Sebastian Stan oneshots [KÉRÉST ELFOGADOK!]

▪️Lee Bodecker #1▪️Part II.

RitaNmeth0 kérésére itt a folytatás ☺️❤️

T/N = te neved

Néhány nappal a sheriff-fel való megismerkedés után ismét a parkban ültem és rajzoltam, mikor a szemem sarkából megpillantottam Lee-t, aki láthatóan ismét részeg volt.

Mélyet sóhajtottam, miközben a fejemet csóváltam. Elpakoltam a ceruzáimat és a lapokat, amire rajzoltam, felálltam és odamentem hozzá.

– Na, gyere! Segítek hazajutni – sóhajtottam ismét, majd hagytam neki, hogy kicsit rám támaszkodjon, aztán elindultunk kicsi háza felé.

Mivel Coal Creek picike város, nem létezik nagy távolság. Elég volt csupán néhány perc, hogy megérkezzünk. A kulccsal ismét nem boldogult, így én segítettem neki bejutni a saját házába. Aztán az se ment neki egyedül, hogy a kanapéjára leüljön, így miután ebben is segítségére voltam, a konyhába indultam, és csak annyit láttam a szemem sarkából, hogy eldől a kanapén.

Csak a fejemet csóváltam, majd kerestem egy kukászsákot, és nekiláttam belehajigálni az összes fellelhető italt. A csörömpölésre Lee is felült, bár aztán rögtön morgolódni kezdett a fejfájása miatt.

– Mit csinálsz? – kérdezte, még mindig elég részegen, miközben én visszacsuktam a hűtőt, és elindultam kifelé a zsáknyi itallal.

– Mindjárt elmondom – legyintettem, majd kimentem, hogy a kukába tegyem a szemetet, és visszasiettem Lee-hez, nehogy kárt tegyen magában.

– Miért dobtad ki az italokat? – kérdezte kifejezetten álmosan. Ez már jó jel.

– Nem gondolod, hogy le kéne szoknod az alkoholról? – ültem le mellé. – Másodjára segítettem neked hazajutni a hétem. Miért jó, ha a sárga földig leiszod magad? Hidd el, az életben józanul is találhatsz jó dolgokat. Ráadásul te vagy a sheriff. Mindenki felnézne rád, ha... nem lenne a hírneved. Hát nem lenne jobb érzés, ha szeretnének az emberek, és nem pletykálnának rólad?

Egy ideig csendesen nézte a padlót, majd az alkoholtól kipirosodott szemmel nézett rám.

– Miért vagy ilyen kedves velem? – kérdezte.

– Mert... Mindenki megérdemel egy újabb esélyt. Te is. És biztos jól esik neked a kedvesség – mosolyogtam. – Most feküdj le pihenni, rendben?

Ismét eldőlt a kanapén, én pedig betakartam azzal a takaróval, amivel ő engem, néhány nappal ezelőtt.

Épp haza akartam indulni, amikor elkapta a kezem.

– Maradj! Kérlek! – nézett fel rám.

– Nem ez lesz az első eset – nevettem, majd leültem a kanapé melletti fotelba, összegömbölyödtem, miközben Lee még mindig a kezemet fogta. Hamarosan el is szundítottam.

***

Mikor legközelebb felébredtem, a kanapén feküdtem, betakarva. Holott tisztán emlékeztem, hogy a fotelban nyomott el az álom.

Lee a konyhában volt, és úgy tűnt, már tökéletesen kijózanodott. Ásítva felültem, mire ő felém fordult, egy mosollyal az arcán. Elképesztően jól állt neki, és sajnáltam, hogy ritkán látom így.

– Jó reggelt! – jött oda hozzám egy villával és egy tányérral a kezében, amin két kissé túlsült tükörtojás volt.

– Nem gondoltam, hogy tudsz főzni – vettem el tőle a tányért.

– Kénytelen vagyok, ha nem akarok éhen halni – nevetett.

– Mennyi az idő, hogy ilyen józannak tűnsz?

– Kilenc óra. De bevettem már két fájdalomcsillapítót, ezért vagyok ilyen elviselhető.

– Ó... Köszönöm, hogy csináltál reggelit. És hogy kerültem a kanapéra?

– Valamikor hajnalban felébredtem, és nagyon mocorogtál. Láttam, hogy kényelmetlen neked a fotelban, ráadásul remegtél. Áttettelek ide, és betakartalak.

– Köszönöm.

– Nekem kéne hálálkodnom. Azért, amit tegnap mondtál, és tettél.

– Ugyan – motyogtam elpirulva. – Nem olyan nagy dolog.

– De, az – nyúlt az állam alá, így elérve, hogy ránézzek. – Soha senki nem tett még ilyet értem. Köszönöm.

Szép lassan közelebb hajolt hozzám, és megcsókolt.