Klarantina II. - A fények harca [✔] {Javításra vár}

24.

Másnap hajnalában Edquil eltávolította a védő pajzsot, és sárkány alakjában a hátán ülve a királyságom felé tartottunk. Őszintén volt egy kis félelmem az által, hogy Anergoth és a többiek mit fognak rá reagálni. Féltem, hogy Anergoth és Nach képesek lennének megtámadni, még mielőtt bármit is mondana.

Ámbár ez be is bizonyosodott, amikor feltűnt a királyságom. Anergoth olyan sebesen tartott felénk, hogy még én is alig láttam, sőt alig tudtam felfogni mi is történik. Pár pislogás se volt az egész Anergoth óvóan ölelt magához, Edquil pedig láncokkal a nyaka és teste körül egyre a föld felé zuhant. Földön láttam Nachékat, és Helliket Wilkel az oldalán. Edquil bármi ellenállás nélkül tűrte, még felordítani se ordított, amikor hangos robajjal a talajba csapódott.

- Engedj! - szóltam Anergothra, de ő nem is figyelve rám vicsorogva nézte a fehér sárkányt. - Azt mondtam engedj el! - Kiabáltam, s pofon vágtam. Döbbenten kapta felém a fejét, de én szét feszegettem a kezeit, ami miatt nagy sebességgel zuhanni kezdtem.

- Freja! - kiabált Anergoth, és a kezét felém nyújtva közeledett. Összeszorított fogakkal hátat fordítottam neki. - Freja, ne csináld! - Kiabált ismét. Nem érdekelt, mert meg akartam nekik mutatni. Azt szerettem volna, ha látnák a fehér sárkány semmi rosszat nem akar se nekik, se nekem.

Tisztán láttam, ahogy Edquil aranysárga szemeit rám kapja. Hallottam Zarafin és Qvij ordítását, de a fehér sárkányé sokkal hangosabb volt az övékénél. Könnyűszerrel letépte magáról a láncokat, és felreppent egyenesen felém. Mégis a saját megdöbbenésemre emberi alakjában kapott el, s a karjaiban tartva lassan ereszkedtünk a talaj felé.

Ahogy leértünk éreztem a szárnycsapásokat, és láb dobogásokat. Zarafin, Qvij közvetlen mellénk ereszkedtek, de Zajk már elénk. Edquil letett a lábaimra, mire az öreg sárkány felé fordultam, aki lehajtotta hozzám a fejét. Mögötte észrevettem Nachékat, Helliket, Wilket és Trixt is. Anergoth a többiek mellé szállt le, és ugyan olyan döbbent tekintettel nézett minket.

- Ki mondta nektek, hogy támadjátok meg? - kérdeztem. Nach a mellette állóra mutatott, de még Zajk is Anergothra nézett. - Láttál a hátán, és mégis megtámadtad? - Néztem Anergoth vörös szemeibe.

- Elrabolt téged, és most az óvintézkedés miatt képes vagy nekem támadni? - húzta fel a szemöldökeit. - Még pofont is kaptam. - Hitetlenkedett.

- Megérdemelted! - feleltem ingerülten. - Nem akar nekem ártani, ahogyan másoknak sem!

- És ezt honnan kellet volna tudnom?! - kiabálta.

- Talán abból, hogy megvárod míg a kastélyhoz érünk, és meghallgatsz! - már én is kiabáltam, mire megéreztem Edquil kezét a vállamon.

- Nyugodj meg, érthető miért tette - szavaira mindenki döbbenten nézett rá. - Ámbár sértő, hogy a kicsi An ennyire nem ismer fel. - Ekkor Anergoth egész testében megdermedt.

- Kicsi An? - kérdezett vissza Nach. - Miről van szó, Freja? - Nézett rám értetlenül. Sóhajtva a homlokomat dörzsöltem. Lélekben fel kellett arra készülnöm, hogy mindent töviről-hegyire el kell nekik mondanom.

- Menjünk a trónterembe, mert ez hosszú lesz.. - újabbat sóhajtva kezemet leejtettem a testem mellé.

✝

Trónteremben mindenki feszült tekintettel figyelték a mellettem álldogáló férfit, addig Trix teljes természetességgel guggolt a székem mellett, s a kezemet fogta. Elmeséltem nekik, hogy ki ő, mi is ő, és miért is keresett fel engem.

- És ezt mind miért kellett úgy csinálni, hogy elrabolod Frejat? - kérdezte ingerülten Anergoth.

- Mert olyan vagy, mint az anyád - felelte Edquil. Ettől Anergoth ismét ledermedt, amit nem csodáltam. Még én is csak az út felénél tudtam meg, hogy valójában Anergoth anyja és Edquil barátok voltak. - 100 éves korodig minden nap találkoztunk, és te ennyire elfelejtettél. Szomorú, kicsi An.

- 100 éves koromig? - kérdezett vissza felhúzott szemöldökkel, amire Edquil bólintott.

- Való igaz, akkor még más ruhát hordtam, és a nyakamig ért a hajam, de ennyit nem változtam 900 év alatt - mosolyodott el. Anergoth ugyan olyan értetlen tekintettel nézett rá, amire sóhajtva a fejét fogta. - Zien mindig is eszesebb volt nálad. - Anergoth pislogni kezdett, majd lassacskán leesett az álla.

- Ed bácsikám?! - fakadt ki, amire félszemmel rá nézett, és elvigyorodott. - De hát hogyan.. Anyám halála után semmi hír nem volt rólad. Mindenki azt hitte meghaltál.

- Mert megszületett a társam - szavai után mindenki rám kapta a tekintetét. - Freja születése percénél tudtam, hogy ő az én társam, és én az ő páncélja. Ez miatt kellett eltűnnöm, és felkészülnöm arra, hogy a megszületésével elkezdődhet egy olyan tragédia, ami már évezredek óta a feledésbe merült.

- Pontosan milyen tragédia, amiről beszéltek? - érdeklődött Loren.

- Olyan, ami képes elpusztítani az egész emberiséget - Edquil szavai után a trónteremben megfagyott a levegő. - Merüli tudott erről a varázsigéről, tudta nagyon jól, hogy mit lehet vele elérni, és miért akarják felhasználni.

- Anyám tudott erről? - hitetlenkedett Anergoth, de végül sóhajtva legyintett. - Mindig is olyan volt, aki mindent tudni akar.. - Ezen halványan elmosolyodtam.

- Így van, és mivel tudott róla meggyilkolták - Anergoth elkomorodott. Sose beszélt nekem a szüleiről, sőt úgy az egész életét titkok fedik, de mivel mellettem van nem is foglalkoztam vele. Ettől függetlenül sűrűn felötlött bennem, ha a démonok ura velem van, mégis ki lehet a démonokkal? Ezért úgy gondoltam vagy az anyja, vagy az apja felügyel rájuk. De ebből levonva biztos, hogy nem az anyja. Ámbár Edquil szavai után hamar rá lehet jönni kik is ölték meg. - Pontosan ezért is történhetett meg, hogy Zizi tudta nélkül lezárta Freja ereje nagy részét. És most mivel vissza kapta, a vének biztosan lépni fognak.

- Erről lenne szó - szavaimra mindenki rám nézett, de én lassan felálltam a székből, és előrébb léptem. - Edquil mellettem fog harcolni. Megfogom vele kötni a szerződésünket, utána pedig elfogok menni a többi fajhoz, hogy segítséget kérhessek tőlük. Ez a harc Noielnél is veszélyesebb, halálosabb lesz. Még ezek után is harcolnátok mellettem? - Kérdeztem végig nézve rajtuk. Nach, Loren, Tewagi, Sainika, Cait, Hellik és Wilk hezitálás nélkül féltérdre ereszkedtek, s fejet hajtottak.

- Bárhol, bármiért az életünket adjuk érted! Bármilyen csatába követünk, és melletted állunk! - mondták egyszerre, amivel kellően megnyugtatták a lelkemet. Anergothra pillantottam, aki le se vette rólam a szemeit.

- Bárhova követlek - mosolyodott el, mire vissza mosolyogtam rá.

- Akkor ezzel eldöntetett. Holnap hajnalban indulunk a Kentaurokhoz! - jelentettem ki.

- Igen is, királynő! - válaszoltak vissza. Sóhajtva kibámultam a mellettem lévő ablakon, és reménykedtem, hogy ami rám vár a tanácskozásokon, jól fog sikerülni.

🍁