Nem az a lány

3. fejezet - A klán

Nikol szeme elé egy hatalmas helyiség tárult. Jobbra, és balra folytatódott a folyosó szobákkal, előtte pedig egy lépcső vezetett egy nyitott térbe. Az alattuk lévő szinten pedig ajtót csak egyet látott, a liftét.

Noel levezette a lépcsőn, közben magyarázott. Nikol visszanézett, így a folyosó leginkább egy beltéri teraszra hasonlított.

- Amit itt látsz, az a legfelső emelet. – A fejével a lépcső felé bökött, ahonnan kijöttek. – Az meg ott az én szobám.

Nikol körbenézett. Tőlük nem messze egy bárpultot látott, mögötte három polcnyi alkohollal, és egy csappal. Nézelődés közben nem tudta nem észrevenni, hogy Noel keze a derekára csúszik, úgyhogy ellépett tőle. Szó nélkül, de a nemtetszését kifejezve a férfire nézett, azt persze nem különösebben érdekelte.

- Hol lehet innen elmenni? – Morogta Nikol a fejét forgatva. Észrevett két egymással szembe fordított kanapét, köztük egy kerek üvegasztallal. Az egyik kanapén egy alak feküdt, a szemét a karjával takarva. De ezen kívül a terem üres volt. A végén egy padlótól plafonig tartó város hatalmas esti festménye díszelgett.

- El akarsz menni? – Vigyorgott Noel.

– Aha...

– A szobámban megteheted. De akár itt helyben is.

Nikolnak összeszorult a hasa.

- Úgy értem elmenni innen. Ki az utcára. Egy buszhoz, vagy valami. – Csöppet sem tetszett neki a férfi ízléstelen megjegyzése. Noel kuncogva intett a fejével.

- Gyere.

Zsebre vágta a kezét, és lassú léptekkel megfordult. Nikol kelletlenül követte. Ahogy elhaladtak a kanapék mellett, egy röpke pillantást vetett az alakra. Egy férfi volt, fekete bőrdzsekiben, bő, szürke nadrágban, fehér kapucnival a fején. Az arcát csak orrtól lefele láthatta, mivel a keze, és a csuklya eltakarta a többit. Ahogy így hátra döntött fejjel aludt, Nikol szemét szinte kiszúrták a férfi durva vonási. Kiállt az ádámcsutkája, az álla hegyén lévő szakállpamacs pedig égnek állt. Rémisztő látványt nyújtott még így, alva is. Az orrát vér maszatolta, ami lefolyt, és rászáradt az arcára, és lilás horzsolások borították, ami arról árulkodott, hogy nem rég szerezte a sérüléseket. A szája enyhén nyitva volt, az ajkai felszakadtak, és úgy szuszogott, mintha mindjárt megfulladna a vértől. Az ujjai között egy félig elszívott, kialudt cigi csücsült.

- Van egy olyan érzésem, hogy fogalmad sincs arról, hogy hol vagy. – A gondolkodásból Noel hangja zökkentette ki.

Még egy utolsó pillantást vetett a bőrdzsekis fickóra, aztán elkapta a tekintetét.

- Azt hiszem, ezzel mindenki így van, akit bedrogoztak, aztán az akarata ellenére elhurcoltak egy ismeretlen helyre. – Vallotta be Nikol, és a férfi mellé sietett.

Picit zavarta, hogy még a vállát se éri föl. De legalább könnyebben tökön üthetem, ha arra kerül a sor.

Noel felnevetett.

- Bírom a humorod. Fati sose merne ilyet mondani.

- Nem vicceltem. – Morogta Nikol. – Különben is, ki az a Fatima?

Noel a szeme sarkából mosolyogva lepillantott rá.

- Egy hálátlan kurva. – Mondta, közömbös szelídséggel. Aztán kuncogva hozzátette. – Ezt veheted szó szerint is.

Nikol a nyakához nyúlt. Elhúzta a száját. Ha ez a Fatima nem pattog, most ő is otthon ülhetne.

A festmény elé értek. Nikol pedig rájött, hogy ez valójában nem festmény, hanem egy hatalmas, városra néző ablak.