Ne ítélj, mielőtt nem ismersz|Larry Stylinson ff.|

Part 29

A hétvégén tanultam és házikat csináltam, hétköznap, pedig suli után dolgozni mentem vagy edzésre. Harry az összesre eljött, pedig tudom milyen unalmas tud lenni, ha te nem játszol. Hétfőn Liam vett fel engemet és a srácokat is szokásosan viszont majdnem elkéstem irodalomról, mert a büfében már reggel nagyobb volt a sor mint általában. Luke pont előttem csukta be az ajtót, mivel nem látott.

-Jó reggelt - huppantam le Luke mellé.

-Jobbakat - biccentett.

-Segítened kéne - kezdtem.

-Történt valami? 

-Beszélhetünk óra után? - kérdeztem.

-Persze - húzta fél mosolyra száját.

Órán vázlatot írtunk és a szöveggyüjteményből olvastunk, majd egy pár oldalas fogalmazás feladása után elengedett minket a tanár. Nem mozdultam Luke mellől és ő sem mellőlem. Megvártuk amíg mindenki ki megy a teremből, de utánna is egy pár percig néma csendben ültünk egymás mellett.

-Szóval? - fordult felém teljesen.

-Szóval - fordultam én is teljesen felé - Lenne egy kérdésem - kezdtem ő, pedig csak bólintott - Nem tudom mit vegyek Harry szülinapjára és jövő héten lesz - kérdeztem, lehet picit el is pirultam.

-Hát figyelj, én nem vagyok vele jóban. Ő nem bír engem és nem is ismerem nagyon, de szerintem, főleg, hogy tetszik neked, vegyél neki virágot és valami ruhát ami szerinted tetszene neki - mondta, mire éreztem, hogy zavarba jövök. Tudja, hogy bejön nekem?

-Ezt honnan vetted? - néztem oldalra, tekintetét kerülve.

-Kikövetkeztettem - magyarázta - Kicsit bántott ugyan, hogy nem mondtad el, de reméltem azért idővel esetleg el fogod. Nekem tudod, hogy elmondhatsz bármit, ugye?

-Igen tudom, de én is nem rég jöttem rá. Tény és való sajnos tényleg bejön - néztem végre szemébe - De ne mondd el senkinek, légyszi.

-Nálam biztonságban van a titkod - kacsintott rám valamelyest boldogan, amit nem tudtam mire vélni - De ne mondd azt, hogy sajnos kérlek, szép dolog az ha tetszik valaki.

-Ennyire feltűnő lennék? - kérdeztem inkább magamtól, mint tőle, a padlót pásztázva.

-Nem - válaszolta feldobottan.

-És minek is örülsz pontosan?

-Kicsi Lou szerelmes - kezdte el az agyamat húzni.

-Na jó asszem én itt hagylak, szólj ha kirajongtad magad - forgattam meg szemeim.

-Jól van na, csak annyira érdekelt már ez - ujjongta ki magát, mire én csak kérdőn néztem rá - Amióta idejöttem tudtam - győzködött.

-Akkor még én sem tudtam - ráztam meg a fejem nevetve, majd felálltunk és a teremből kisétáltunk.

-Na jó, ki kell találni, hogyan zúgjon ő is beléd - kezdett el ötletelni.

-Sehogy - vontam vállat - Csak barátként tekint rám és nem vagyok az esete, habár egyszer majdnem lekapott - gondolkodtam el - De megegyeztünk abba, hogy azt elfelejtjük, mert csak azért volt, hogy befogjam.

-Mintha valami tini dráma filmben lennék. Anyám - képedett el - Majdnem lekapott és te azt hiszed, hogy nem vagy az esete? Ember, beteg vagy?

-Luke, nem úgy volt az ahogy te azt gondolod - ráztam meg a fejem, majd kivettem a szekrényből az angol cuccomat és megvártam míg ő is.