Ez sokkal több mint barátság

9.

A hétvége nem volt olyan rossz, mondjuk így. Igazából a lányok itt voltak egészen vasárnap estik. Akkor mentek haza. Azért mondom úgy, hogy mondjuk azt, hogy jó volt mert hiányzott valami. Pontosabban valaki. Ace. Sosem volt olyan dolog amivel így összevesztünk volna. Ezt sem tudom pontosan mi, csak azt tudom, hogy titkolózik, ami elég furcsa is mert tényleg nem volt még ilyen. De nem is keresett, amit egy kicsit szomorúan is vettem észre, de én mondtam, hogy keressen akkor ha rájött arra amire akart. Úgy látszik nem sikerült. Remélem minél előbb megtudja, mielőtt még én rohanok hozzá. Mert már annyira hiányzik, hogy csak azon jár a fejem, hogy mit csinálhat éppen. Mostmár minden gondolatom ő ami megrémít. Amikor a konyhába megyek reggelit csinálni, mosogatni, a fürdőbe fogat mosok, még akkor is amikor esik az eső. Mindenről az együtt töltött idők jutnak eszembe. Rá kellett jönnöm, hogy nélküle nem vagyok önmagam. Nagyon hiányzik. Most is a plafont bámulom és amúgy hétfő reggel van. Nincs kedvem bemenni suliba, ezért csak itthon bújkálok a szobámban, és csak várom mikor kopog az ajtómon Ace, hogy mennyünk el valahova. Mert már vagy 5 napja nem beszéltem vele és 2 napja nem láttam. Ez a gondolat kikészít. Hogy tud valaki ennyire hiányozni? Észre sem veszem de a könnyeim folynak le az arcomon, majd kitör belőlem a hangos zokogás. Az arcomat belefúrtam a párnámba és csak zokogtam. Egyszer csak lépteket hallok az ajtóm felől. Hirtelen felülök és a remény szökik az arcomra és reménykedve pásztázom a fehér ajtót. De mikor anya benyit lehervad az a kis remény mosoly is az arcomról és újra a párnámba temetve kezdek el zokogni.

-Kincsem, miért nem vagy suliban? -ült le az ágyam szélére.

-Annyira hiányzik. -zokogok.

-Miért nem beszélsz vele? -simogatja meg a hátam. Én csak felnézek rá és megrázom a fejem.

-Én mondtam, hogyha megtudta mi van akkor ő keres. De nem keres. -gördült le egy újabb könnycsepp az arcomon. Majd felültem és letöröltem a vizes arcomat.

-De kincsem ha hiányzik akkor keresd meg és beszéljétek meg, biztosan te is hiányzol neki. -nézett rám szomorú mosollyal, majd megsimította az arcom.

-De ki kell bírnom. Így soha nem tudom meg, hogy mi az amit titkol. -ráztam meg a fejem.

-Rendben. Akkor írok egy igazolást, de holnap mész suliba. -ölelt meg és nyomott egy puszit a homlokomra, majd elhagyta a szobámat.

●●●

Még mindig az ágyamon fetrengek. Éppen a naplómba írok. Igen, vezetek naplót. Muszáj kiírnom a dolgokat, az érzéseimet, ha nem tenném úgy érzem szétrobbanna a fejem. Egész nap ki sem mentem. Megint. Este 10 óra. Ahhj ennem kéne. Úgy döntöttem lemegyek enni valami szendvicset. A melegszendvicsnél maradtam így meg is csináltam. Mikor kész lett fogtam a tányérom és felmentem a szobámba. Tovább írtam a naplómat. Leírtam miket érzek jelenleg. Ami nem más mint üresség. Úgy érzem Ace nélkül üres vagyok. Egyszer csak a telefonom felvillant. Ace írt. Emlegetett szamár. Mi? Ace? Írt?! Gyorsan felkaptam és olvasni kezdtem.

Ace: Sziuaa! Azsszemmn besdélnünknk kellll

Nem értettem mi ez a fura írás. Várjunk. Talán részeg?

Me: Részeg vagy? Mennyit ittál?

Ace: Cdsak eegy icipicfiiit.

Me: Azonnal átmegyek.

Ace: Miindjjaasrt oootr vaggyhok.

Me: Mi? Te megőrültél? Nehogy elindulj!

Ace: Deee maarr ittr vagggyok.

Me: Mi?!

Majd kiabálást hallottam.

-Skylaaarhh gyerreeee khihihi! -kiabálta. Mire én rohanni kezdtem lefele a pizsimben. Basszus, felkelti anyáékat.