TöBB-KEVESEBB

Part 8

Lily szemszöge

Miért is gondoltam, hogy a nagy Adam Seggfej Tapló Bunkó Egoista Duckt, majd értem fog harcolni. Mégis mit gondoltam? Ez nem egy bűn rossz romantikus film. Nem, majd még csak most jön az a rész, hogy utánam fut. Na persze. És ekkor leesett az állam.
-Lily várj!- hallottam meg Adam hangját. Hűha basszus , ez tényleg utánam jött. Úgy akartam tenni, mint aki fél várról veszi az egészet. Ez végülis 99%-ban igaz volt. De ott van az az 1%. Az az, ami motoszkál bennem és rettenetesen zavar. Nagyon szeretek olvasni és régen nagyon sok nyálas tini könyvet olvastam a szerelemről, és egy picit reménykedtem benne, hogy milyen lehet megtapasztalni, amikor egy rosszfiú szerelmes. De tanultam a könyv által tanított tinik hibáiból és nem fogom hagyni, hogy én is el kövessen azokat.
-Sajnálom.- mondta meggyőzött hangon.
-Oké.- mondtam. Már épp indulni akartam, de megint elkapta a csuklóm. Komolyan mondom ő is olvas tini regényeket és ezt is egy romantikus könyvből szedte? Mert ott szokták ezt csinálni.
-Bármit, csak ezt ne csináld. Inkább ordítsd le a fejem és üvöltözz, csak ne ezen az érzelem mentes hangon törődj bele.- kérlelt.
Nem mondtam semmit csak vállat vonva hátat fordítottam és elindultam, de megint elkapta a csuklóm. Hát ilyen nincs. Pedig valahol mélyen örültem neki, hogy nem enged, de erről neki nem kell tudni.
-Te is tudod, hogy több van közöttünk, mint barátság- először nem tudtam mit mondani, csak bámultam ki a fejemből. Lehet, hogy ő is érzi azt amit én? Hát de egy pillanat. Én nem is érzek semmit. És megint eszembe jutott a többi csaj. Vajon hány lánynak mondta ezt? Hisz végig ment a fél sulin. Végig néztem ahogy egy fél éve, az akkori második legjobb barátnőm meghúzza és eldobja. Több hónapon keresztül Lexivel ápolgattuk a lelkét, amit ez a barom tört össze.
-Lehet, hogy több van közöttünk, mint barátság, de ez még messze nincs szerelem.- mondtam és csalódottság ült ki az arcára.

Nem vártam meg Lext, elindultam haza, majd egy buszmegállóban kergették egymást a gondolataim.
Fájtak a saját szavaim. És nem tudom miért. De azt tudom, hogy a könyvek által megtanult taktikát vetem be. Nem akartam szerelembe esni vele, mert bármi történhet és akkor nagyon fog fájni a hiánya. Ettől akarom megóvni magam. A fájdalomtól. Ezért távol tartom magam tőle, csak attól félek, hogy pont az ellenkezője lesz.

Egy 30-percel később megállt a busz, és már épp szálltam volna föl, amikor két fickó nem engedett felszállni. Mindig kikerültem őket, de ők mindig elém álltak. Nem akartam félelmet sugallni, ezért olyan halál magabiztosnak mutattam magam, hogy még én is elhittem, hogy az vagyok.
A busz elment ők pedig elkezdtek közeledni felém.
-Szia cica, jössz játszani?- kérdezte az egyik.
- Hagyjatok békén.- feleltem még mindig magabiztosan.
-De az úgy nem vicces?- vigyorgott.
Az egyik elkezdett tapogatni, mert a másikat útközben tökön rúgtam. Egyszer csak elsötétült minden, és csak annyit észleltem, hogy az egyik összeesik előttem.

...visszaemlékezés vége....

* Szombat reggel

.....Most keltem fel a fejem már hasított annyira másnapos voltam. Felületem az ágyon, de nem kellett volna, mert olyat láttam amit nem akartam. Adam ott feküdt mellettem és javában szundikált. Hirtelen bele se mertem gondolni mi történt , mikor észrevettem piszkosul jól kidolgozott felső testét amit nem takart semmi....

Próbáltam gondolkodni, hogy hogy kerültem ide. Adam házába. Adam szobájába. Adam ágyába. Adam mellé.
Elkezdett mocorogni, én pedig úgy tettem mintha aludnék. Visszafeküdtem és lehunytam a szemem. Gondolkodtam. Mi a faszt csinálok itt? Hogy a picsába kerültem ide?
Adam felállt, majd egy kicsit elhúzta a sötétítő függönyt, hogy egy kis fény jöjjön be. Beletúrt barna dús hajába, ami még kócos volt. Ó anyám, még így is piszkosul jól néz ki. Nem volt rajta csak egy boxer. Mammamia. Édes jó Istenem, mond miért kínzol? Miközben ezt magammal megtárgyaltam, azalatt le sem tudtam venni a szemem a fiúról. Szerencsére nem vette észre hogy őt stírölöm. Leült az ággyal szembeni fotelba és rágyújtott. Mikor újra kinyitottam a szemem, már engem nézett. Hát jó, oké. Essünk túl rajta.
-Mióta vagy fent?- kérdezte. Mi a fasz. Csak mond, hogy nem tudja, hogy végig őt bámultam. Ó Istenem könyörgöm légy kegyes. Egyébként most mit kéne mondanom? Egy fél perces hatásszünet után kinyögtem valamit.
-Pár perce.-mondtam halál nyugodtan. Mégsem mondhattam meg neki, hogy hát haver, igazából fél órája az izmaidat elemzem és utánad csorgatom a nyálam, mint az összes többi tyúk az iskolába. Ó atyám, mikor süllyedtem le ilyen mélyre? Mikor mentem le az ő szintükre? Én soha!- Miért kérdezed?- kíváncsiskodtam. Még jó, hogy nem lát bele a fejembe és a gondolataimba, különben a síromat ásnám már rég.
-Csak láttam ahogy engem nézel.-mondta és elnyomta a cigijét. Na nem. Ilyen nincs. Tényleg ennyire utál az univerzum? Szégyenembe eltemettem magam a takaró alá.
-Hé nincs semmi, tudom, hogy jó testem van.-Még szerencse, hogy az egója megmentette a helyzetet.
-Hogy kerültem ide?- ez az első kérdés ami nyomta a szívem. A másodikat még nem merem megkérdezni, majd csak később.
-Semmire nem emlékszel?-
-Hát álltam a buszmegállóba és két pasas közeledni kezdett felém. Ennyi.-
- Hát utána hősiesen megmentettelek és haza hoztalak, mert teljesen ki voltál ütve. Nem mertem így anyád elé állni, mert biztos kiherélt volna, így ide hoztalak.- mondta és lefelé nézett, majd vissza a szemembe egy óriási vigyor kíséretében.
-Köszönöm.-néztem rá, de furcsálltam, hogy ennyire vigyorog, mint egy tejbe tök.- Mit vigyorogsz ennyire?- kérdeztem egy kicsit félve.
-Nem is vetted észre, hogy nem a tegnapi ruhádban vagy?-Nem lehet. Néztem magamon végig kitágult szemekkel, de igaza volt. Nem a tegnapi ruhám volt rajtam, hanem Adam egyik pólója.
-Te szemét!- vágtam hozzá egy párnát. Nem számított rá így telibe eltaláltam, de csak tovább vigyorgott.
-Egyébként nem csináltam semmit és nem is láttam semmit, csak, hogy a pici szíved megnyugodhasson. Még.- mondta a véget alig hallhatóan, de én tökéletesen hallottam. Ezt most komolyan mondta, vagy csak játszik velem?
Kínos csönd következett az elmúlt 5-6 percben, végül kibukott belőlem az a kérdés ami a második helyen állt.
-Hány lány volt ebben az ágyban?- najo lehet egy picit rosszul fogalmaztam, de szerintem ezt nem lehet jól megfogalmazni. Láttam, hogy az állkapcsa megfeszül és szeme szikrát szór, némi csalódottsággal.
- 1- mondta elcsukló hangon. Felállt és kiment a szobából. A konyhába vezető úton utána szaladtam és meg is szólítottam.
-Ne haragudj, nem akartalak megbántani, vagy esetleg felhozni a múltadat, de a sulis dolgaid miatt muszáj volt rákérdeznem.- próbáltam menteni a menthetőt.
-Nincs gáz.-mondta. Most ez komoly. Megint átváltott flegmába. Hát ilyen nincs.
-Most mi a hót kóros problémád lett hirtelen?- kérdeztem, és egy kicsit felemeltem a hangom.
-Tudod nem vagyunk olyan viszonyba, hogy ezt elmondjam neked.- mondta teli gúnnyal. Csak úgy köpte a szavakat.
-Mégis mit vártál? Hogy majd az öledbe ugrom, hogy szia szerelmem, vagy mi?- kiabáltam vele.
-Csak menj el!- mondta rezzenéstelen arccal rám sem nézve, majd ledobta magát a nappaliba.
Nekem sem kellett kétszer mondani. Felrohantam az emeletre és átvettem a tegnapi ruhám. Lefelé menet az ölébe vágtam a pólóját.
-Nesze neked. Dugd fel magadnak.- és kirohantam a házból. Nem tudom mi ütött belé. Az előbb még kedves volt, most meg a szokásos bunkó macsó vagyok stílust hozta. Az emberek nem változnak és kész. Adam is ugyanaz a tapló, csajozós féreg marad aki eddig volt. Viszont most jött el az a pillanat mikor eldőlt, hogy nem hogy a szerelmem lesz egyszer, már a barátom sem. Mostantól semleges az életemben. Nem fogom szeretni, sem pedig utalni. Így lesz mindenkinek a legjobb.

Vagy csak nekem?