Klarantina II. - A fények harca [✔] {Javításra vár}

23.

- Mert én vagyok a páncélod.

Dermedten, értetlen, s hevesen dobogó szívvel néztem azokba az ártatlanul csillogó ezüst szemekbe. Fogalmam sincs miként érti ezt, sőt egyáltalán miért is. Valamelyest jobban zavar ez a tudat, mint az, hogy gyerekkorom óta ismerhet.

- Edquil, igaz? - kérdeztem halkan. Aprót bólintott. - Pontosan hogy érted azt, hogy tizenhét éves koromig sok és gyönyörű fény mágiám volt?

- Úgy ahogy mondtam - mosolygott rám, de nem segített rajtam. Mosolya apróbb lett, majd sóhajtva törökülésbe ült, s a barlang szája felé nézett. - Ismersz Razzel nevű elfet? - Összeráncoltam a szemöldökeim, próbáltam visszaemlékezni bármi ilyen névre az új emlékeimben, de semmi.

- Nem - ráztam a fejem.

- Razzel a te ősöd, akinek az én apám volt a páncélja - szavaival még inkább összezavart. - Mi ősi sárkányok fény mágiát használunk, akárcsak az elfek, de a valódi erőnket csak az elf társunkkal tudtuk előhozni. Minden ősi sárkánynak volt egy társa, akivel az erejük ugyan azon a szinten volt, így hamar egymásra találtak. Voltak olyan szerencsések, akik már az elf társuk megszületésekor tudták, hogy meg lett az, akit keresnek maguk mellé. De voltak, akiknek saját maguk kellett a keresésükre indulniuk. Én pedig az apámhoz képest már a megszületésedkor tudtam, hogy te az én társam vagy. De míg be nem töltötted a tizennyolcadik esztendőt semmit se tehettem, csak vártam ebben a barlangban, magányosan - szemeim le se tudtam róla venni. Olyan megtörtnek, esetlennek és magányosnak látszott, ami miatt még haragudni is nehéz rá.

- Hogy érted azt, hogy semmit se tehettél? - kérdeztem óvatosan.

- Mert amikor betöltötted volna a tizennyolcadik esztendődet összekapcsolódás nélkül is értetted volna a hangomat. Másképp nem - lassan felém fordította a fejét. - Tudom. Tudtam, hogy milyen erő lakozik benned, de én és a többi sárkány teljesen mások vagyunk. És az, ha előtte kapcsolódtunk volna össze az számodra majdnem halálos is lett volna. - Szavaitól kihagyott egy ütemet a szívem. - De ez csakis azért, mert akkor még gyenge voltál - mosolygott rám, amire aprót bólintottam.

- Akkor pontosan ki is vagy és miért? - kezeit az ölébe ejtette, s egyenesen a szemeimbe nézett.

- Mi ketten egy szerződés kötés után összetudunk olvadni. Te az én testem leszel, én pedig a te páncélod - mutatott rám, majd magára. - Ezáltal mindketten erősebbek leszünk, és nagyobb lesz a védelmünk.

- Szerződés kötés? - bólintott.

- Ez semmi komolyabb rituálét nem foglal magába, és veszélyesnek se veszélyes. Egyszerűen vért kell cserélnünk - rántott vállat. Bólintva lenéztem a kezemre, majd újra rá.

- Hogy értetted azt, hogy veszélyben az életem? - pislogás nélkül a szemeimbe bámult, majd a barlang szája felé mutatott. Értetlenül néztem arra, majd vissza rá.

- Pontosan mit tudsz az égben élőkkel? - megnevezésükön önkéntelen elmosolyodtam.

- Zeusszal? - érdeklődtem. Ahogy a fejét ingatta lelohadt a mosolyom. - Angyalok? Kaylah? - Ismét a fejét rázta, amitől már kezdett rossz érzetem lenni.

- Én azokra gondolok, akik maga Zeusz felett állnak - felelte rideg hangon. - Öt vénnek hívják magukat, akik parancsolni tudnak a nevezetes három druidának. Velük együtt nyolcan vannak, akik minden olyan fajtól félnek, amik csak egy kicsivel is felettük állnak erőben.

- Három druida meg akart ölni, amikor fent voltam - biccentettem fejemmel a barlang szája felé. - De végül Sharknak hála, hogy nem tudtak megsebezni.