Nem Vagy Különb! //H.S.//

11.

Konyhába sétálok, nyomomban a többi zsaruval. Örömmel mondanám el nekik az igazat, de valami fura megérzés miatt inkább a falazást választom.
Akármennyire is hihetetlen, több nap elteltével sem szeretném ha valahol mélyen az erdőben ásnának el, illetve még mindig pislákol bennem egy kis remény... Hiszek abban, hogy sikerül megszöknöm anélkül, hogy visszahozna ide bárki is. Abban, hogy egynap végre szabad leszek és pontot tehetek ennek a szakasznak a végére.

-Foglaljanak helyet-végig mutatok a székeken.

Középre ülve várom meg, hogy ők is leüljenek körém.

Unott arckifejezéssel nézem végig ahogyan aktáikat az asztalra helyezik. A szívverésemen viszont nem tudok változtatni, olyan gyorsan diktálja az ütemet, hogy kezdem azt hinni, percek kérdése és kiesik a helyéről.

-Neve? - szólal meg elsőként -kinézetre- a legfiatalabbik tag.

-Rachel-vágom rá kapásból az első nevet ami eszembe jut. - Rachel Targaryen.

Gondolkozva néznek az irataikra.

-Mi Angel Gracia névre kaptunk riasztást-megvakarja a szakállát.

Aha, ha most nem bukok le akkor soha.

-Ezek szerint rossz embert keresnek-hátra dőlök.

-Mióta vannak itt? - néz rám a kopasz melák is.

-Ma reggel jöttünk-hanyagul legyintek.

-Mióta ismered őket?

-Egy általánosba illetve gimnáziumba jártunk.

-Hova valósi vagy, Rachel?

-Születésem óta itt élek.

-Tudjuk, hogy hazudsz-támaszkodnak az asztalra egyszerre.

-Sajnálom, de jómagam nem ezen a véleményen van-továbbra is próbálom a nyugodt lányt játszani, aki valóban a barátaival jött ide és nem érti az egész helyzetet.

-Elizabethtől kaptuk a hívást, nagyon aggódik érted édesapáddal együtt. Angel, csak egy szavadba kerül és véget ér minden, ami eddig veled történt-pofátlanul dobja be az utolsó aduászukat is a kopasz melák. Sakkhoz tudnám hasonlítani a beszélgetésünket. És én éppenséggel vesztésre állok ami nem igazán tetszik. Az elejétől fogva tartogathatták ezt a lépést azt remélve, hogy sikerül megtörniük és habozás nélkül adom meg magam. Bevallom, az első szándékuk teljesült, de a másodikat nem hagyom érvényesülni. Nem nyerhetik meg ezt a csatát csak úgy.

-Rachel-előre hajolva javítom ki az általa mondott nevet. - A szüleim két éve halottak, szóval ha mégegyszer a szemembe mernek hazudni, főleg róluk... nem állok jót magamért-suttogom a végét.

Szent Isten, mi a faszt csinálok?

-Fenyegetni akarsz minket? - néz rám értetlenül az előttem ülő tag.

-Csak a tényeket vázoltam fel-dőlök vissza.

Egyszerre néznek el a fejem felett majd felállnak mindahányan vannak. Értetlenül ráncolom a homlokom. Azt a temérdek papír mennyiséget ami náluk van, hanyagul dobják be a táskájukba.

Mi a pokol történik?

Hátam mögül valaki, vagyis valakik tapsolni kezdenek.
Ohh, már értem. Oda fordulva Zayn, Liam és Niall önelégült mosolyával találom szembe magam.
Hála az égnek, hogy a megérzéseim jobbak mint gondolnám.

-Ez most komoly? - idegesen állok fel.

Legbelül azért megkönnyebbülés járja át az egész testemet. Legalább hamar túl estem rajta.