Skylar egy hétköznapi lány akinek szinte mindene megvan. Barátok, szerető család. Legjobb barát akivel kiskora óta össze vannak nőve és folyton együtt vannak. Vajon ez az a dolog amiatt ennyire belsőséges, más a kapcsolatuk mint a többi legjobb bará...
Másnap van. Kedd. Szuper. Azt hiszem nem is kell mondanom sem, hogy nem a saját ágyamban vagyok. Ja igen. A barátom ágyában. Azta. Miért beszélek rövid mondatokban? Miért beszélek magamban? Ja hát lehet skizofrén vagyok, de ez legyen a legkevesebb. Szóval, kinyitom a szememet és csupa szívecske és csillám minden. Jó befejeztem. Amikor kinyitom a szemem egy plafon fogad, jó, persze, mint minden reggel. De mint már az előbb mondtam, a barátom szobájában vagyok, aki mellesleg éppen a nyakamba szuszog és összenyom. Lepillantok és megnézem a szép, kisimult arcát. De komolyan. Ennél a srácnál nincs helyesebb a világon. Sötét haja kócosan áll a feje tetején és a szempillái még nagyobbak és dúsabbak lehetnek az enyéimnél.
Nem akarom felébreszteni, de készülődnünk kéne. Mostanában rendszeresen elkésünk az én kis álomszuszékom miatt. Persze néha miattam is, de az nem számít. Elkezdem puszikkal belepni az arcát és a haját birizgálni. Erre csak elmosolyodik és maga alá gyűr.
-Jó reggelt bébi. -elkezdi puszilgatni az arcomat és direkt a számra nem ad, hogy idegesítsen. Már a nyakamnál tart mikor leállítom.
-Ace... -sóhajtom és eltolom magamtól, hogy a szemembe tudjon nézni.
-Szia... -ad egy finom csókot a számra is végre. Mikor keze benyúl a pólóm alá belemosolygok a csókba, majd elszakadok és kibújok alóla és elkezdek futni a fürdőbe. Még hallom, hogy mormog valamit de nem érdekel mert nem szeretnék elkésni.
●●●
Na szóval... Már az utolsó órámról jövök ki amikor is megakad a szemem két emberen. Pontosabban a barátomon aki a szekrényeknek van támaszkodva és Layla aki a nyakába fonott karokkal csókolja. Elég volt ennyit látnom már rohantam is ki az iskola épületéből. Nem hiszem el, hogy ez is velem történhet csak meg.
Könnyeimet törölgettem mikor is beleütköztem valamibe. Pontosabban valakibe. Felnéztem homályos tekintettel és egy kék szempárral találtam szemben magam és egy szőke hajkoronával. Miért kell mindig mindenhol ott lenniük az ikreknek? Ebből már mindenki ki is találhatt, hogy kivel állok szemben pontosabban. Asher. Annak a ribancnak a testvérével. Megrázom a fejem és kerülném ki, de megállít.
-Te komolyan megbíztál abban a seggfejben? -nézett rám úgy mint aki tudná az egész történetet, töviről-hegyire.
-Igen, mivel ő volt a legjobb barátom. De ezt te, hogy is tudhatnád. Hiszen csak egy hete jársz ebbe az iskolába. Különben is nem ismersz és mennék, szóval félreállnál? -néztem rá felvont szemöldökkel.
-De megismerhetnélek ha hagynád. -ragadta meg a csuklómat mikor is menni készültem.
-De nem akarlak megismerni. -löktem meg egy kicsit és mostmár végleg távoztam ebből a rohadt iskolának nevezett pokolnak. Persze csak mára.
●●●
Mikor hazaértem felrohantam a szobámba és egyből az ágyamra is dőltem. Majd jöttek azok a tipikus gondolatok, hogy miért és miért pont velem történik ez? És miért pont most? Amikor minden olyan lehetetlenül szép és rendben van. Ezekkel a gondolatokkal jött rám a zokogás. Nem hiszem el, hogy ezentúl mást fog csókolni és ölelgetni. És pont azt a lányt akit ki nem állhatok az egész világon.
Már vagy egy órája kavaroghattak a gondolataim, mikor is kopogtak a szobám ajtaján.
-Menjen el bárki is az! -kiabáltam sírós hangon.
-Én vagyok, Emily. -nyitott be a volt legjobb barátnőm. Egyből felültem és ránéztem kisírt szemekkel.
-Te mit keresel itt? -néztem a paflómat szipogva, mintha az olyan nagyon érdekes lenne.
-Láttam mi történt. Utánad akartam menni de addigra már nem voltál sehol, így eljöttem. -leült mellém és megfogta a kezem. Mindig mikor egyikőnknek rossz kedve volt, akkor a másikunk mindig azzal jelezte, hogy velünk van, hogy szorosan fogta a kezünket, ezzel jelezve, hogy mellettünk áll.
-Nem tudom elhinni. Azt hittem megváltozott... Értem. -néztem fel Em szemeibe és láttam benne az együttérzést. -De nem így lett. Úgy tűnik nem vagyok elég jó számára... -folyt le egy újabb könny az arcomon, ami már biztosan teljesen piros lehet a sok sírástól.
-Hé! Ilyet sose mondj... -suttogta és letörölte a könnycseppeket az arcomról. -Erről igen is ő tehet. Ha nem látta benned az igazán szépet, akkor nem is szeretett igazán. De biztos lehetsz, hogy itt nem veled van a gond, hanem vele. Mert igen is elég jó vagy, és ilyet többet ne is halljak. Sky... Én itt vagyok, rendben? Meg kell mutatni neki, hogy mit is vesztett. -ölelt meg jó erősen mint már nagyon régen.
-Em... Köszönöm, hogy újra itt vagy velem. A szerelem mindenkit megbolondít. -nevettem el magam meghatódottan és ezt meghallva ő is elkezdett nevetni.
-Mostmár mindig itt leszek. Bármi van csak szólj és itt termek. -mosolygott rám szelíden.
-Annyira hiányzott ez az igazi Em. Már szinte el is felejtettem. -mosolyodtam el szélesen.
-Na akkor kezdhetjük azt a tervet? Meg mutatjuk Ace-nek, hogy milyen nagy kincset vesztett! És ez a kincs Skylar Nixon!
●●●
Emilyvel elmentünk vásárolni. Beszereztünk egy pár új ruhát a szombati bulira. Meg persze azon kívül is, hogy legyen miből válogatni. Az egész napot együtt töltöttük és sokat nevettünk. Egy kicsit el tudta velem felejteni Layla-t és Ace-t. Újra hülyéskedtünk mint olyan nagyon régen és persze a képek sem maradhattak ki. Fel is raktunk egyet instára.
@skynixon
Oops! This image does not follow our content guidelines. To continue publishing, please remove it or upload a different image.
👤@emilyhale
All problems can be handled best by a best girlfriend <3
Mikor raktam ki csak akkor vettem észre, hogy Ace egész nap hívogatott. Vagy ötvenszer hívott, és még hangüzenetet is küldött. Meghallgattam.
-Kérlek vedd fel! Aggódom! Beszélnünk kell! Ha ezt megkaptad hívj fel!
Természetesen nem hívom fel. Hülye is lennék. Kellett neki azzal a csitrivel smárolnia. Biztos azért akar velem beszélni, mert szakítani akar és Layla-val lenni. Majd szakítson velem holnap. Ki akarom élvezni míg aránylag rendben van a lelkem. És a szívem.
