SZJG: Ha elmennék...

Augusztus 30.

A mai napon találkozom a magán tanárral. Kicsit izgulok miatta. Azt hiszem délután háromkor megyek hozzá.
Ma reggel Anyu korán elment dolgozni apuval együtt, szóval egyedül maradtam itthon. Lejöttem az emeletről, egy könyvvel a kezemben, aminek azt hiszem a Legyek ura a címe. Emlékszem, ezt még kilencedik elején olvastam, ezért úgy gondoltam mégegyszer kiolvasom.
Leültem a kanapéra, fellapoztam a könyvet, majd belevetettem magam az olvasásba.
Mikor már egy jó ideje olvastam, meghallottam az emeletről, a Skype hívás jellegzetes hangját. Gyorsan letettem a könyvet, és felrohantam a szobámba. Amikor felértem, egyből a laptopom elé ültem, majd fogadtam a hívást.
Clara volt. Egy barátom Oroszországból, egy suliba jártam vele. Elég hamar összebarátkoztunk, sokat beszélgettünk, átmentünk egymáshoz, vagyis inkább én mentem át Clara - hoz, mivel apámék nem engedték, hogy bárkit is hozzak a házukba. Clara apja fizikus, az anyja pedig fodrász. Általában hozzá jártam, ha az ünnepekre vagy fontosabb találkozókra jól kellett kinéznem. Van egy húga, Lisa aki szintén ugyanabba a suliba járt mint mi. 16 éves és elég jól tanul.
- Szia! - köszönt Clara oroszul, miközben beleintett a kamerába.
- Szia! - intettem vissza.
- Hogy vagy? - kérdezte, miközben oldalra döntötte a fejét, és kék szemével fürkészte az arcomat a kamerán keresztül. Hosszú szőke haja a vállára omlott, azt piszkálta miközben várta a válaszom.
- Hát... Most így minden oké, ma fogok találkozni a leendő orosz magán tanárommal, ezért kicsit izgulok, de úgy általánosságban minden rendben. - feleltem.
- Az jó. Itt is minden oké, bár kicsit unatkozni fogok, ha nem leszel itt. Fura lesz. Nagyon fura...- mondta. Szegény, sajnáltam őt, hiszen mindig együtt lógtunk, és most elmentem. Nehéz lehet neki, mert már nem vagyok ott. Mindig segítettük egymást, bármi volt, de most csak Skype - on keresztül tudunk beszélni, és az nem ugyanolyan.
- De, ne szomorkodj. Itt a Skype, bármikor tudunk beszélni. Csak fel kell hívnod! - próbáltam belé önteni a lelket.
- De az már nem lesz ugyanolyan - húzta szomorú mosolyra a száját.
- Nem - értettem egyet, miközben megráztam a fejem.
- Már csak egy nap és kezdődik a suli - sóhajtotta.
- Már csak egy nap - ismételtem meg a mondatát, miközben a szám szélét harapdáltam.
- Valami nyomja a szívedet. Mondd el! - kérte Carla. Már nagyon megismert ez alatt az egy év alatt.
- Csak kicsit tartok ettől a visszatéréstől. Mi lesz ha nem fogadnak be újra? Mi lesz ha nem úgy viselkednek majd velem mint régen? - kérdeztem kétségbeesetten. Clara nagyot sóhajtott, majd elmosolyodott.
- Reni. Túl agyalod a dolgokat. Miért ne fogadnának vissza? Miért ne viselkednének úgy veled mint régen? Fölöslegesen gondolkozol ennyit, mert nincs miért. Lesz ahogy lesz, ne gondold túl. - mondta. Teljes mértékben igaza volt. Nem kell ezen ennyit gondolkozni, fölemészt ez az agyalás.
- Kösz. Igazad van, nem kell ezen gondolkodni - mondtam.
- Én megmondtam - tárta szét a karját lazán.
- Te mindig megmondod - forgattam a szemem mosolyogva.
- Van ez így. Neked folyton valami bajod van, és én megtalálom rá a megoldást. - folytatta.
- Na persze. - nevettem el magam hitetlenkedve.
- Pedig így van - fényezte magát tovább. Majd hirtelen félre kapta a fejét, mert az anyja benyitott a szobába.
- Gyere, kész a vacsora - hallottam a hangját.
- Oké anya, mindjárt megyek - felelte, majd visszafordult hozzám. - Mennem kell - mondta.
- Hallottam - bólintottam. - De ami azt illeti, hogy nekem is mennem kell, szóval  hamarosan anyu borzasztó kajáját kell ennem. Imátkozz, hogy ne haljak bele. - meredtem magam elé.
A kijelentésemre Carla hangosan felnevetett, majd kinyomta a hívást.
Mosolyogva álltam fel a gépem elől, majd lementem a földszintre. Anyu éppen a tányérokat pakolta ki.
- De jó, hogy jössz, már szólni akartam, hogy kész az ebéd! - mondta mosolyogva.
Én fintorogva ültem le a helyemre, apuval egyetemben. Nem is tudom mi akart az lenni amit anyu készített. Talán valami hús, de elég rosszul volt fűszerezve, ezért förtelmes íze volt. A rízsnek is, bár mondjuk azt nem értem, hogy ronthatta el. Mindegy, borzalmas volt.
Mikor befejeztük az ebédet, anyu az órájára pillantott.
- Egy óra, és menned kell a magán tanárhoz - mondta.
- Rendben, akkor összepakolok és megyek - bólintottam, majd felszaladtam a szobámba. Összeszedtem a telefonom, meg néhány orosz tankönyvet, hátha szükség lesz rá. Gyorsan lementem, felvettem egy csizmát, meg egy fekete kabátot, és indultam is.
Már korábban elküldte a tanár anyunak a címét, szóval tudtam merre kell menni. Amúgy is közel van hozzánk az a ház.
10-15 perc gyaloglás után már ott is voltam, egy fehér, kertes ház előtt. Nagy levegőt vettem, majd becsöngettem.
Léptek zaját hallottam az ajtó mögül, amely végre kitárult, és egy srác állt velem szemben.
Magas, olyan 180 cm, barna haj és a szeme elég érdekes volt. Az egyik szeme kék, a másik szeme sárga színben pompázott.  Valószínűleg Heterokrómája van. A jobb alkarján egy tetoválás díszelgett, amely két sárkányt ábrázolt. Fekete, pulóvert viselt melynek fel volt tűrve mindkét ujja, és ehhez egy fekete farmert egy sötét színű sport cipővel.
- Szia, én vagyok Reni - mondtam a kezemet nyújtva.
- Szia, én Alex vagyok. Gyere be! - rázta meg a kezem, majd beengedett.
Mikor beléptem a házba, egy fekete német juhász kutya futott felém, majd hirtelen rám ugrott. Szerencsére stabilan álltam a lábamon, ezért nem borultam fel. A kutya továbbra is körülöttem ugrált és szaglászott. A srác is belépett mögöttem, majd rászólt a kutyára:
- Paul, hagyd! - ripakodott rá. A kutya valószínűleg megértette, mert arrébb ment, de távolról még figyelt.
- Bocs, ő a kutyám Paul, elég nagy érdeklődést mutat az emberek iránt. - szabadkozott.
- Nem gond - feleltem.
- Akkor erre - előzött be, majd egy szoba felé vezetett. Be mentünk, majd leültem egy kanapéra, ő pedig egy fotelbe.
- Szóval... Mit lehet rólad tudni Reni? - kérdezte tőlem oroszul.
- Hát... Most érkeztem vissza Oroszországból...- kezdtem bele a mesélésbe. Körülbelül mindent elmondtam magamról, ő pedig figyelmesen hallgatott, majd ő is mesélt  magáról.
Elmondta, hogy ő Prágában született, és csak 4 éve költözött Magyarországra. Azt is, hogy a Zeneművészeti Egyetemen tanul. És azt, hogy eddig én vagyok az első ,,tanítványa" akinek oroszt fog tanítani.
Mikor körbenéztem, megakadt a szemem egy gitáron, ami az egyik sarokba volt helyezve egy gitár állványon. Alex valószínűleg észrevette, hogy a hangszert nézem, mert egyszerűen felállt és idehozta, majd az ölébe vette.
- Tudsz játszani rajta? - kérdezte.
- Nem, dehogy - legyintettem.
- Akkor? Eléggé sokáig nézted. - nézett rám.
- Nem, csak az egyik leendő osztálytársamra emlékeztet. - feleltem, miközben az ujjaimat tördeltem.
- De ez a valaki, nem csak egy osztálytárs, igaz? - látott át rajtam.
- Jó, tényleg nem. - vallottam be.
Alex bólintott, majd felállt a fotelből és átült mellém a rekaméra.
- Megtanítok neked egy számot - jelentette ki. Én pedig eléggé meglepődtem ezen.
- Elmondok valamit. Ehhez nagy türelem kell. - mondtam komolyan.
- Hát...Én elég türelmes embernek tartom magam - felelte, majd elkezdte pengetni, a gitár húrjait. Mikor befejezte a számot, felém fordult.
- Ismerted? - kérdezte végül.
- Avril Lavigne - Complicated - vágtam rá a választ.
- Az - bólintott a srác. - Szereted ezt a számot? - kérdezte.
- Igen - feleltem. Sokat hallgattam
Beatles -t és hát az a helyzet, hogy meguntam. Úgyhogy új zenéket kerestem a neten. És ezt találtam. Tetszett. Elég sokat hallgatom azóta.
-  megtanítsam neked? - kérdezte. Én megráztam a fejemet. Alex a reakciómra felvonta a szemöldökét, majd megválaszolta a kérdését.
- Megtanítom neked - jelentette ki, majd a kezembe adta a hangszert.
Elhelyeztem a kezemben a gitárt, majd kérdőn Alexra néztem.
- És most?
- Most a bal kezeddel fogd le, ezt és azt a húrt - próbált segíteni, úgy, hogy oda helyezte a kezem a húrokra.
- Oké, ez megvan. Akkor a jobb kezeddel pengesd meg ezeket a húrokat - mutatta meg, hogy csináljam. És ez így ment egy ideig. Már egészen jól ment az a...fél perc. De mit ne mondjak, Alex tényleg elég türelmes volt velem. 3 óra alatt volt meg az a fél perc.
- Azt hiszem, mára ennyi elég is. - mondta Alex, miközben vissza tette a hangszert a helyére.
- Szerintem is. - értettem egyet.
- Először azt hittem könnyebb lesz, de ez tényleg csak fél perc 3 óra alatt. - jegyezte meg.
- Mondtam, hogy nagy kihívás - feleltem mosolyogva.
Amúgy Alexel elég jó volt beszélgetni.
Aztán persze az orosszal is foglalkoztunk, hiszen eredetileg ezért jöttem.
- Elég jól beszéled a nyelvet. Már csak pár téma és szerintem leteheted a nyelvvizsgát. - mondta Alex.
- Jó lenne - feleltem, majd hirtelen mindketten oldalra kaptuk a fejünket, mert kinyílt az ajtó. Én nem nagyon láttam mást a házban, ezért kíváncsi voltam, hogy ki az.
Meglepetésemre belökték az ajtót. Az elkövető nem más volt, mint Paul, Alex kutyája. Miután benyitott, körbenézett, majd felugrott az ágyra mellém.
- Ügyes - dicsértem meg az állatot, miközben mégsimogattam a fejét.
- Igen, és rendkívül okos - fűzte hozzá Alex. - Na, meg szeret lopni a kis nyavalyás - jegyezte meg, majd odalépett a kutyához és megveregette az oldalát.
- Pedig kedvesnek tűnik - mondtam, miközben folyamatosan a kutyát simogattam, amit láthatólag nagyon élvezett.
- Ő három féle képpen viselkedik az emberekkel: van akit nagyon kedvel, az akit nagyon utál és az akit csak szivatni szeretne, ezért ellopja a dolgait. - felelte, mire elröhögtem magam.
- De elszaladt az idő - mondta az órájára pillantva Alex.
- Miért mennyi? - kérdeztem.
- 19:30 - felelte.
- Akkor nekem mennem kell - jelentettem ki. Alex bólintott, majd kilépett a szobából, én pedig követtem.
- Haza kísérlek - mondta.
- Oké, de egy jó tanács. Takard el a tetoválásaid - mutattam az alkaljára. Mert ha anyuék megtudnák, hogy Alexnek tetoválása van, biztos nem engednék, hogy hozzá járjak oroszt tanulni.
Alex megfogadva a tanácsom, lehúzta a pulóvere ujját, amitől nem látszott a tetkó.
Alex bezárta az ajtót, majd elindultunk hazafelé. Mikor a házunk elé értünk, becsöngettem.
-  itt maradnál egy pillanatra, anyuék mindig szeretik tudni, hogy kivel találkozom - mondtam kínosan.
- Nem gáz - rázta meg a fejét, majd kapu felé fordult, mert anyu és apu kinyitotta.
- Jó estét, én vagyok Reni orosz tanára, Alex, csak haza kísértem Renit. - nyújtotta a kezét apu felé.
- Jó estét, Rentai Róbert - rázta meg a kezét.
- Egy héten 3 alkalommal lesz óra. Hétfőn, kedden és csütörtökön. - mondta Alex, mikor beállt köztünk a síri csend.
- Rendben, köszönjük, hogy haza kísérte Renátát. - mondta apu.
- Semmiség - legyintett Alex, majd elköszönt tőlünk, és haza indult.
Mi is bementünk a házba, anyu sajnos kész volt a vacsorával, szóval nem úszhattam meg.
- Rendesnek tűnik ez a fiú - mondta anyu vacsora közben.
- Igen tényleg az - mondtam. Ha anyuék megtudnák, hogy Alexnek tetoválása van... Nem ezt mondanák.
- És milyen volt az óra? - kérdezte apu.
- Nagyon jó volt - feleltem, mikor sikerült lenyelnem anyu főztjét.
- Rendben. - bólintott apu, és tovább küzdött azzal főzelékkel, vagy mivel.
Vacsora után felmentem a szobámba. Mikor utoljára Clara - val beszéltem, nem kapcsoltam ki a laptopot, ezért érkeztek rá üzenetek is.
Odaültem a gép elé és megnyitottam az üzeneteket. Clara írt. Még akkor amikor elindultam Alexhez. Csak ennyit írt:
,, Remélem túlélted"
Ekkor nyilván anyu főztjére gondolt, visszaírtam neki:
,, Még szép" - írtam.
,, Igazi túlélő vagy :)" - írt vissza.
,, Tudom" - írtam meg az utolsó üzenetet, majd miután elküldtem, kikapcsoltam a laptopot és elindultam fürdeni. Elég késő volt már.

Orosz óra: 5/5 Nagyon élveztem, főleg, hogy volt benne egy plusz gitár oktatás is.
Alex: 5/5 nagyon kedves, humoros srác. Megkedveltem.
Paul: 5/5 Nagyon aranyos kutya
Clara: 5/4 Jó volt beszélgetni, de nem lesz ugyanolyan mint mikor személyesen beszéltünk.