▪️Bucky Barnes #4▪️

1.5K 74 9
                                    

Ebben Tony él s virul. Pietro is él s virul. Lett egy kisebb bázisuk a régi helyett, de nem igazán mennek bevetésre.

T/N = te neved
V/N = vezetékneved

~Bucky

– Na jó, Barnes, elhiszem, hogy tiszta depresszió vagy, mert a Kapitány lelépett, de ideje lenne kezdeni magaddal valamit – mondta az egyik nap Stark, mikor itt járt nálunk. – Kereshetnél magadnak egy barátnőt.

– Miért, az miben segítene? – kérdeztem komoran.

– Lekötnéd magad – vont vállat. – Legalább gondold át. Most már mennem kell.

***

Stark ötlete két napig nem hagyott nyugodni. Lehet igaza van, de nem tudtam, hogy fogjak bele. Emlékszek, régen nem ilyen voltam, de valahogy féltem.

Végül ma délelőtt bekopogtam Wandához.

– Szia, ráérsz? – kérdeztem, miután beengedett a szobájába.

– Persze. Mi a baj? Mármint a szokásoson kívül.

– Sokat gondolkozok azon, amit Stark mondott tegnap előtt. Hogy kéne egy barátnő. Nem tudom, hogy fogjak hozzá.

– Én se tudok többet, de mondjuk, ha olyan lányt szeretnél, aki olvas, akkor könyvtárba, vagy könyvesboltba nézz szét.

– Így már többet tudok. Köszi – mosolyodtam el.

Ezután megfogadtam Stark tanácsát, és begyalogoltam a közeli kisvárosba, majd megkerestem a könyvtárat. Igaz, már nagyjából semmi esélye, hogy visszakerüljek HYDRÁhoz, nem szeretem az olyan helyeket, ahol sokan vannak.

A könyvtárban olyan könyvet kerestem, aminek legalább egy kicsit ismerős a címe. Találtam is egyet, amiről Scott mesélte, hogy a házi őrizete alatt olvasta.

Az egyik asztalnál megpillantottam egy barna, göndör hajú lányt. Néhány másodpercig csak néztem, de végül összeszedtem magam, és odamentem hozzá.

– Szia, leülhetek?

– Persze – nézett fel rám mosolyogva.

Egy ideig csak egymással szemben ülve olvastunk, majd ő szólalt meg elsőként.

– A nevem T/N V/N – mutatkozott be.

– Bucky Barnes.

– Hű, egy bosszúállóval ülök a könyvtárban.

– Igazából... nem kifejezetten voltam az, de...

– Bocsi. Nagyon béna vagyok az ilyen ismerkedős dolgokban.

– Nyugi, nekem összesen hetvennégy év esett ki ezzel az elporladással, úgyhogy én se vagyok olyan jó.

– Te is eltűntél? Én is. Tök meg voltam ijedve.

– Hát, én Wakanda kellős közepén tértem vissza.

– Hű... az nem lehetett valami kellemes. Ja, látom, hogy a Csillagainkban a hibát olvasod. Óvatosan a végével.

– Tudom, egy ismerősöm olvasta, és szólt.

~T/N

Buckyval egész jól elvoltunk, csak sajnos délután kettő körül anyukám írt, hogy nem ártana hazamennem.

– Figyelj, szívesen ücsörögnék még itt veled, de haza kell mennem – mondtam majd összeszedtem az asztalon lévő könyveket, és indulni készültem.

– Várj! Lehetne, hogy számot cseréljünk? Szívesen még találkoznék veled.

– Persze – mosolyodtam el.

~Bucky

Mikor hazaértem, Stark pont ott volt.

– Wandától hallottam, megfogadtad a tanácsom.

– Igen, és igazad volt.

Sebastian Stan oneshots [KÉRÉST ELFOGADOK!] Where stories live. Discover now