Ez sokkal több mint barátság

10.

Ace szemszöge:

Hétfő reggel van. De nem otthon vagyok és már megint hasogat a fejem. Mikor körbenéztem a szobában rá kellett jönnöm, hogy Sky szobájában vagyok. Nem emlékszem semmire. Benéztem a takaró alá. Oké van rajta ruha. Akkor nem csináltam semmi olyat. Oké. Legalább nem haragszik majd annyira rám ha felkel. De most el kéne húznom. Megnéztem a telefonomon az időt ami hajnali 3-at mutatott. Szuper. Most mehetek haza másnaposan. Azt sem tudom, hogy kerültem ide amikor haragszik rám. Lehet el akartam neki mondani mit érzek? Mert már tisztában vagyok a dolgokkal nagyjából. Azt tudom, hogy nem barátként tekintek rá. Sokkal többet érzek iránta. De remélem nem hablatyoltam el neki, mert akkor végkép vége mindennek. Még mindig jobb, hogy össze vagyunk veszve mint, hogy örökre megutálna. Gyorsan kimásztam az ágyból és adtam egy puszit a homlokára, majd az ajtó fele vettem az irányt. Mielőtt még kimentem volna visszanéztem az alvó szépségre. Ilyenkor olyan nyugodt és békés. Elmosolyodtam a látvanyra és kiléptem a szobából. Mikor becsuktam az ajtót szembe találkoztam Sky anyjával. Döbbenten nézett rám, mintha szellemet látna.

-Te meg mit keresel itt? -tette csipőre a kezét és suttogott.

-Ömm... Az a helyzet, hogy azt én sem tudom. -vakartam a tarkóm.

-Mi az, hogy nem tudod? Kibékültetek már végre? -nézett szigorúan.

-Nem tudom. Itt keltem fel. Nem tudom, hogy kerültem ide. -nevettem fel halkan és kínosan.

-Másnapos vagy fiam? -tette karba a kezét.

-Úgy néz ki. De kérlek tudnál adni egy aszpirint? Szétmegy a fejem. -dörzsöltem a halántékom.

-Jó gyere. -indult meg a konyha felé. Adott egy aszpirint és egy pohár vizet.

-Köszi. -vettem el és megittam.

-Na és most leülsz és elmondasz mindent. Addig nem mész el. Nem érdekel. -rázta a fejét.

-Huu... Hát... -gondolkodtam el mit mondjak. Bellának elmondhatok mindent. Benne mindig bíztam. Talán tudna segíteni is mit tehetnék.

-Nyugodtan mond.

-Csak kérlek ne mond el Sky-nak. Én szeretném neki elmondani. -néztem a pultot. Ő addig két bögrébe töltött kávét.

-Rendben. Hallgatlak. -tette le elém a reggel, életmentő folyadékot.

-Huu... Szóval... Amm... -tétovaztam, hogy kimondjam de kimondtam. -Szeretem Skylar-t. -néztem a bögrémben gőzölgő kávémat. Zavartan felpillantottam és egy kikerekedett szemű, tátott szájú anyukát láttam.

-Úgy? -néz ram tágra nyílt szemekkel.

-Igen. -nyögtem ki és vakargattam a tarkómat.

-De miért nem mondod el neki? -mosolygott rám lágyan amitől megnyugodtam.

-Nem akarom elrontani a barátságunkat. Félek, hogy megutálna. Mert ő nem érez úgy. -firdítottam el a fejem.

-Hé.. -csettintgetett a szemem előtt, mire rá néztem. -És azt te honnan veszed, hogy hogyan érez? Ti pasik komolyan ilyen hülyék vagytok? -néz rám unott arcal.

-Ezt, hogy érted? -kortyolgattam a kávémat.

-Honnan tudnád, hogyan érez? Lehet, hogy barátok vagytok már születésetek óta, de nem ismered a szerelmes ényjét. Mivel az anyja vagyok így nem mondhatok én se semmit. De ha tényleg szereted elmondod neki mielőtt lesz más valaki. -mondta és felállt.

-Ha készen állok elmondom. Ígérem. De nekem is kell idő. Ez még nagyon új. De köszönöm. -álltam fel én is majd megöleltem.

-Oké, rendben. Na de nekem fel kell keltenem Adam-et. Üzleti útra megyünk egy hétre. -sóhajtott majd elengedett.