, amik között több volt a csodálkozó hang. - Az összes vén feje itt van. - Rúgta meg a zsákot, mire a többi fej is kigurult belőle.

- Sajnálom, hogy ezt kértem tőled - lándzsáját leejtette maga mellé, amitől a pengén lévő friss vér apró cseppekben csöpögött a talajra.

- Végig néztem, ahogy megtámadják Zeuszt, és én nem tehettem semmit, csak álltam várva a megfelelő pillanatra - közönyös hangjába düh vetült. - Amint láttam, hogy végeztetek az arkangyallal akcióba léptem. Minden dühömet beleadtam, s felkaszaboltam testüket, majd a fejüket elhoztam nektek.

- Köszönöm, Kaylah - bólintottam, amit viszonzott a lándzsáját visszatéve a vállára. - Ezzel pedig végleg vége szakadt a háborúnak. - Fordultam a többiek felé. Természetesen az számomra még mindig homályos volt, hogy Nach mögött miért volt egy olyan sárkány, ami hasonlított Edquilra. De ez most még várhatott magára. - Látni akarom Zeuszt - néztem Anergothra.

- Rendben - bólintott. Anergoth egyedül engem vitt magával a kastélyom egyik szobájába, ahol Zeusz és Trix is voltak. Bár minket rögtön követett Nach, Kaylah és Seremi. Kaylah és Seremi amikor meglátták az eszméletlen férfit könnybe lábadt a szemük, s a lábaik remegése végett talpon se bírtak maradni. Zeusz életben van, de az istenségi ereje eltávozott belőle.

- Trix - szólítottam meg halkan, aki Zeusz ágya mellett ült, s arra borulva aludt. Közelebb lépdeltem hozzá, és óvatosan a vállára simítottam a kezem, amire felkapta a fejét. Kótyagos tekintettel nézett rám, de fokozatosan tisztult a szeme, és könnyekkel telítve felugrott átölelve a testem.

- Mama - suttogta sírva, amire kezeimmel átöleltem a hátát jobban húzva magamhoz. - Annyira megkönnyebbültem. - Zokogta, és nyakhajlatomba fúrta fejét.

- Hol van Jay? - kérdezte rémülten Kaylah.

- Másik szobában - felelte Anergoth. Hallottam, hogy felpattan, és kiviharzik a szobából, majd egy másikba ront, s ez folytatódott míg hirtelen abba maradt. Majd meghallottam keserves zokogását, amire még jobban húztam magamhoz a lányomat. - Freja, tudom nem most van itt az ideje. - Lassan felé fordítottam a fejem. - De sok mindenről döntést kell hoznunk, méghozzá a többi fajjal. Mivel Zien egyszerű angyal lett, felfog borulni az egyensúly.

- Tudom - feleltem. - De én már meghoztam a döntést. - Összeráncolta a szemöldökét. - Valahol Edquil már tudta, hogy rossz végkimenetele lesz, főleg Zeusznak. Így mindketten előre gondolkodtunk, és meghoztuk a döntést.

- Ugye nem arra gondolsz..? - sziszegte ökölbe szorítva a kezét.

- El kell fogadtatni a többi fajjal, és még ha ellenzik is muszáj megtenni ezt a lépést - feleltem, amire Trix ellépett tőlem. Könnyáztatta arccal felváltva nézett ránk.

- Ez őrültség! - fakadt ki. - Tudod te, hogy mire készülsz?!

- Tisztába vagyok vele - bólintottam. Összeszorította fogait, s teste körül megjelentek a lángjai, amiből tudtam, hogy dühös. Olyan dühös rám, amire soha se volt még példa.

- Miről beszéltek? - kérdezte elhaltan Nach. Rápillantottam, majd Zeuszra, s mély levegőt véve kimondtam a döntésemet.

- Átveszem Zeusz helyét - jelentettem ki.

🍁

Vajon mi lesz ebből..?