Ne ítélj, mielőtt nem ismersz|Larry Stylinson ff.|

Part 21

A hetek szinte ugyanúgy teltek: suli, edzések, néha suli utáni program a srácokkal, munka és sok-sok tanulás. Levegőt venni is alig volt időm. Már december volt mire észbe kaptam és hát az utolsó előtti hét őrület volt a szünet előtt.

Kezdhetnénk azzal, hogy a diákokkal már alig bírtak a tanárok amit meg is értek, de nem annyira érdekelt az őszintét meg mondva. A másik ok amiért mindenki őrült volt az a jövő hét pénteki sulis karácsonyi buli-bál féleség amit minden évben a szünet előtti napon tartottak. A lányok arra várták, hogy meg hívják őket, a fiúk, pedig meg hívták őket

vagy nem. Nyilván nem mindenki heteró így volt, hogy egy lány kért meg egy másik lányt vagy fiú egy másik fiút. Ezért jó ez a suli: senkit nem ítélnek el, még a tanárok között is vannak melegek. A kérésekhez visszatérve lányok is hívtak meg fiúkat. Liam Zaynt kérte meg, hogy menjen vele, Niall pedig Vikit ( egy lány az évfolyamunkból). 

-Na és te kivel mész? - néztem kérdően Luke-ra.

-Még nincs senki, te?

-Ugyan ez - mosolyodtam el egy picit. Tehát akkor nem leszek egyedül aki egyedül megy. Jó tudni.

-Holnap mozi? - húzta fel egyik szemöldökét.

-Edzésem van - hajtottam le fejem a padra.

-És utánna? - húzta fél mosolyra száját.

-Rendben főnök - biccentettem.

Szünetben lementem Harryvel a büfébe és vettem pár darab pici croissantot meg kólát.

-Mizu? - kérdeztem mikor leültünk az aulában a padokhoz.

-Semmi - vonta meg a vállát és bele harapott a szendvicsébe - Veled? 

-Nagyon nincs semmi, Lukekal holnap edzés után el tervezek menni moziba, nincs kedved jönni? - kérdeztem mire csak megforgatta a szemét, de mielőtt válaszolhatott volna egy lány azt hiszem a tizedikből odajött hozzánk.

-Szia - pirult el egy picit - Eljönnél velem a jövö hét pénteki bálba? - türt egy hajtincset a füle mögé. Hogy lenne kopasz ez a liba.

-Bocsi - nézett rá sajnáló tekintettel Harry.

-Értem - bólintott majd tovább állt. Reméltem is.

-Kivel tervezel menni? - kérdeztem.

-Még nem tudom. Vagyis hát tudom, de még nem vagyok benne biztos, te?

-Senkivel, tudod nem mindannyiunk ennyire népszerű, hogy mindenki őket kéri meg - forgattam meg a szemem.

-Ez sem valami kényelmes higyj nekem - rázta meg a fejét - Szerintem csak ma 15 embert utasítottam vissza.

-Dehát még csak egy óránk volt - néztem rá döbbenten.

-És még csak kedd - sóhajtott egy nagyot - Tegnap vagy 10 levél várt a szekényemben meghívásokkal. Mind elégettem - mondta majd elnevettem magam.

-Milyen kedves vagy - mondtam egy idő után - És hát akkor kitartást erre a másfél hétre - veregettem vállon. Vajon ha én elhívnám nekem is nemet mondana? Mármint szívesen mennék vele (úgy sincs kivel mennem), de nem akarok beállni a sorba és lehet nemet is mondana. 

-Lehet én egyedül megyek, de Luke is így lenne szóval annyira nem bánt a dolog.

-Akkor miért nem hívod el őt?! - csattant ki Harry, mire az aulába lévők felénk fordították fejüket és a többségeű elkezdett susmorogni. 

-Mi a franc ütött beléd? - kérdeztem vissza normális hangnemben.

-Az hogy talán mindig minden Lukeról szól neked mostanában! Talán lehetne egy beszélgetésünk ahol őt nem hozod fel? Vagy talán tetszik? Akkor mond azt, de elegem van már Lukeból! - kiabált suttogva én pedig sietve eljöttem onnan amilyen gyorsan csak tudtam. 

A következő órám dupla angol volt összevonva a másik osztállyal. Mivel nem volt kedvem Harry mellé ülni a szüneti ügy miatt Luke mellett tettem le a voksom. Nem volt annyira nagy cucc az angol, valami filmet néztünk. Lukekkal végig beszéltük az egész órát meg telefonoztam. Valamint éreztem, hogy Harry mintha szikrákat szórna rám szemeivel, de ignoráltam. Ezután jött a matek, majd a töri, ahová kicsit kínosan érkeztem, tekintve hogy Harry mellé kell ülnöm. Mikor a szokásos helyemre ledobtam magam elővettem a telefonom és olvastam rajta. Az órából el telt öt, tíz, tizenöt és már lassan harminc perc, de Harry még sehol nem volt. Jobb is így szerintem bár valamilyen szinten hiányoltam. Mikor kicsengettek szinte rekord idő alatt kisiettem a teremből. Bár ne tettem volna. Ott állt Harry az egyik szekrénynek támaszkodva és feltehetően flörtölt valami tizenegyedikes sráccal. Úgy éreztem én ezt nem bírom tovább és amilyen gyorsan csak lehetett elsétáltam mellettük, de azért egy pillanatra rájuk néztem (ezt is bár ne tettem volna) és Harry hirtelen megcsókolta a srácot. A kijárat felé vettem az irányt amilyen gyorsan csak lehetett. Hazáig kibírtam sírás nélkül ami nem volt semmi tekintve, hogy már majdnem a suliban idegösszeomlást kaptam.

A szobámba érve azonnal ledobtam magam az ágyra és bőgni kezdtem. 'Nem tudom miért. Lehet azért mert Harry mérges volt rám? vagy mert mással flörtölt és mást csókolt? De az miért zavarna? Visszagondolva a közös pillanatainkra, a gyűlöletre amit iránta éreztem, aztán a tábor ahol annyira megkedveltem és szinte egyből barátok lettünk, ahol konkrétan ellopta tőlem a pulcsimat amit azóta nem tulajdonított vissza. A zenéről amit neki kezdtem írni, de abbahagytam. A közös Netflix maratonjainkra. A random hajnali beszélgetéseinkre. A lopott érintéseinkre. A fagyizásra ahol az ál barátom volt. A foci meccs utáni ölelésre és ahogy megpuszilta a homlokomat. Amikor kézenfogva mentünk a srácok mögött a mekibe. Amikor a tanár szinte összeházasított minket. A táncra a pizzázóban. A naplementés piknikünkre ahol a kedvenc virágomat hozta, majd oda adta a lila pulcsiját amit azóta a párnám alatt tartok és amit most is szorongatok. A kávézós esetre amikor kiöntötte nekem a szívét és ahova a nyár végéig minden nap bejárt. A napok amikor edzéseimre eljött ( a srácokkal együtt mondjuk). A közös programjainkra ahova csak ketten mentünk mert a srácok nem értek rá. Meg a féltékenységeimre, amit még mindig nem értek miért érezhettem. Nem tudom mi üthetett belém. 

Lehet, hogy? 

Csak azt ne! 

Lehet, hogy beleestem az egyik legjobb barátomba? 

Ez mikor történhetett? Ilyen szerencsém is csak nekem lehet! Most meg ott flörtölget valami palival akit ráadásul még csak nem is ismerek! Talán, ha előbb beismerem vagy észreveszem, de most már lehet, hogy késő... 

Azt hiszi Lukekal megyek így semmi esélye, hogy elhív ( márha elhívna ) ráadásul ki tudja mik a tervei azzal a sráccal. Istenem miért vagyok én ilyen szerencsétlen?! De megint Lukeot hozom fel. Nem értem miért idegesítí őt ennyire. Mondjuk tény és való  elég közel kerültünk egymáshoz és lehet fél, hogy lecserélem? Dehát eszem ágában sem volt ráadáasul pont most hogy realizálódott bennem, hogy mit is érzek. Nem szabad ennek kitudódnia, akkor örökre elveszíteném.' Ezek a gondolatok ki is merítettek és sírva aludtam el.