Bittersweet (Harry Potter ff..)

Nincs Karácsony Weasley nélkül

Ezt a részt ZsuKamBo nak ajánlom.

A sötét folyosón álldogáltam, egy rejtett beugróban, amikor két kezet éreztem meg a vállaimon. Hátra sem fordulva, vigyorogva kérdeztem. – Térkép?

–Nálunk! – válaszolták kórusban az ikrek, majd nekiindultunk az éjszakai Roxfortnak, kezünkben a varázslatos pergamennel.
A szünet előtti utolsó éjszakát töltöttük az iskolában, úgy éreztük, ez a tökéletes időpont, hogy felfedezzük azokat az alagutakat, amiket a Térkép mutatott. Az egyik a harmadik emeleti lányvécéből vezetett egyenesen Piton professzor szobájába. Épp csak félretoltuk az ősöreg portrét, ami mögött a titkos átjáró volt, de vissza is helyeztük a helyére, ugyanis szemünk elé tárult a hangosan horkoló, álmában angyali mosolyt villantó tanárunk. Nevetésünket visszatartva futottunk a mosdóba, ahol kifulladva, egymásra támaszkodva kacarásztuk ki végre magunkat.
Aznap éjjel majdnem háromszor is elkaptak bennünket, ám cselesek voltunk és mindig kikerültük a járőröző tanárokat, vagy prefektusokat. Nagyon boldogok voltunk, hogy milyen titokra leltünk, és megfogadtuk, nem fogjuk senkinek sem továbbadni.

Utolsó utunk a koynhára vezetett. Ott megettünk egy kevés almás pitét, majd visszalopództunk a klubhelyiségbe.

–Csíny letudva! – súgtam a térképnek, mire minden eltűnt róla, s csak egy közönséges ócska pergamenlapnak tűnt.

–Jó éjt Lil! – köszöntek el kórusban az ikrek, mire én is intettem nekik.

–Szép álmokat fiúk! – Ahogy álomba szenderültem, már otthon voltam és a fát díszítettem Ted bácsival.

***

Ahogy leszálltam a Roxfort Expresszről, Dora azonnal hatalmas ölelésbe vont és nagy cuppanós puszikkal árasztott el, amelyeknek – külső szemlélő számára erőteljesen próbáltam ellenállni – valójában iszonyatosan örültem.

–Jaj, Lily iszonyatosan hiányoztál! – mondta, miközben még mindig engem szorongatott.

–Te is nekem, Dora! Jó végre látni téged. – suttogtam a fülébe, majd elváltam tőle, és a távolabb álló, hasonlóan szeretetteljes fogadtatásban részesült Weasley fiúkhoz léptem.
–Khrm... Én indulok, de még szerettem volna elköszönni... –szólítottam meg az ikreket, akik azon nyomban megöleltek, és két oldalról súgtak a fülembe, amire hevesen bólogattam. Azt kérték, ha tehetem, látogassam meg Őket az Odúban.

–Tőlem már el sem köszön a kedvenc elsősöm? – szólalt meg a hátam mögött Charlie ferde mosollyal.

–Hát...– úgy tettem, mintha komolyan elgondolkodnék, de aztán a guggoló fiú karjaiba vetettem magam.

–Vigyázz magadra, Prücsök. – súgta a fülembe, én pedig akaratlanul is elmosolyodtam a becenevem hallatán. – Szünet után találkozunk. Rosszalkodj sokat. –mondta mosolyogva, mire elnevettem magam.

–Lehet, még előbb is összefutunk. – kacsintottam rá, majd Dora mellé szegődve elindultam haza. Otthon Meda néni kissé távolságtartón megölelt, Ted bácsi azonban büszkén megveregette a hátam, kifejezve ezzel örömét, hogy a Griffendélbe kerültem.
Teltek, múltak a napok, és a Karácsony egyre csak közeledett. Egyik reggel, éppen a nagy fenyőfát lebegtette be bácsikám, amikor eszembe jutott az ikrek kérése. Azonnal szaladtam Dorahoz, hogy megkérdezzem, segítene-e ajándékot találni legjobb barátaimnak, és fél óra múlva már az Abszol úton válogattam a tökéletes meglepetéseket, mindhárom Weasleynek.

***

–Dora! Ébredj, Karácsony van! – ordítottam fogadott nővérkém fülébe, mire ő megdobott egy párnával. „Ez jól kezdődik..." Gondoltam, és egyszerű mozdulattal lerántottam róla a takarót.