Az ég lányának titkai (18+) [Befejezett]

27. fejezet (1/2)

– Zotár, az asszonykádat meg hol hagytad? – üdvözölte vígan Morkit az ifjú férjet a köreikben. – Mondjuk értékelem, hogy most is velünk vagy, ahelyett, hogy őt boldogítanád. Vagy már túl is vagy rajta? Ilyen gyorsan? – kacsintott a nagybácsi.
– Lesz még alkalma boldogítani, még bele is unhat – kapcsolódott be a beszélgetésbe Karul, Zotár másik nagybátyja. A férfi, a megboldogult Zogor király öccse, két bátyjához hasonlóan kedélyes természetű volt. Minderre rátett az a pár kupa bor, melyet már ledöntött. Morkittal szinte versenyeztek az ugratásban ilyenkor. – De azért az nem jó jel, ha már a házas élet első órájában inkább a férfiakhoz menekülsz. Mi lesz itt még!

Zotár sosem tudott szellemesen visszavágni, ha idősebb rokonai tréfáltak az ő rovására. Úgy érezte, azzal tiszteletlen lenne. Komolysággal csak annyit szólt:
– Nagyon elfáradt, ezért lepihent.
– Na és mitől fáradt el? Csak nem máris kettő helyett eszik? – hunyorított Karul.
– Amilyen vékonyka, szerintem az egyből látszana rajta – csóválta a fejét Morkit. – Nem semmi, fiam, olyan cingár dereka volt abban a ruhában, hogy azt hittem, ketté törik egy rossz mozdulatra! Igazán óvatosan nyúlj csak hozzá...
– Mit ajnározzátok annyit azt az idegent? – mordult közbe egy türelmetlenebb hang.
Mindhárman megütközve fordultak az irányába.
Norna bátyja, Vornak ült pár székkel odébb, rosszkedvűen szürcsölve az italát.
A férfi a húgához hasonlóan kimagasodott a többiek közül. Csupasz arcát fáradt ráncok szántották. Pengevékony száját kelletlenül szorította össze. Benne is dolgozott már az ital, csak belőle az elégedetlenséget hozta ki.

– Ha valami baja van a feleségemmel, mondja ki nyíltan – szegezte neki Zotár villámló szemmel. – Ártott tán magának?
– Azt így nem mondanám – visszakozott Vornak kelletlenül. – De a család egysége így nem lesz már ugyanaz – próbálta kimagyarázni a helyzetet.
– Ha maga szerint Lilomina a puszta jelenlétével megbont bármi békét, amit erősen kétlek, akkor se rá nehezteljen! Én választottam, én döntöttem úgy, hogy behozom a családba – állt fel Zotár feldúltan.
– Legalább vártál volna vele, míg letelik a gyász hónapja! – próbálta más irányba terelni Vornak a vitát. – Szegény apád emlékét sérti ez a...
– Apámat ne keverje ide! – kiabált most már a herceg.

Norna hirtelen ott termett.
– Zotár! Türtőztesd magad! – szorította meg a karját.
– De Vornak bátya azt mondta, hogy...
– Ezt majd én megbeszélem vele. Te inkább menj a többi vendéghez! – intett neki az anyja ellentmondást nem tűrően.
Mikor Zotár nagy nehezen szót fogadott, Norna gyilkos szemekkel nézett a bátyjára.
– Vornak! Megígérted, hogy viselkedsz! Mi a fene ütött beléd?
A férfi dacosan hallgatott. Hiába volt fiatalabb nála az asszony két évvel, ifjú korukban sokszor szinte anyjaként viselkedett vele. Vornak még mai napig képes volt újra kisfiúnak érezni magát, ha a húga így beszélt hozzá.

Norna megenyhült. Sóhajtva leült mellé, és bizalmasan odasúgta.
– Mi ez a buta beszéd a család egységéről? Csak nem megint összekaptatok a feleségeddel?
A férfi rosszkedvűen felmordult.
– Már megint ott hetyegett Orlával az a semmirekellő bájgúnár Timár, mikor kimentem a hentespulthoz! Mondom én neked, hogy valami folyik itt a hátam mögött! Az a suhanc nem sonkáért jár hozzánk, hanem az én nejem két szép szeméért! De ő tagadja! Egyszer viszont úgyis rajtakapom őket! – Nagyot húzott a kupából.
– Vornak – szólalt meg lassan Norna, mint aki egy nehéz felfogású gyerekhez beszél. – Szerintem alaptalan a féltékenységed. Illetve... Tudom, milyen szoknyapecér ez a Timár, és szerintem sem csak beképzeled, hogy próbálja a te Orládat behálózni. Meg úgy minden más nőt is, aki még nem egy kiszáradt kóró. De te ismerhetnéd jobban a feleségedet. Szeret téged, bár Utra tudja, miért – mérte végig a bátyját. – Ritka egy mogorva alak vagy.
– Nicsak, ki beszél! – horkant fel a férfi. – Egy jégcsap hozzád képest izzó vasrúd.
– Engem ugyan sértegethetsz, tudom, hogy csak a keserűség beszél belőled – vont vállat Norna. – Te nagy tulok – tette hozzá szinte szeretettel. – Megígéred, hogy jól fogsz viselkedni?
Vornak mormogott valamit, és újra töltött magának.
– Majd ha lehiggadtál, menj oda Orlához, mielőtt túl késő. Én is szeretném, hogy békében legyen a család, érted? – nézett rá kérlelve.
– Na jó, de csak a te kedvedért – hagyta rá Vornak. Még az utolsó kortyot lehúzta, majd fel is állt, hogy a csevegő nők csoportjában megkeresse a feleségét. Igazából már alig várta, hogy kibékülhessen vele, de nehezen szánta rá magát a kezdeményezésre. Norna most megkönnyítette a dolgát.

Az asszony fellélegzett, mikor látta, hogy végleg sikerült elsimítania ezt a kitörő vitát. Gyorsan felállt, és fülét hegyezve sétált a vendégek között, azt figyelve, nem beszél-e még valaki a menye ellen, készen arra, hogy akkor újra közbeavatkozzon.
Hosszú éjszakának nézek elébe! – sóhajtott, és töltött magának ő is egy italt.

.........................................

Berla karba font kézzel, rosszkedvűen ült az ünnepi asztalnál.
Mióta a lumata felbukkant, teljesen felborult az addigi megszokott, kellemes élete.
Már épp eléggé lesújtotta az apja és bátyja halála, de ezen felül azt kellett megélnie, hogy bizonyos értelemben Ernát is elvesztette.
Tudta, hogy húga nem úgy néz fel rá, ahogy azt Berla szerette volna, mert a kislány nem akart hozzá hasonlóvá válni. De legalább gyakran keresett nála vigaszt, menedéket, ha társai bántották. Bár az utóbbi évben ez egyre ritkábban fordult elő, de még mindig igényelte Berla társaságát, vele viselkedett a legbizalmasabban mindenki közül.
Berla szívesen vette szárnyai alá Ernát – meg másokat is, mert ha nem is volt ez a részéről tudatos, de szeretett vezető szerepben tetszelegni, és ezzel nem is élt vissza. Jó szándékúan, türelmesen terelgette kisebb testvéreit és barátait is bármiféle tanulás, közös játék során.

Legalábbis, ha hagyták.
Amint azt érezte, hogy nem tekintenek rá vezérként, akkor egyből türelmetlenné és kelletlenné vált. Olyankor elment a kedve minden közös tevékenységtől.

Ez az esküvő valósággal megkoronázta a vélt szégyenét. Hallgathatta, ahogy Erna egész idő alatt lelkendezik az idegen menyasszonyról, majd arról ábrándozik, hogyan fogja újra meglátogatni a lakosztályában, és ott majd szépítgetik magukat.
Minden egyes áradozás egyre mélyebbre taszította Berlát a rosszkedvbe, és egyre nagyobbra csiholta benne az utálat lángját.

Annyira elmerült az önsajnálatban, hogy észre sem vette, mikor az anyja leült mellé. Csak arra eszmélt, mikor az asszony megszólította.
– Ráérsz most beszélni?
Berla kedvetlenül vont vállat.
– Mi jobb dolgom volna?
Norna, úgy tűnt, nem akarja észrevenni a lány durcásságát. Komoly hangnemben, suttogva folytatta.
– Fontos feladatot szeretnék rád bízni.
Berla erre nem számított. Azt hitte, az anyja majd a lelkére akar beszélni, hogy viselkedjen kedvesebben Zotár feleségével. A fal, amit már készült felhúzni, ettől kissé lejjebb ereszkedett.
– Miről lenne szó?

Norna intett, hogy vonuljanak odébb egy ablakmélyedésbe, ahol négyszemközt lehetnek, ezzel is hangsúlyozva a téma jelentőségét, titokzatosságát.

– Tudom, hogy számíthatok rád – kezdte a királyné. – Éles szemed van, és remekül harcolsz már ilyen fiatalon is.
Berla, bár eldöntötte, hogy nem könnyen enged duzzogásából, most mégis úgy érezte, mintha hájjal kenegetnék. Elöntötte a büszkeség.
– Hát, ami azt illeti... – tette csípőre a kezét elégedetten, de szerénységet erőltetett magára, és elharapta az öndicséretet.
– Úgy gondolom, hogy éppen ezért te lennél a legmegfelelőbb arra a feladatra,hogy szemmel tartsd a békét.
– Pontosan mit ért ez alatt, anyám? – csodálkozott a lány.
– Biztos te is érzékeled, hogy az új rokonunk jelenlétének nem mindenki örül felhőtlenül – fogalmazott Norna óvatosan. Ám Berla tökéletesen értette, és elfogta a lelkifurdalás. – Igyekszem én is beszélni mindenkivel, de nem tudok ott lenni mindenhol. Ezért téged szeretnélek megtenni a jobb kezemnek, hogy figyeld a többiek reakcióját. Már így is elég sok csapást szenvedett el a családunk! Szeretném megelőzni a további tragédiákat.

A lány pár pillanatig viaskodott az érzelmeivel. A dac és a sértettség küzdött benne a felelősségteljes feladattal járó elismeréssel.
Végül a dicsőség lehetősége győzött. A benne támadt űr miatt két kézzel kapott a lehetőség után, hogy ismét fontosnak érezze magát. A lumatára csak azért fújt, mert az elnyerte tőle Erna figyelmét. De ez az ellenérzés nem fakadt olyan mélyről, hogy ne lehetne könnyen átfordítani. Ha – akár csak titokban – ő lehet az óvó, vezető szerepben Lilominát illetően is, akkor már mindjárt másképpen néz rá, ha benne is egy megvédendő, szárnya alá vett személyt láthat.
Nem mellesleg az is sokat nyomott a latban, hogy anyja a családi tragédiákat emlegette. Berlát is megviselte apja és bátyja halála. Ő is vágyott már a stabilitásra. Még ha nem is lehetett minden olyan, mint régen, a remény, hogy egy új rend nőhet a romokon, jó érzéssel töltötte el.

– Értem – bólintott Berla komolyan. – És mit tegyek, ha valakin békétlenséget figyelek meg?
– Ha van idő, értesíts engem. De ha gyorsan kell reagálni... Akkor kérlek, védd meg Lilominát, ahogy tudod! Persze nem kell egyfolytában a nyomában lenned, őröket is kap maga mellé, na, meg Zotár is vigyázni fog rá. De több szem többet lát, ezért a te őrködésedre, információ gyűjtésedre is szükség lesz.

– Számíthat rám! – biccentett Berla, és majdnem úgy összevágta a bokáját, ahogy a kiképzésen tanulta. – Akkor nem is vesztegetem az időt. Most, hogy itt van ennyi rokon összegyűlve, remek alkalom a járőrözésre!
– Jól mondod – mosolyodott el Norna. – Én is ekként fogok tenni, csak én majd máshol vegyülök el a tömegben. Majd időnként üljünk le újra, és beszéljük meg, mit hallottál!
– Igenis! És most ha megbocsát, anyám...
Azzal lelkesen visszatért az asztalokhoz. Ám nem ült le, hanem ártatlan képpel sétálgatni kezdett a padok mellett, és meg-megállt, hogy füleljen.

A királyné megcsóválta a fejét.
Nem kerülte el a figyelmét, hogyan viselkedett Berla Lilominát illetően, csak eddig nem tudott ez ügyben intézkedni. Sokáig töprengett, mi lenne a legjobb módja a lánya áthangolásának. Most elégedetten sóhajtott.

Ez egész jól ment. Úgy látszik, nem tévedtem, hogy mi a baja a lumatával! Csak fontos küldetésre volt szüksége. Vele már nem lesz gondom, azt hiszem. Sőt, talán még segíteni is tud.