Part 30

787 56 36
                                    

Sziasztook! Szóval amelett döntöttem végül, hogy 2-3 részt egybe sűrítek, remélem azért így is élvezhető! Köszönöm a pozitív visszajelzéseket és a segítséget! Legyen szép napotok és jó olvasást!

-Soha nem írt nekem vissza - fejezte be mesélését Niall, mire valahányan alig bírtunk már levegőt kapni.

-Tényleg - kezdtem amint lenyeltem az utolsó falatot is - Vikivel mizu?

-Nagyon semmi, kiderült, hogy van egy barátja Kaliforniában - rántott vállat, majd a csengő is megszólalt. Hátba veregettem Niallt és Harryvel oldalamon indultunk törire.

-Hát Niall nem a legszerencsésebb randik terén annyi szent, de legalább vicces sztorijai vannak - néztem hátra a srácokra utoljára.

-Hát igen, de tuti, hogy egész órán enni fog, mert ebéd szünetbe mesélt - forgatta meg a szemeit Harry.

-Mintha anélkül nem enne órákon - horkantam fel, Harry pedig csak fel nevetett.

-Itt vagyunk - bökött a terem ajtajára, majd maga elé engedett.

-Üljenek le - sóhajtott a tanár. Folytonos késők lettünk szóval már nagyon nem is érdekli a tanárt, főleg, hogy mindkettőnknek jók a jegyei töriből.

Egész órán feleltetett, majd elengedett minket a szünetre, ahol én csak gyorsan kimentem mosdóba és utánna leültem Harry mellé. A következő törin vázlatot írtunk és valamiről beszélt a tanár, de valahogy nem tudtam rá koncentrálni. Annak tudatában, hogy a leggyönyörűbb, legkedvesebb, legszexibb, legaranyosabb, legokosabb, legszerényebb és a világ legszerethetőbb fiúja itt ült mellettem, nem tudtam másra figyelni. Csak rá. Arra eszméltem fel, hogy vége is lett az órának és mindenki pakolt már a táskájába.

-Styles és Sty-Tomlinson ide fáradnának kérem? - hívott oda minket a tanárnő, mi Harryvel pedig kérdőn egymásra figyeltünk.

-Igen? - kérdezte Harry.

-Nem tetszik nekem, hogy egyfojtában késve érnek be, de eltekintve ettől maguk a legjobbak ebből a tantárgyból - sóhajtott fel megterhelten - Ezért is szeretném, ha összeállítanátok a kedvenc tananyagotokat jövő péntekre és az osztály előtt adnátok elő párban. Három jegyet szeretnék erre adni és ha jól sikerül - hadarta el és közben a kettőnk között cikázott szeme - tekintve, hogy dupla óra, a második órán elengedem az osztályt.

-Öhm - kezdtem - Szerintem megleszünk, Harry?

-Benne vagyok - hagyta el száját egy mosoly. Miért ilyen feldobott egy töri projekttől?

-Rendben, akkor szép hétvégét - biccentett és Harryvel kisétáltunk a teremből.

-Ez-

-Fura volt - fejezte be, mire én csak halkan felnevettem.

-Egy kávéra ráérsz? - kérdeztem.

-Fhú hány óra van?

-Három - közöltem vele és kicsit azért érdekelt mi dolga lehet.

-Akkor szerintem igen, ma dolgozol?

-Igen - értünk ki a suliból.

-Akkor elkísérlek - vont vállat - persze ha nem gond - tette hozzá.

-Reméltem - motyogtam boldogan.

Az út oda kellemesen telt és sokat mesélt, ami azért is volt jó, mert egész héten alig voltunk kettesben. Bárcsak viszont kedvelne. Bármikor megfoghatnám a kezét és nem csak barátiasan. Vagy bármikor eljöhetne velem edzésekre, hogy a pasiját nézze ne az egyik barátját a sok közül. Hívhatnám úgy drágámnak és nem csak drágámnak. Mivel ugye nagyjából az összes barátomat drágámnak becézem, de nála máshogy mondanám. Nála komolyan gondolnám. Az egyetlenem lenne és a világot is neki adnám ha tudnám. Bárcsak...

Ne ítélj, mielőtt nem ismersz|Larry Stylinson ff.|Where stories live. Discover now