Nem Vagy Különb! //H.S.//

15.

Az éjszaka jelentős részét ébren töltöttem és arra vártam, hogy Harry valamilyen életjelet adjon magáról,ám hiába szólitgattam vagy dobtam felé bármilyen tárgyat, még mozdulni sem volt hajlandó.  Hosszú órák után feladtam és úgy döntöttem; jobb, ha inkább én is az alvás mellett döntök. Ez pedig kivételesen könnyebben ment mint máskor. Végre egy kis időre kitudtam kapcsolni a folyamatosan zakatoló elmémet. Nyugalomra leltem a sötétségben annak köszönhetően, hogy tudtam, nem vagyok egyedül. Hogy rajtam kívül tartózkodik itt még egy személy, aki nagyjából ugyanannyi-vagy még annál is több-kínt nyelt le, mint én.

Reggel a hiányolt hangra ébredek meg.
Beszél hozzám, de hirtelen megébredésem miatt először nem is értem, hogy valójában mit is mond. Akármennyire is szeretném tagadni azt a hiányérzetet ami bennem uralkodott amíg távol volt, nem tudom.

-Angel-mondja a nevem sokadjára. Kérdőn, mégis levakarhatatlan mosollyal az arcomon tápászkodok fel. Felé fordulva jövök rá, hogy nem képzelődök és az ágyán ülve néz vissza rám. Nagyobb nyugodtság tör rám azt látván, hogy valóban itt van, pedig néha a halálnál is rosszabbat kívánok neki és a többieknek is...

-Hiányoztam?-kérdése közben karjait széttárja.

-Ha tudnád mennyire-csóválom meg a fejemet. Arcán mosoly jelenik meg, amit a közelgő mondatommal valószínűleg elfogok tüntetni. - De nem azért, mert annyira kívánom a társaságodat- teszem hozzá és Isten legyen a tanum arra, hogy végül igazam lett. Tekintete komorrá változik.

-Akkor? - flegmán kérdez vissza.

-Nem volt kivel beszéljek, Niall elég monoton alak és még Zayn se jött le bosszantani-válaszolok.

-Amint látod eléggé lefoglaltam-sebeire pillant.

-Mit csináltak veled? - hangom halkabb, s komolyabb lesz.

-Barbie babákkal játszottunk meg teáztunk-akkora lendülettel csapja homlokon magát, hogy utána egészen addig hallottuk vissza az üres helyiségben, ameddig újra mondatra nem nyitotta a száját.-Szerinted mit csináltak velem? Ne legyél már ennyire idióta-drámaiasan felsóhajt.

Szemeimet unottan forgatom meg.

Megköszörüli a torkát majd hitetlenül neveti el magát.

-Hogy tudsz ilyen nyilvánvaló kérdést feltenni? - továbbra is nevetve ingatja fejét. Mintha mostanában minden olyan vicces lenne...

-Úgy látom kipihented a traumáidat-karjaimat összefonom.

-Ja nem-legyint semlegesen. - Csak nem fogok holmi patkányok miatt megtörni, hiszen te is tudod, hogy régen én voltam a főnök. És pont azért, mert egykor én törtem be őket, nem pedig fordítva-büszkén egyenesedik ki az ágyon ülve. - Sokkal több vagyok náluk.

-Azért ennyire ne szállj el magadtól-szólok közbe.

-Csak az igazságot ábrázoltam fel, Angel...-hatás szünetet tart-nem az én kezem álltal haltak meg az előzőek. Nem vagyok akkora szörnyeteg amekkorának te hiszel.

-Mire akarsz ezzel célozni? - unott arckifejezéssel nézek rá. Arcán látszik, hogy valami egetrengető dolgot akar mondani.

-Van egy tervem-böki ki miközben kényelembe helyezi magát. - Ha netalántán beválna és sikerülne kijutnunk akkor ígérem, hogy onnantól kezdve szabad vagy-komoly tekintettel fúrja be magát az én értetlenséget sugárzó szemeimbe.

-Komolyan elengednél?-halkan teszek fel neki az újabb kérdést.

-Igen-gondolkozás nélkül vágja rá.