Ez sokkal több mint barátság

26.

Már eltelt másfél hét mióta először ültem a tetőn egy szál cigi társaságában. Azóta már szinte napi rendszeremmé vált feljárni a tetőre és elszívni pár szálat. Az idő elteltével egy szálból kettő lett, kettőből három, és ma már vagy egy nap 5 szálat elszívok. Próbálom a mellkasomban lévő szúró fájdalmat elnyomni, de már úgy érzem a részemmé vált. Nem is tudom milyen volt nélküle.

Ma reggel mikor felébredtem tudtam meg, hogy a szüleim elutaznak egy teljes hónapra Londonba a munka miatt. Kiépítik a vállalatunkat amit apám vezet, mert terjeszkednek más kontinensekre is. A következő cél Európa, ami nagy előrelépés lenne apának. Mindig is arról álmodott, hogy világszerte mindenhova elérjen a cége, ami most úgy tűnik sikerülni fog. Nagyon büszkék vagyunk rá anyával, aki szintén nagyon sokat dolgozik, hiszen neki is van egy hatalmas cége, de korántsem akkora mint a Gucci vagy a többi ilyen nagy ruha márka. Anya nem olyan nagy céggel rendelkezik, de mégis van hírneve és imádja a munkáját. Nekem egészen kiskoromtól kezdve ő volt a példaképem, és úgy terveztem én is ruhákat szeretnék tervezni. Mindig is imádtam az elegáns ruhákat és a tervezgetést is. Nagyon kicsiként rajzolgattam ruhákat is amiket anya meg is valósított. Most ezek a darabok már nagyon divatossá váltak és sokan is érdeklődtek. Persze nem ezzel futott be az én anyukám, de az elsők között vannak az én kis bénácska terveim is, ami neki megtetszett. Kicsit alakítgatott rajta, meg persze megmutogatta nekem, teljesen el voltam ámulva mikor megmutatta a kész ruhákat. El sem hittem, hogy megvalósította az álom ruháimat. Azóta szeretnék majd vele dolgozni és a közös üzletünket vezetni.

A suliban mióta visszatértem nem szóltam senkihez, csak fülhallgatóval a fülemben és kapucnival a fejemen jártam egyik teremből a másikba. Az életkedvem úgy a béka segge alatt volt, vagy még az alatt a földben mélyen egy gödörben amit betemetett egy nagy kő és a béka segge. Senkivel sem beszéltem, a barátaim próbálkoztak, de teljesen se be se ki. Nem figyeltem a külvilágra. Olyan voltam mint egy szellem és nem foglalkoztam semmivel. Az órákon próbáltam figyelni, a szurkolócsapat pedig elmaradt. Mikor visszatértem és megtudtam, hogy mást választottak a helyemre akkor meg is értettem. Egy hétig nem voltam suliban, sőt még járni sem tudtam rendesen. Most már nem fájnak a lábaim egyáltalán, de nem is érdekel jelen helyzetben a szurkolás. Mindig vidáman pörögtem a levegőben és ugrálva szurkoltam. Ehhez momentán semmi kedvem sincs, de komolyan.

Mikor Ace próbál velem beszélni csak elszaladok a mosdóba míg nem megy tovább. Minden szünetet vagy a mosdóban töltők vagy kint az udvaron cigizek. Az utóbbit csak akkor ha nem látom sehol őt, mert megint csak próbálkozna. Most pedig a magyarázkodására egyáltalán nem vagyok kíváncsi, lehet még később se leszek, de az már nem számít.

Ez a nap is olyan mint a többi. Felkeltem, cigi, reggeli, kávé, felöltözni és nyomás suliba. Mostanában motorral járok be, mert nincs kedvem sétálni. A másik ok pedig az, hogy később kelek mint ahogy régen. Most felkelek háromnegyed nyolckor és szinte késésben vagyok mikor elindulok. Na igen, ez is szokásommá vált mostanában. Újonnal kések és ezt le is szarom, mert rájöttem, nem tudnék felkelni előbb, mikor éjfél után fekszem le aludni. Nem azért mert irogatnék esténkén emberekkel vagy telefonozgatnék, csak szimplán kavarognak a gondolatok a fejemben. Ez pedig nem enged át az álmok világába, ami nagy szívás, mert aludni kéne normálisan. Ez meg már másfél hete.

Ma mikor beértem a suliba a szekrényemhez indultam, kivettem a biosz könyvemet, majd becsaptam az ajtaját. Nagyot ugrottam mikor egy szőke hajkorona tűnt fel mellettem. Nem tudtam hova tenni a fiút mit keres itt ezért elfordultam, hogy otthagyjam, de ő úgy gondolta mégsem kéne otthagynom. Felsóhajtottam és feléfordultam.

-Mit akarsz? -néztem rá unottan.

-Akarnom kéne valamit, hogy beszélgessek veled? -nézett rám felhúzott szemöldökkel.