Sebastian Stan oneshots [KÉRÉST ELFOGADOK!]

▪️Bucky Barnes #5▪️

Petra818 kérésére írtam fanni_29 ötlete alapján❤️❤️❤️ja, és kicsit meg lesznek kavarva a dolgok. Ebben a sztoriban van egy mini S.H.I.E.L.D. Vagyis nem olyan nagy szervezet, mint a bukása előtt.

T/N = te neved

1943.

Rettenetes átélni, milyen károkat okoz egy újabb háború Amerikának. Ráadásul négy éve, vagyis mióta tart ez a borzalom, Brooklyn is rosszabbul néz ki, de sajnos nekem, Steve-nek és Buckynak ennél jobb nem jut.

Ez a kis lakás viszont a mindenünk. Jó pár napja itthon nyomom az ágyat, ugyanis nem gyakran vagyok beteg, de amikor igen, akkor nagyon.

Alapból nem lenne rossz, feltéve, ha Steve itthon maradna velem, de általában elmegy délután, és este Bucky rángatja haza, úgy, hogy egy szép monoklival gazdagodott. Ma se vártam mást.

Viszont Bucky... ő teljesen más. Igaz, hogy Steve legjobb barátja, de valahogy, még középiskolás korunkban beleszerettem, de valahogy képtelen voltam bevallani. Igazából azzal is beérem, hogy barátok vagyunk és vigyáz ránk

Lassan este hét volt, a vacsora már várta a fiúkat, amikor végre meghallottam az ajtó nyitódását. Felpattantam az ütött-kopott kanapéról és eléjük siettem.

– Na végre! – öleltem meg őket megkönnyebbülve. – Azt hittem, már sose értek haza.

– Hamarabb is jöttem volna, ha nem kell a bátyádat összevakarni egy sikátorból – nyomott egy puszit a homlokomra Bucky.

– Miért verekszel mindig, Steve? Általában kétszer akkorák, mint te – néztem szomorúan a bátyámra, miután elengedtem őket.

– Sajnálom – motyogta. – Ígérem, hogy többet nem lesz ilyen.

– Köszi – mosolyodtam el. – Ja, egyébként kész a vacsora és teát is főztem.

– T/N, mondtam már. Ha beteg vagy, ne pörögj túl. Főleg most ne, elvégre megyünk az expóra.

– Tudom. Hozok teát, aztán eszünk, és indulhatunk is. – Boldogan mentem ki az apró konyhába a bögrékért, de amikor visszamentem a nappaliba, olyat hallottam, ami miatt rögtön elszállt a kedvem.

– Hogy akarod elmondani neki, hogy megkaptad a parancsot? – kérdezte Steve Buckytól, nekem pedig kicsúsztak a bögrék a kezeimből és hangos csattanással törtek szét a padlón.

– T/N, sajnálom... – mondta halkan Bucky, és a bögre darabokon átlépve szorosan megölelt.

– Ne hagyj itt minket, kérlek! – sírtam a katonai egyenruhájába, ami eddig valamiért fel se tűnt.

– Muszáj. Segítenem kell véget vetni ennek a rettenetnek, és utána minden rendben lesz.

– De ki tudja, a németek meddig akarják ezt folytatni. Mit fogunk csinálni nélküled?

– Steve vigyázni fog rád, és amikor tudok, írok nektek levelet. Ígérem.

Vacsora után elmentünk erre a kiállításfélére, ami nagyon tetszett.

– Nem hittem volna, hogy egyszer azt fogom mondani tudományos dolgokra, hogy érdekesek – jegyeztem meg. – Bár, meg kell hagyni, ez a Stark kicsit fura.

– Na, ez nem kifejezés! – nevetett Bucky.

– Elnézést! Lefényképezhetem önöket? – kérdezte valaki a hátunk mögül. Egy viszonylag fiatal férfi volt, fényképezőgéppel a kezében.