Ez sokkal több mint barátság

22.

Ébresztőm hangos visítására keltem, ami szombat reggel elég idegtépően hat. Biztosan kérdezhetitek, hogy már szombat van? Igen, már eljött a meccs napja. Nagyon izgatott voltam még tegnap a pom-pom edzésen. De most, hogy így már itt vagyok reggel a pihe-puha ágyban, nem akarok felkelni. Hiszen hétvége van. Ki akar felkelni szombat reggel 7-kor? Szerintem sokan nem, de én biztosan. Főleg, hogy itt fekszik mellettem egy félisten. Persze ő az ébresztőm hangára csak nem kel fel, ezért kinyitom a szemeimet és hozzá hajolok. Elkezdem puszikkal beborítani arcát, ami ilyen nyugodtan és békésen olyan aranyos, hogy most azonnal beleharapnék mint egy pillecukorba. Erre nem nagyon reagál, ezért a kezemet levezetem melkasán. Egészen le a kockás hasán át, le a V vonaláig. Mikor odaérek kipattannak a szemei és felnyög.

-Na! Neked is jó reggelt! -fogja le a kezemet a csuklómnál fogva.

-Mi van? Azt hittem szereted ha oda nyúlok, ahol szereted. -nézek rá perverz mosollyal.

-Persze, de nem akarom, hogy nagyobb legyen a reggeli merevedésem, ami már így sem mondható kicsinek. -morogja, miközben a kezeimet a mellkasára irányítja. Jó messze a boxerétől.

-Ah semmi kedvem ma menni. -temetem az arcom a mellkasába.

-De ma lesz a meccs és a buli is utána. Nyugi, jól fogunk szórakozni. -csip a fenekembe, amire megugrom.

-Hé! -csapok egyet a karjára.

-Mi van? Azt hittem szereted ha oda nyúlok, ahol szereted. -ismétli a nemrég elhangzott szavaimat gúnyosan.

-Olyan izé vagy. -pattanok ki gyorsan mellőle, majd elkezdek a fürdőben készülődni.

-Bébi! Ne durcizz már be! -jött utánam és hátulról átkarolva belepuszilt a nyakamba.

-Jól van! Csak... Mindegy! -fordulok meg gyorsan és bemegyek a gardróbomba. Nem akarok így viselkedni vele. Ilyenkor mindig annyira hullámvasúton ülök, hogy szinte észre sem veszem a hirtelen hangulat-váltásaimat. De mondanom sem kell, hogy utánam jön és átölel hátulról.

-Na de babaaa... Mi a baj? Csináltam valamit? -simogatta meg a hasamat, ami persze, hogy csikis. Elkezdtem kuncogni és ficánkolni a karjaiban.

-Neheee... -visítva menekülök előle, majd megbotlom a lépcsőfokban és leborulok a lépcsőn...

●●●

Hunyorogva nyitogatom a szemeimet. Az erős fények szinte elvakítanak, amik annyira erősek, hogy szinte kivakítják a szememet. Csak tudnám ki vett új izzót a szobámba, és miért kapcsolta fel? Sűrűn kell pislognom, hogy lássak is valamit. Várjunk? Ez nem is az én szobám! Hol vagyok? Körülnézek... Ez egy korházi szoba. De az egy még jobb kérdés: Hogy kerültem én egy korházba?!

-Végre felébrettél! -pattan fel mellőlem Ace. Na és ő mit keres itt?

-Miért vagyunk korházban? -nézek fel rá zavarodottan.

-Megbotlottál egy lépcsőfokban, nem tudtalak időben elkapni. Én... annyira megilyedtem... -néz rám üveges tekintettel.

-És ez, hogy történt?

-Futottál előlem, mert kergetőztünk. Meg akartalak csikizni, de... -elakad és megszorítja a kezem, majd lehunyja a szemét.

-És mit mondott az or... -elhallgatom mert belép egy nővér.

-Ó felébredt! -nézett rám, majd a korlapra a kezében. -Volt egy enyhe agyrázkódása, illetve a lába megzúzódhatott. Pihentetés ajánlott egy hétig. Addig is bent tartjuk holnapig. -fejezi be majd, kilép a helyiségből.