18.

720 37 16
                                    

Szemeimet komótosan nyitom ki hosszú idő után. Fogalmam sincs hány óra telt el, jelen pillanatban ez érdekel a legkevésbé.
Fejem annak az ismeretlen szarnak köszönhetően baromira fáj, a légcsövemben lévő marást pedig még a nehézkes nyelésemmel se tudom enyhíteni. Körbe pillantva nem a megszokott falak között találom magamat, még azok a bizonyos illatok is sokkal kellemesebbek mint legutóbb voltak.
Kezeim az ágy két széléhez van erősen bilincselve,még felülni se vagyok képes. Ebben valószínűleg a fájó karjaim is elég szépen közrejátszanak, aligha tudom mozdítani őket.
Tehetetlenségemből fakadóan inkább mozdulatlanul, magam elé merengve-azaz a plafont bámulva- próbálom felemészteni a történteket. Hát, van min rágódnom az elkövetkezendő időkben.

Hirtelen vett hatalmas fordulatot az egész életem. Próbáltam...többször is megpróbáltam kiszabadulni az őrült kis csapdájukból, azonban egyszer se jártam sikerrel. Nem is csoda, hiszen öten vannak ellenem, megannyi beteg tervvel a fejükben. Teljesen magamra vagyok utalva, többé Louis segítségére se számíthatok. Lehet ez eddig is így volt, ki tudja. Egészen idáig nem fordult meg a fejemben az, hogy kételkedjek benne. Olyan hitelesen hozta az ártatlan, jófiú szerepet, hogy már-már szinte vízként ittam az összes szavát. A szüntelen törődésével férkőzött a kelleténél sokkal, de sokkal közelebb hozzám, amivel valószínűleg mindvégig tisztában volt. Szerettem Őt, pedig legbelül végig tudtam; nem lenne szabad, főleg nem az első napok után. Magam sem értem ezt a hirtelen kötődést, de egyszerűen nem tudok ellenállni az érzéseimnek.

Szavai villámként csapódik be az elmém legmélyebb bugyraiba néhány halvány képsorral együtt.

-Utálom, hogy hazudnom kell neked-mondta, amikor nekem teljesen máshol járt az eszem. Az arcán egyfajta bűntudat suhant át, amivel egyáltalán nem foglalkoztam. Akkor, abban a pillanatban egyedül a menekülési szándékomra koncentráltam.

Jézusom Angel, hatalmas idióta vagy...

Fogalmam sincs melyik részemnek higyjek. A szívem torka szakadtából azt kiabálja, hogy nem tehet róla és végig őszinte akart velem lenni, azonban agyam ennek pont az erős ellentétjét ismételgeti. Annyira zűrös napok vannak a hátam mögött, hogy a szálaknak se az elejét, se a végét nem találom. Hiába van vagy ezer kérdésem a fiúhoz, hiába reménykedek a lelkem mélyén abban, hogy egyszer újra láthatom és félelem nélkül feltehetem neki őket, tudom, hogy Harrytől soha nem fogok megszabadulni. Tisztában vagyok azzal, hogy többet már szabad emberként nem élvezhetem ki a réten ülve a lemenő nap utolsó, ám annál erőteljesebb sugarait.

-Min töprengsz ennyire? -a semmiből jön a kérdés.

Mély levegőt véve vezetem tekintetemet az ajtó irányába. Harry kíváncsi arckifejezéssel méreget engem, miközben ujjaival lassú mozdulatokkal szabadítja meg a banánt a héjától. Nem mondok semmit, mivel számomra lehet, hogy most Louis teljes mértékben elérhetetlennek tűnik, de neki... a nagy főnöknek egy hívásába kerül idehozatni,és belőle kiindulva hideg vérrel csonkítaná meg a szemeim előtt. Képtelen lennék végignézni a szenvedését.

-Angel, drágám-indul meg felém.-Okos lány vagy te, ne kelljen már többször megismételnem magamat. Sajnos elég hamar elfogy a türelmem-foglal helyet az ágy szélén.

-Rajtad-fordítom felé a fejemet amikor eszembe jut egy frappáns válasz a nyomorult kérdésére-meg azon, hogyan foglak kinyírni miután elengedsz-engedek utat a gúnyos mosolyomnak.

Száját elhúzva vonja meg a vállát majd büszkén biccent felém.

-Legalább rajtam jár az eszed-térdel fel az ágyon. Állam alá nyúl, ezáltal arra kényszerít, hogy a szemeibe nézzek. - Harcos lélek vagy, pedig azt hittem maximum két nap és megölöd magad. Tudod, pont egy olyan barátnőt képzeltem el magam mellé, mint amilyen te vagy. Az összes csaj akivel eddig találkoztam dög unalmas volt, de te...-rázza meg a fejét-hihetetlen mennyire merész vagy. A nyelved hegyesebb mint bármelyik penge, még akkor is visszaszólsz amikor az életed a tét -magyarázza hevesen. - Tetszik, hogy ennyire nagy szád van.

You've reached the end of published parts.

⏰ Last updated: Aug 21, 2022 ⏰

Add this story to your Library to get notified about new parts!

Nem Vagy Különb! //H.S.// Where stories live. Discover now