Nem Vagy Különb! //H.S.//

13.

Louis felém tornyosulva figyeli a reakciómat.
Lefagyva állok előtte, néha még levegőt is elfelejtek venni és még a torkomban keletkező gombóc miatt a nyelés is nehezen megy. Meg kell tennem. Sőt, meg is akarom tenni és nem csak azért, mert ezt kérte tőlem... hanem mert én is akarom, pedig nem volna szabad...

Arcunkat mindössze pár centi választja el. Ezt a távolságot csak kisebbítem amikor közelebb hajolva hozzá simítok végig az arcán. Gyönyörű, izzó kék szemeiben elveszni kívánok de tekintetem lassacskán ajkaira csúszik, amik szüntelenül hívogatják az enyéimet.
Jobban derekamra markol és ennyi épp elég ahhoz, hogy ne tudjam tovább tűrtőztetni magam. A köztünk lévő maradék disztanciát is megszüntetem. Ő egy percig sem tétlenkedik,szorosabban karjai közé von majd helyettem is megtartja az egyensúlyomat. Lassú csók csatába kavarodunk.
A bennem elrejtett, s fel nem ismert érzelmek azonnal a tudatomra törnek. Rájövök arra, hogy ilyen rövid idő alatt rajta kívül senkihez sem húzott ennyire a szívem.
Ohh, basszameg. Kibaszottul beleszerettem az egyik fogva tartómba...
Már a gyengéd, kedves szavaival is teljesen levett a lábamról, csak akkor még magam sem fedeztem fel a hozzá kialakulóban lévő köteléket.

Nem mondanám, hogy sok kapcsolatom volt az évek során. Pontosabban csak kettő, ez miatt pedig az érzelmeim megtapasztalása bőven elmaradt, hiába vagyok lassan huszonegy éves. Egyszerűen nem az a fajta lány vagyok, akit ha dobnak, rohan a egy másik fiúhoz. Az igazat megvalla, nem is akarom megtapasztalni, milyen lehet hirtelen egyik kapcsolatból a másikba ugrani. Én nem ez vagyok.... Nekem mindig is bőven elég volt a hűen szeretett kis barátai társaságom, Ők mindig tudták, hogyan vidíthatnak fel, s terhelhetik el a gondolatomat vagy beszélhetnek le egy-szerintük-rossz döntésről.
Ha most tudnák, hogy milyen véleménnyel rendelkezem Louisról, a fejem egy pillanatok alatt tűnne el a nyakamról. Viszont egyikőjük sincs itt, teljesen magamra vagyok utalva némi szabad döntéssel a kezemben. Talán ezért is leltem rövid idő alatt Louisban meg azt a bizonyos menedéket ...

Felforrósodott ajkainkat lassan szakítjuk el egymásétól. Gyors, mégis halk levegővételünk az egyetlen ami megtöri a házban lévő, nyugodtnak tűnő csendet. Zakatoló szívvel nézek pírrel öntött arcára. Bizonyára az enyém is ilyen színben pompázik, de valahogyan nem érdekel az érzéseimen kívül semmi más. Végre, oly sok idő után érzek a kínon kívül valami mást is. Valami sokkal kellemesebbet.
Nem érdekel, hogy ez az egész nem történhetett volna meg. Nem érdekel, hogy Zayn és a fiúk bármelyik percben becsőrtethetnek. De még az sem érdekel, hogy csak pár napja ismerem. Ennyi idő elteltével Louisnak sikerült elérnie, hogy teljesen a bizalmamba férkőzzön. Egyikünk sem tudja, mi jön még, viszont Liaméktől az összes csapást képes leszek elviselni ha egy nap esetleg sikerül vele együtt megszöknöm.
Teljes mértékben hiszek Louisnak. Hiszek abban, hogy Ő valóban nem akarta, illetve akarja azt, amit a többi fiú ráerőltet. Igaz, a minap folyamán volt egy nagyobb félreértésünk a saját batarságom végett, ami után azt hittem, hogy magamra fog hagyni de nem... se Ő, se én nem bírná ki ebben az időszakban, hogy ne beszéljünk a másikkal. Bizonyára nekem csak napok kellettek volna ahhoz, hogy teljesen megőrüljek

Gondolatmenetemből  halk szavai ránt vissza a valóságba.

-Nem ma, nem is holnap... de egy nap én leszek a megmentőd-a fülembe suttogja. - Már így is sok bántalmazás ért, Angel és jobb ha tisztában vagy azzal, hogy a java még csak most kezdődik el. Ha fizikailag nem is leszek mindig melletted tudd, hogy a lelkem egy része minden egyes percben hozzád fog húzni. Szívesen elmondanám mit terveznek a többiek de nem tehetem. Mindennél jobban szeretnélek megvédeni de magam is tudom, hogy ez nem fog sikerülni. A kezem megvan kö.. - nem hagyom, hogy folytassa.

-Csak ígérd meg, hogy velem maradsz-simítok végig a borostás arcán.

-Igérem-gyerekes mosoly kúszik ajkaira.