Bittersweet (Harry Potter ff..)

Kviddics

– Csipkedd magad, Lucy! Nem akarom lekésni az év első meccsét. Főleg, mivel én vagyok a bemondó – kacsintottam barátnőmre, majd büszkén vigyorogva végig mértem tükörbéli önmagam.

–Borzalmasan elégedett vagy magaddal, nemde Lil? – kérdezte a lány, miközben sűrű, szőke sörényét fogta fel egy kócos kontyba.

–Ha Te azt tudnád... - Bizony, ennél griffendélesebb nem is lehettem volna. Göndör hajam két copfban tündökölt fejem tetején egy vörös és egy sárga hajgumival összekötve, ezenkívül egy sárga- vörös csíkos hajpánt is ékeskedett rajtam. Természetesen nem maradhatott el a sálam amely ugyancsak a ház színeit viselte, és a Charlietól kapott karkötőm, amit szinte minden alkalommal hordtam. Még arcomra akartam festeni a Griffednél színeit, de barátnőm azt már túlzásnak vélte, így ezt az ötletet elvetettem. Egyszóval, le sem tagadhattam volna, kiknek drukkolok. Ám, ekkor a büszke és izgatott öröm helyét egy csapás alatt átvette a pánik. – Luce! Mi lesz, ha elrontok valamit? Ha nem fogom tudni jól leinformálni a meccs állását a nézőknek? Ha... Csalódni fognak bennem a Fiúk?

–Bolondságokat beszélsz, Lily. Charlie és az ikrek szavaiból ítélve, mindent tökéletesen fogsz csinálni. Feleslegen aggódsz, amilyen fékezhetetlen a nyelved és a humorod, fantasztikus kommentátor leszel! – Luce, ahogy ezeket mondta, közelebb lépett hozzám, és két kezemet megfogva a szemembe nézett. Hihetetlen, milyen nyugtatóan hatott rám, mennyi lelkesedést és önbizalmat tudott bennem kelteni.

–Köszi. – Ennyit mondtam és megöleltem. – Na, gyere már, menjünk!

–Igenis főnök! – nevetett, majd szökdécselve utánam iramodott. A klubszobában várt minket Jacks, illetve kedvenc vörös üstökű barátaim, akikre szinte azonnal ráripakodtam, hogy már a pályán kéne lenniük.

–Nyugi pukkancs. Még van háromnegyed óra a kezdésig. – Nézett rám nevetve George.

– Charlie elrendelt egy gyors szünetet kezdés előtt. Gondoltuk feljövünk, és rád pillantunk, minden oké-e. Ha minden igaz, te kaptad meg a mai meccs „műsorvezetői" szerepét. – Mondta vigyorogva Fred.

–Igen. De ideges vagyok... - Mondtam, talárom ujját gyűrögetve, mire Luce horkantott egyet.

–Könyörgöm, nyugtassátok le, mert én már mindent megpróbáltam! Lolka, Bolka, tietek a lány. Gyere McAdams, foglaljunk helyet a lelátón.

–Lolka és Bolka? – Kérdeztük hárman egyszerre, mire lemondó sóhajjal intett a kezével.

–Mugli mese, úgysem ismeritek... - Mondta, ám úgy tűnt, ez nem volt teljesen igaz. Jack könnyeivel küszködve nevetett az ikrek új becenevén.

–Zseni...zseniális! Lolka és...és Bolka. Lucy, mindig meglepsz! – Mondta az egyre távolodó páros fiú tagja, és még hallatszott, ahogy barátnőmből is kibukik a kacagás.

–Nahjó, néha olyan, mintha...

–...másik bolygóról származna. – Fejezte be képmása gondolatmenetét Fred, én pedig akaratlanul elvigyorodtam.

–Az biztos. De imádni való, ezt nem vitathatjátok. – Mondtam fejemet ingatva, ekkor pedig fél szememmel láttam, hogy George arca egy árnyalatnyival pirosabb színt öltött magára. Egy „erről még elbeszélgetünk" tekintetet küldve felé, két oldalról beléjük karoltam és őszintén, aggódón néztem fel rájuk, miközben elindultunk a pálya felé. – Tényleg menni fog?

–Igen! Nálad alkalmasabb ember nincs az egész Roxfortban erre! – Válaszolt heves bólogatások közepette George, amelynek eredményeképp majdnem elesett a saját lábában.