Nem Vagy Különb! //H.S.//

7.

Másnap kivételesen nem a többiek zaj keltésére ébredek meg. Kipihentem nyitom ki a szemeimet és egy ásítás kiséretében kinyújtózom. Furcsa tekintettel szemlélni kezdem az ölemben pihenő takarót. Érdekes, eddig nem kaptam tőlük semmilyen ehhez fogható gesztust. Meggyőződésem, hogy Louis keze van ebben, a többi fiú nagyrészt magasról tesz a testi-lelki éppségemre.

A föld jéghideg, éppen ezért is döntök úgy, hogy magam alá gyűröm a meleg pokrócot majd kényelmesen helyezkedek el rajta.
Az előttem ülő fiúra nézek. Arcomon kárörvendő mosoly jelenik meg és úgy fűrkészem tovább az ideges arcát, amivel engem bámul. Minap elvesztette a velük vívott  csatát egy pillanat alatt. Pont Ő, a nagy főnök, ki egészen idáig rettegésben tartotta a társait ugyanannyira tehetetlen mint én, s ez az érzés egyszerűen felemelő. Nem tudni, mennyi kín vár kettőnkre, éppen ezért is teljes szívemből remélem, hogy rá sem lesznek tekintettel.
Nem... Nem érdemli meg a kegyelem egyetlen formátumát sem. Kezdek egyre jobban hinni abban, hogy a karma idővel mindent vissza ad. Neki pedig most jött el az az idő, ahol szenvedhet a bűnei miatt. Az egyetlen felmerülő gond az, hogy valószínűleg még így sem bánta meg a tetteit. Vagyis inkább nem észlelek semmi megbánáshoz hasonló jeleket.

Gondolataimba temetkezve felállok. A nyakamat körbe ölelő lánc miatt nem tudok sok lépést tenni,  ezért a falnak dőlve maradok egyhelyben. Már nem a menekvésen jár az agyam. Az elmúlt pár nap alatt sikerült belátnom, hogy semmi értelme nincs. 
Hirtelen hasít belém anyukám miatt a bűntudat. Lelki szemeim előtt csak az lebeg, ahogyan megtörten a kanapén ül, teljesen tehetetlenül miközben semmit sem tud rólam.. Az egyetlen lányáról...

Könnyekkel áztatott íriszekkel csúszok vissza a földre. Határozott mozdulattal törlöm meg az arcomat, senki sem láthatja rajtam, hogy egy kósza elmélet miatt sikerült megtörnöm saját magamat.

Főleg nem Harry, aki még mindig a földön kuporogva vizslat,ami egy idő után kezd aggasztani. Elég nagy helyiségben vagyunk, van más is amire unalmában tekintetét szegezheti.

-Jó reggelt-szólal meg hosszas csendbenlét után.

-Egy klisésen gyönyörű reggelen ezt szívesebben hallanám-hangomból csak úgy árad a szarkazmus.

-Csak udvarias szerettem volna lenni-szemeit unottan forgatja meg.

-Udvarias beszéd helyett jobban értékelném a csendet-szúrósan vágok vissza.

Szája nyitodásából látom, hogy készül egy újabb mondatra, de az ajtó nyitódása megakadályozza a  szavakkal vívott csatánkat.
Szótlanul nézünk el a hang irányába. A négy fiú ráérősen sétál le a lépcsőn.
Louis megfeszült testtel lép mellém Liammel együtt, míg Zayn és Niall a pince közepére helyez egy asztalt meg egy széket. A szőke nyugodtan dobja hátára a kötelet majd felém fordulva vár, hogy mikor kötözhet vele körbe.

Mit ne mondjak, ez a nap is nagyszerűnek ígérkezik.

Liam a csuklómnál fogva felránt a földről. Két kezemet erősen szorítja hátra ameddig a másik személy egy kulcs segítségével kinyitja a nyakörvet.

-Mit csináltok? - próbálok kitörni erős szorításából amint a lánc hatalmas csapódással földet ér.

Senki nem válaszol, Harry is csak nyugodtan a helyén ülve figyeli az eseményeket.
Louis lassan néz a szemeimbe. Arcán aggódás fut át majd újra komor stílust ölt. Nem kell semmit mondania, tudom, hogy nem simogatni fognak.

A székhez vezetnek amire könnyedén helyeznek rá. Egyszerre fognak le, hogy még esélyem se legyen mozdulni. Kezeimet előre szorítják, amikre Niall szorosan köt csomót. Lábaimat nem meglepő módon a székhez erősíti.

Zayn sorra helyez az asztalra más-más kínzásra alkalmas eszközt. A sok kacatnak tűnő dolog közül legjobban egy hatalmas kés kelti fel a figyelmemet. Félve nyelek egy nagyot.

Bal oldalamra egy nagyobb vödröt rúg, amiben az ecset feje pirosra van száradva.

Sokkos állapotba kerülök amint sikerül felemésztenem, hogy az nem festék hanem vér.

Úristen... Mire készülnek?

Nem kell sokat gondolkoznom ezen, Zayn megfogja a nekem nem tetsző darabot és az éles felét kezdi el simogatni. A bőrömhöz érinti. Mélyen belém szúrja és kegyelem nélkül húzza végig az egész alkaromon. Mintha csak papírt vágna ollóval...

Fájdalmasan sikítok fel. Könnyeim megállíthatatlanul folynak végig az arcomon. Semmihez sem tudom hasonlítani a fájdalmat, amit érzek.

-Hagyd abba-nehezen mondom ki. - Kérlek, Zayn... ne csináld-hangom folyamatosan remeg.

A fiú mintha nem is hallana meg. A másik kezemen is megismétli a mozdulatot. A vödör felé emeli őket és rezzenéstelen arccal nézi ahogyan a vérem szó szerint a vödörbe ömlik.

Nem vagyok képes visszafogni a heves zokogásomat.
Legszívesebben az arcába üvölteném, hogy mekkora egy szadista állat, de számat egyetlen egy rendes szó sem hagyja el.

Lehet nem vannak vele tisztában, lehet igen, de ezzel örökre megbélyegeztek. Pillanatok alatt tették jobban tönkre az életemet.

Érzem, ahogyan az erőm másodpercről másodpercre hagyja el a testemet. Az egész helyiség egy erősen meglökött körhintához kezd hasonlítani.

-Elég! Nem fogja túlélni-hallom tompán Louis kétségbeesett hangját.

Ezután öreg barátom, a sötétség veszi át az irányítást felettem.

A szívem már nem úgy diktálja az ütemet ahogyan azt kellene. Az utolsó gondolatom a miért szó körül keringett. Miért csinálják ezt? Miért akarják tönkre tenni az életemet? Miért, basszameg. Miért?