Bittersweet (Harry Potter ff..)

15.

Ezt a részt a csodálatos és utánozhatatlan Visnyi -nek ajánlom.
Remélem, tetszeni fog. ;)

–Mégis hol voltál? Merlin csipkés bugyogóját kerested?!

–Neked is jó reggelt, drága Lucy. – Motyogtam takaróm kellemes melegéből, még félálomban.

–Nekem Te ne „drága Lucyzz" Ainsworth, mert ki talállak hajítani az ablakon! Tudni szeretném, hol volt a legjobb barátnőm tegnap ÉJSZAKA! – A szőke lány, magából kikelve ordibált velem a szobánkban, dühtől és felháborodottságtól szikrázó kék szemekkel, vöröslő arccal, szanaszét álló hajjal, gyűrött egyenruhában. „Ezek szerint nem túl kényelmes az a kanapé..." gondoltam magamban.

–Ó, igen? Mégis miért kéne elmondanom? Rám tartozik, és csakis rám! – Ültem fel ágyamban, lesöpörve magamról a takarót, fújtatva barátnőm szemébe nézve.

–Hogy...Hogy, mi közöm van hozzá?! Ezt nem hiszem el! Merlinre, Lily meg vagy húzatva? Szerinted teljesen természetes dolog kimaradni másodikosként takarodó után? Ha igen, azonnal hívom a Szent Mungót, mert veled kislány, nagy bajok vannak!

–Hívd! Engem aztán nem érdekel. De velem együtt téged is kényszerzubbonyban fognak beszállítani, arra mérget vehetsz! – Kiáltottam én is felpaprikázva, majd kikerülve Lucyt, trappolva elvonultam a fürdőhelyiségbe. – És ne kislányozz le! Nem vagy sokkal idősebb! – Kiáltottam, aztán nagy hévvel becsaptam a fürdő ajtaját. Abban a pillanatban nem érdekelt, hogy Angelina és Alicia tágra nyílt szemekkel nézték végig marakodásunkat.

***

A következő pár napban feltűnően kerültük egymást Lucyval, annak ellenére, hogy én már aznap reggel szorosan magamhoz ölelve békültem volna vele. Túl makacsok voltunk mindketten, ráadásul sértődöttségemet fokozta az is, amikor megláttam Cho Changgel nevetgélni az egyik szünetben.
Se az ikrek, se Jack nem értette miért szór villámokat a szemem, ha meglátom barátnőmet, de elnéztem nekik, elvégre fiúk...
Az egyik Átváltozatástan órán aztán két oldalról jött a váratlan támadás. George a jobb, Fred a bal oldalamat böködte szüntelenül, én pedig nem győztem elsöpörni kezüket. Egyébként is feszült voltam, de piszkálódásuk még jobban kiborított. Egyszerre legyintettem tarkón mindkét bajkeverőt, mire ők hangosan jajveszékelni kezdtek. Nem tudtam, mire megy ki a játék, de biztos voltam abban, hogy bajban vagyok.

–Miss Ainsworth! Kérem magyarázza el, mi történt az urakkal. – Hallottam meg McGalagony szigorú hangját, mire a fiúk még jobban rákezdtek, én pedig nyakamat behúzva, szememet lesütve válaszoltam.

–Elő...előfordulhat, hogy kaptak egy-egy tockost. De Professzorasszony, nem hagytak bé...

–Nem érdekelnek a kifogások, Kisasszony! Nem tűröm el egy olyan okos és fegyelmezett diákomtól, mint maga, hogy tettlegességhez folyamodjon. – Jelentette ki tanárom kemény vonásokkal, majd hozzátette. – Ainsworth, ne kelljen rosszat feltételeznem magáról. Igazán tehetséges, magából kinézem, hogy képes lenne negyedikben végig csinálni az Animágia- kurzust. Kérem, ne kelljen csalódnom.

–Értettem, Professzorasszony. – Válaszoltam csendesen, Ő pedig helyeslően bólintott.

–Nos, hogy érezze, milyen következményei vannak tetteinknek, húsz pontot vonok le házától, ezen kívül várom ma délután négy órakor Hagrid kunyhójánál. – Ezzel a végszóval visszavonult a katedrára.

Azt hittem, ennél rosszabb már nem lehet az óra, ám ekkor Lucy, a mellette ülő Jack orrának szegezte pálcáját, majd Carbunculus rontást küldött a fiúra. Hitetlenkedve kaptam szám elé a kezem, ahogy Jackie arcán elkezdtek gennyes dudorok nőni. Mondanom sem kell, McGalagony veszélyes hárpiaként ordibált nem csak Lucyval „akiről sosem gondolta volna, hogy a varázslat ajándékát mások kárára használja", hanem mindannyiunkkal. Fred és George előzékenyen felajánlották, hogy elkísérik Jacksont a gyengélkedőre, s már én is csatlakoztam volna hozzájuk, mikor tanárnőnk rám rivallt.