Nem Vagy Különb! //H.S.//

16.

Miután Liam és Niall egyszerűen ledobtak a jéghideg padlóra és rám zárták az ajtót, megtört tekintettel kezdek el magam elé bámulni. Nem kiabálok, nem vágom a fejükhöz, hogy egy utolsó rohadékok. Ha megtenném, akkor se tudnék könnyíteni Louis halálközeli állapotán. Elkéstem már ezzel. Ha akkor elmondtam volna mindent, talán egy könnyebb büntetést szabtak volna ki ránk, de már egyikünk se fogja megtudni, hogy mi lett volna ha nem tagadom le.
Ha nem éli túl, amire bizony elég kevés esélyt látok, akkor bizonyára a végzetemig kísérteni fog a fájdalommal teli arca. Minden az én hibám, s a tudat, miszerint megöltem azt az egyetlen embert, aki már idekerülésem óta mellettem áll, egyszerűen megőrjít. Megmenthettem volna de nem... a saját idióta fejem után mentem. Újból nem csak üres fenyegetés volt amit Zayn mondott. Újból bebizonyította, hogy semmi sem érdekli őt, és felőle bármennyi személy meghalhat ameddig az általa foglyul ejtett, szerencsétlen lány arcát csak a rettegés és ahhoz hasonló, szörnyű érzelmek telítik el.

Harry szólitgat, de nem figyelek fel rá. Nem tudok a szemébe nézni és hallgatni az idióta beszédét. Hiába kedveltem meg felszín alatt, nem mutatom ki se felé, se a többiek felé. Szépen magamban tartom, hiszen ha nem ezt tenném, valószínűleg az utolsó szövetségesemet is elveszíteném. Oda kell figyeljek már lassan arra is, hogyan veszem a levegőt ha hozzá beszélek és ne adj isten a többiek is hallják.

Egyre jobban hiányzik a régi életem. Amikor az volt a legnagyobb gondom, hogy a fél egyetem valamiért ellenem van és én ahelyett, hogy megmutatnám az igazi énemet hagyom, hogy a földbe tiporjanak. Életem egyik legrosszabb döntése volt, hogy azon az estén magam mögött akartam hagyni az egész ottani életemet. Habár ez sikerült is, csakhogy egy sokkal, de sokkal rosszabba kerültem bele. Itt nem csak mentálisan, hanem fizikailag is folyamatosan bántalmaznak. De legjobban a családomat és barátaimat sajnáltam. Újból fogalmuk sincs a létezésemről, s talán már egy szűk körű temetést is tartottak számomra, amit megint a saját idiótaságomnak köszönhetek...

-Fejezd már be! - Harry kiabálva csap indulatosan a rácsokra,ezáltal kizökkent a gondolataimból. - A kurva életbe már! Ha így folytatod tovább teljesen felemészted magad belülről!

-És? - megvonom a vállam. - Foglalkozz a saját dolgoddal-mondom szemrehányóan.

-A szabaduláshoz ketten kellünk, te szerencsétlen! - továbbra is kiabálva próbál észhez téríteni. - De ha tovább folytatod a sanyargatásodat mind a ketten itt fogunk megdögleni!

-Akkor így jártunk-felnézek rá. Láthatóan nagyon feszült és feltehetőleg azért, mert fogalma sincs arról, mi történt fent.

-Ezt most fejezd be-halkabban mondja. - Ennyi választ el attól, hogy győztesen kerüljünk ki ebből a háborúból-mutat a hüvelyk, illetve mutató ujjával nagyjából egy centit. - Ennyi, nem több. Ha most feladod, veszítünk. Mind a kettőnket várnak otthon és ha nem is magadért, akkor a szeretteid miatt harcolj az életedért és állj bosszút azért, amiket itt csináltak veled. Megigérem, hogy ha rajtam múlik, kis időn belül vége lesz minden szarnak amit ezek művelnek-próbál lelket önteni belém.

-Meghalt-suttogom.-Megöltem Louist-könnybe lábadt szemekkel hajtom plafon felé a fejem.

-Hogy csináltad? - kérdez egyből rá.

-Zayn megfenyegetett azzal, hogyha nem adok választ az egyik kurva kérdésükre akkor megölik-remegő hanggal mondom. - Többször is elmondtam ugyan azt, de nem hittek nekem. Liam pedig a szemem láttára lőtte le-folyik végig arcomon az első könnycsepp amit vagy még száz követni kezd.

Fejem lehajtom majd kezeimbe temetem az arcom. Ily fajta keserves sírásban még életem során egyszer sem volt részem. Az összes eldugott érzelmemet a felszínre hozom, hátha egy kicsit is könnyebb lesz. Mellkasomról mászás súly szabadul fel, azonban az összestől még így sem tudok megszabadulni.

-Angel-szólít meg pár perccel később. - Hey Angel, figyelj rám egy kicsit-hangja nyugodt. -Kérlek, nézz rám.

Szipogva emelem fel a fejemet. Lassú mozdulattal pulcsimba törlöm a könnyeimet, hogy lássak is valamit. Felszisszenve tűröm fel az ujját, és nézem meg az ott lévő varratott, amibe sikeresen belekaptam. Az eredeti állapotához képest már mondhatni szép. Harry a rácsra csap, ezzel ösztönöz arra, hogy most ne másra, hanem rá figyeljek.

-Láttad, hogy elvérzett? -válaszul nemlegesen fejemet ingatom.-Akkor honnan veszed, hogy halott? Biztosan kamu az egész.

-Te nem láttad azt, amit én. Louis körül minden csupa vér volt és nem úgy nézett ki, mint aki színlelne-mondom halkan.

-Te meg nem ismered őket. Nem láttad, hogy másokat hogyan vertek át ellenben velem-ösztönösen vág vissza. - Gyengévé akarnak tenni. Látni akarják rajtad a feladási szándékot. Tomlinson volt az utolsó ötletük amivel hirtelen áttudtak verni, amit láttál az mind manipulatív tett volt.

Hinni szeretnék neki, de Louist nem olyannak ismertem meg, aki bármikor is képes lenne átverni. Biztosan elmondta volna ha... És hirtelen ugrik be a múltkori beszélgetésünk. Amikor szinte tapintani lehetett a belőle áradó frusztráltságot és miután rákérdeztem csak annyival tudta le, hogy nem mondhat el semmit és nehéz neki az, hogy kénytelen hazudni nekem. Tehát az állítólagos megölését is előre kitervelték...

Próbálom ezzel nyugtatni magam, de lelki szemeim előtt még mindig ott lebeg az, ahogyan Ő a földön feküdve, fájdalommal teli arccal levegő után kapkod és teljesen tehetetlenül nézi, ahogyan Liam és Niall idegbeteg módjára ráncigál el tőle.

Fogalmam sincs, mit kellene most higyjek. Mindenesetre is, remélem Harrynek igaza van és Louisnak semmi az ég adta baja sincs.

-Későre jár-elmélkedve szólal meg újra a fiú. - Reggel elmondom, hogy mi lesz a feladatod és az első adandó pillanatban támadni fogunk. Addig is, pihend ki magad mert eléggé húzós lesz-bíztatóan mosolyog rám. Válaszomat nem várja meg, egyszerűen csak fogja magát és a fal felé fordul.

Ezt a cselekedetét csak percek múltán utánzom le. Elhelyezkedek a szörnyen kényelmetlen matracon majd várom, hogy álomba merüljek,ami csak hajnal tájékán következik be a lábaim fájó lüktetése és a folyamatosan zakatoló elmém miatt. Egyedül reménykedni tudtam. Reméltem, hogy már holnap véglegesen magam mögött tudhatom ezt a szar időszakot és visszakapom a régi, nyugodt életemet... amiben közülük csak Louisnak lesz helye...