Bittersweet (Harry Potter ff..)

Rendkívüli találkozás

A szünet után ugyanolyan lelkesedéssel álltunk a pályaudvaron, ahogy eljöttünk -legalább is én. Ellenben két kedvenc tökfejem az állomáson hirtelen szörnyű rosszullétre és hascsikarásra kezdett panaszkodni. Míg én tudtam miben sántikálnak bajkeverő barátaim, Molly néni sápadtan elkezdte babusgatni őket -mikor pedig nem figyelt, a két ördögfióka összevigyorgott, aztán folytatták tovább a feltűnő szenvedést. Úgy döntöttem, kezembe veszem a dolgot, így előrébb léptem, és aggódó, már -már rémült fejjel megszólaltam.

-Te jó Merlin! Charlie, a fiúk nincsenek jól! Mit tegyünk most? - bátyjuk hamar észrevette, mi a tervem, így mellém állva ő is sopánkodni kezdett.

-Jaj, Prücsök! Mi történhetett velük?

-Nem tudom. És ha valami komoly? Lehet összeszedtek valami fertőző kórt... - kaptam szám elé a kezem.

-Oh, akkor mindenképpen el kell szállítani Őket a Szent Mungóba! Ott majd kapnak néhány keserű bájitalt, és jobban is lesznek. - mondandóját még fancsali arcával is megerősítette, mintha csak elképzelné azoknak a szörnyű gyógyleveknek az ízét.

-De Charlie! Mi lesz a csokis sütivel, amit Meda néni négyünknek pakolt? Meg fogjuk tudni enni ketten? - Nos, ez volt az a pont, amikor George és Fred Weasley csodálatos gyógyulásának szemtanúi lehetett az egész kilenc és háromnegyedik vágány. Hitelen felegyenesedtek, arcukról minden fájdalom eltűnt és septiben felhurcolkodtak a vonatra. Én csak összevigyorogtam Charlieval.

-Drágáim! Jól vagytok? Már nem fáj semmitek? Nem nagy kitérő az ispotály... Elvigyelek titeket? - kérdezte még mindig kicsit ijedten Mrs. Weasley, de az ikrek csak hevesen fejüket rázták. Édesanyjuk helyeslően bólintott egyet, aztán ahogy hozzám lépett megölelni, megállapította, hogy ravasz kis boszorkány vagyok. Egy elégedett vigyorba húztam ajkaimat, majd elköszönve szeretteimtől, én is felugrottam a gőzösre, ami abban a pillanatban meg is indult Roxfort felé.

A vonaton hamar megtaláltam a Weasley fiúkat, akik közül ketten sértődött képet vágtak, a harmadik pedig majdnem lefordult az ülésről a nevetéstől. Én csak angyali mosollyal belibbentem a kupéba és leültem a legidősebb testvér mellé.

Talán lemaradtam valamiről? - kérdeztem ártatlanul, mire az ikrek morcosan felhorkantak.

-Még, hogy lemaradtál... Nem lemaradtál, hanem meghiúsítottad tökéletes tervünket! - toppantott dühösen George, mire én mosolyomat rejtegetve, mellé ültem.

-Ugyan, Georgie. Tudod, hogy csak a ti érdeketekben tettem. Nem bírtam volna ki nélkületek, és ti sem nélkülem. - kacsintottam rá, mire pír szökött az arcába. Charlie még mindig jó ízűen vigyorgott kis színjátékomon, amelyben ő is nagy szerepet vállalt.

-Ejnye, Prücsök. Veszélyes teremtés vagy, tudod -e? Lehetséges, hogy vélák voltak az őseid közt?

-Azok, meg micsodák?! - kérdeztem elkerekedett szemekkel, mire a fiú mesélni kezdett. A kis történet közben az ikrek elfelejtették, miért is haragudtak rám, így közöttük ülve, ölemben a süteményes dobozzal, ámulattal hallgattuk mindhárman a varázslatos mesét.

-Áhh, te nem lehetsz olyan vézna vagy mi, Lily! - jelentette ki teli szájjal Fred, hasonmása pedig hevesen bólogatott.

-Ha az lennél, akkor teljesen máshogy néznél ki. Magas lennél, meg szőke, ráadásul dühödben madárarcú szörnnyé változnál és össze-vissza kárognál! - adta tudtomra Georgie is, mire én nevetésben törtem ki. Pár másodperc múlva, már mindhárman kezeinkkel csapkodva, dühösen károgva kergettük keresztül Charliet a vonatkocsikon, aki már biztosan megbánta, hogy megosztotta velünk tudását.