Bittersweet (Harry Potter ff..)

Kedveske

–Maga... Miss Ainsworth! – vezetéknevemet olyan undorral ejtette ki száján bájitaltanárom, hogy attól tartottam, egyenesen a Béke-elixírembe engedi gyomra tartalmát. – Ugyanolyan elviselhetetlen, nagyszájú és beképzelt, mint... Mint az apja!

–De... tanár úr... Én... Én nem tudom, mit csináltam rosszul. – cincogtam meglepetten és ijedten, miközben Piton egyre csak közeledett asztalom felé. – Várjon. Azt mondta... Mint az apám?

–Mégis mit képzel magáról? Hogy majd egy ilyen, Griffendél beli kis korcs elérhet bármit az óráimon? Nézze?! Túl sok hunyorszirup! Talán örök álomba akarja ringatni Pucey-t? Ejnye, ezért bizony ötven pontot vonok le! És még húszat a viselkedéséért! NE aludjon! Ébredjen fel most! Most azonnal! Hallja?

***

–Lil! Ébredj fel! Lily! Hahó! – valaki a vállamat rázogatta, miközben kétségbeesetten szólongatott.

–Én nem raktam bele olyan sok hunyorszirupot... Nem akartam megölni Adriant, Professzor úr... - motyogtam még mindig csukott szemmel, ám pár pillanat múlva látásom kitisztult, és két zöldesbarna, rémült tekintettel találtam szemben magam.

–Nyugi, Lily. Csak egy álom. Egy rossz álom. Nem Pitonnál vagy, nem nyírtad ki Puceyt. Pedig, lehet, megérdemelné. – szólalt meg Freddie, aki mellettem ült. Minden bizonnyal ő rázott fel álmomból. Most féloldalasan mosolygott rám, miközben a gőzös kerekei sikítva fékeztek a Roxmorts-i megállóban.

–Ha te tudnád, milyen rossz volt! – panaszoltam nyöszörögve, aztán feleszméltem, hogy még mindig mugli ruhában ücsörgök. – Nyavalyás baziliszkuszra! Már itt vagyunk? Még át kell öltöznöm!

–Igen, már itt. De milyen baziliszkuszról beszélsz te? - ezúttal George szólalt meg, tágra nyílt szemekkel kísérve dühös kapkodásom.

–Prücsök, ne káromkodj! - szólalt meg öccsével egy időben Charlie, rosszalló mosollyal az arcán.

–Bocsánat... Csak... Elszaladok átvenni a talárom. Megvártok a hintóknál? – válaszra sem várva sprinteltem a mosdók felé, mintha legalább is Piton üldözne.
Hamar levontam a következtetést, hogy ez az év is jól kezdődik...

***

–Drága Diákjaim! – szólalt meg egy ismerős, mély bariton, ami selymesen szaladt füleimbe. Dumbledore szeretetteljes hangja. – Ismét együtt köszönthetjük ezt az évet! Csodálatos, hogy ennyi boldog arcot látok, remélem szemeitekből a csillogás nem tűnik el az év végére sem. Nos, tudom, hogy már éhesek vagytok, de előtte szeretném köszönteni Kathleen Raimy professzor asszonyt, aki a Sötét varázslatok kivédése órát fogja számotokra oktatni mostantól.
Üdvözöljük Miss Raimy, hamarosan magának is lehetősége lesz közelebbről megismerni ezt a sok okos kis nebulót!
Most pedig, töltsétek meg a pocakotokat! Jó étvágyat! – nevette el magát szeretett igazgatónk, mi pedig lelkesen tapsoltunk.

Ám, nem tudtam szememet levenni új tanáromról. Egyszerűen... Rémisztő volt. Eredetileg vöröses barna haja tele volt ősz hajszálakkal, szürke, vérben forgó szemeit gyanúval telve kapkodta a diákok és tanárok között, természetellenesen vörös arcán pedig erőltetett, széles mosoly ült.
Abszolút ellenszenves kisugárzást árasztott magából. Ráadásul, el sem tudtam képzelni róla, miért SVK tanár. Nyilvánvalóan nem Auror volt, hiszen véznának és gyengének tűnt hozzá. Mégsem tudtam ezen tovább filózni, ugyanis ekkor tekintete rám siklott. Először arcára fagyott kedvesnek szánt mosolya, majd újra rendezve azt, egy ijesztő, gonosz vigyor ült ki rá. Én lesápadtam, amit valószínűleg barátaim is észrevettek, ugyanis Fred és George két oldalról karolt át.