Az ég lányának titkai (18+) [Befejezett]

58. fejezet (1/2)

Borak megütközve bámult Kuzmarra és Lilominára. Még a száját is eltátotta.
Majd elvigyorodott.
– Hoppá, milyen kínos! Elnézést, hogy megzavartam a kis légyottot. Pedig amennyire láttam, még csak most jött volna a legjobb rész – jegyezte meg pimaszul.

– Mi az ördögöt akarsz itt? – állt elébe ellenségesen Kuzmar, és alakjával próbálta kitakarni a lányt.
– Ó, csak eszembe jutott még valami, amit el akartam újságolni, de ez sokkal-sokkal érdekesebb, amit itt láttam – nézett Borak kajánul a lumatára. – Nem akarsz erről mesélni nekem, cimbora?
– Nincs semmi mondanivalóm. Hagyj magunkra!
– Hát, pedig ez túl érdekes ahhoz, hogy úgy tegyek, mintha nem láttam volna semmit – komorodott el az arca. Vészjóslóan becsukta maga mögött az ajtót.

Lilominának most még annál is jobban dobogott a szíve idegességében, mint amikor Kuzmar megcsókolta.
Egyből látta Borakról, hogy a viselkedésében van valami nyugtalanító. Igtort juttatta eszébe, akinél alattomosabb embert eddig nem ismert. Elszorult a torka. Küzdött az inger ellen, hogy kimeneküljön az ablakon keresztül.

– Ez hatalmas hír – tárta szét a karját a kopasz férfi, és beljebb jött. – Hogy te és a varg király asszonya! Ha te nem mesélsz, akkor hadd mondjam el azt a történetet, ami az én fejemben megszületett. Azt már tőled tudom, hogy lepaktáltál a királlyal. Sokat törtem a fejem, vajon mit kaptál ezért cserébe. De most már látom, hogy egy valamit biztos: az asszonyát. Ha pedig ő a fizetség, akkor az csak egy dolgot jelenthet – nézett rájuk jelentőségteljesen –, hogy ez a nő is a vargokkal van. Ahogy te is. Eladtad magad nekik egy szajháért! – Az arca hirtelen dühös grimaszba torzult.

– Pedig más magyarázat is van! – emelte fel a hangját Kuzmar.
– Mégis mi?
– Nem a férje adta nekem őt, hanem önszántából jött ide! És ő sem pártolja a varg királyt, mert kogur kém, mint mi, ahogy azt már magyaráztam is neked!

Boraknak megenyhültek a vonásai. Egy pillanatig elgondolkozva meredt maga elé.
– Meglehet – hümmögött. – Csak tudod, nem igazán hangzik hitelesen mindez a te szádból, azok után, hogy hol volt a szád egy perccel ezelőtt. És az a baj, hogy én nem szeretem futni hagyni azokat, akik egy kicsit is gyanúsak! – dühödött meg újra, és a kabátja alá nyúlt.

Kuzmar idegesen figyelte Borak minden mozdulatát. Ám így sem volt elég gyors ahhoz, hogy időben kiverje a társa kezéből a tőrt. Csak félreütni tudta.
Választhatta volna, hogy elugrik előle, de akkor a mögötte álló Lilomina teljesen védtelenné válik.
Fájdalmasan felüvöltött. Borak fegyvere mélyen belevágott a kezébe.

– Ott is jó helyen van – bólintott egykedvűen a kopasz férfi.
– Egy seb még nem akadályoz meg abban, hogy... – kezdte Kuzmar, ám elakadt a szava, és meginogtak a lábai.
– Egy mérgezett tőr ellen nem sok esélyed van, barátom – mosolygott gonoszan a másik kém. – Már egy ekkora sérülés is elég, hogy kiüssön egy embert. A jó hír számodra, hogy egész gyorsan végezni fog veled, nem kell sokat szenvedned. De pár perced azért még hátravan. Az éppen elég ahhoz, hogy meglásd, miként koncolom fel a lotyódat. Bár lehet, előtte még én is használom egy menetre. Ígérem, hamar lerendezem.

Kuzmarnak nem engedelmeskedtek a tagjai. Erőtlenül csuklott össze.
Elhomályosuló szemeivel tehetetlenül figyelte, ahogy Borak átlép rajta, és a lányhoz közelít vigyorogva.
Kuzmarnak elkeseredetten szorult el a szíve, amiért nem tudta megvédeni Lilominát. Remélte, hogy létezik a túlvilág, és legalább majd ott majd bocsánatot kérhet tőle.

Azt hitte, a méreg játszik az érzékeivel, és képzelődik. Látni vélte, hogy Lilomina lába elhagyja a talajt, és a lány felemelkedik a földről.
– Mi a kénköves... – hallotta Borak elképedt hangját.
Kuzmar alig tudta elhinni, hogy talán mégsem hallucinál.

A lumata egy pillanatig sem állt meg gondolkodni, amikor a kopasz férfi felé indult a késsel.
Felrepült, amennyire a magasban húzódó mennyezet engedte.
Mikor végre biztonságban tudta magát, indulatosan felkiáltott.
– Nem árultam el senkit! És nem vagyok kogur!
Mintha egy fullasztó falatot öklendezett volna ki magából sok kínlódás után, úgy szakadt ki belőle. Mélységesen sajnálta, hogy nem hamarabb mondta ki, de már mindegy volt.

– Miféle ördögi szerzet ez? – káromkodott Borak. – Nem érdekel, ki vagy, mi vagy, de láttad, amit tettem, ezért neked is veszned kell!
Hamar felmérte, hogy alacsony termetével esélytelen elérnie a lányt, így dobáshoz célzott a tőrrel.
– Ha ez nem talál, van még jó pár másik a tarsolyomban – dünnyögte. Elvigyorodott, amikor látta, hogy a lány még közelebb repül hozzá. – Ennyire vágyod a halált?
Mire észrevette, mit tervez a lumata, már késő volt.
A súlyos tölgyfaszekrény maga alá temette.

Kuzmar próbált tudatánál maradni. Csak elmosódottan látta, hogy Borak rácéloz a lányra a tőrrel. Ám Lilomina erre még közelebb lebegett hozzá.
Mit csinálsz? Ne rohanj a vesztedbe! – kiáltott volna rá, de a torkán nem jött ki hang.
Aztán csak azt látta, hogy a lumata megkapaszkodik a Borak mellett álló szekrényben, és egy mozdulattal ráborítja.

Lilomina lelki szemeivel Igtort látta maga előtt. Ugyanazt az alattomos vigyort, ugyanaz a könyörtelen tekintetet. Ugyanígy nézett rá az öreg seborvos, amikor foglyul ejtette azon a végzetes napon. És ugyanúgy méreggel ölt, mint most Borak.
A lumata előtt a legfőbb démona állt.
Ám többé nem akarta hagyni magát. Le akarta győzni ezt a rémet, hogy ne kísértse tovább.
Olyan könnyedén ment, hogy ő maga is meglepődött. Csak pár pillanat műve volt, hogy a múlt fenyegető árnyékát eltemesse.

Borak csak egyszer üvöltött fel. Aztán síri csend zuhant a szobára.
Lilomina nem érzett semmit, ahogy a kopasz férfit nézte a szekrény alatt. Kába transzban bámult körbe a szobában.
Mikor tekintete Kuzmarra tévedt, némileg visszatért a tudata. Keserűen feljajdult, és már azon volt, hogy a férfihoz repüljön, amikor valaki megszólalt az ajtóban.

– Itt meg mi a pokol történt?!

Ez a hang végre ismerős volt.