SZJG: Ha elmennék...

Új rész!

Miután otthagytam Kingát, tovább mentem a folyosón, egészen a szerkesztőség terméig. De mielőtt odaértem volna, egy erős kar ragadta meg a vállam, majd kissé hátra rántott. Azt hittem, hogy elfogom veszíteni az egyensúlyom, és a földre esek, de ez szerencsére nem történt meg, mert az biztosan tönkre vágta volna az új Renit.

Mikor hátra fordultam Kingát találtam magammal szemben, aki csípőre tett kézzel nézte végig, hogy majdnem eltaknyoltam a suli padlóján. Hogy visszanyerjem a tekintetem ebből a ,,botlásból", kisöpörtem az egyik hajtincsemet a szememből és a lányra néztem.

- Látom visszatértél köreinkbe. Üdv újra a valóságban! - céloztam arra, hogy az előbb teljesen lesokkolódott, mintha egy másik világban járt volna.

- Renáta, egyáltalán nem vagy vicces! Úgy tűnik a humor egyáltalán nem a te asztalod. - mondta, miközben kikerült. Én utána fordultam, majd ezt válaszoltam:

- Nem is viccnek szántam - feleltem, majd Kingát megelőzve benyitottam a suliújság termébe.

A többiek már elkezdték a tanácskozást, amikor beléptünk a terembe. Mindenki felénk kapta a fejét, amikor hallották, hogy kinyílik az ajtó. Se én, se Kinga nem foglalkozott a ránk szegeződő szempárokkal, mert mindketten se szó, se beszéd, leültünk az egyik padra. (de még véletlenül sem ugyanarra) Erre Timi is felemelte a fejét a sok papírlap közül, de alig, hogy ránk nézett, már is visszatért eredeti munkájához.

- Késtetek lányok! Már elkezdtük a helyek kiosztását - mondta monoton hangon, mintha csak egy lapról olvasta volna fel a szöveget. - De mindegy, ha mindenki itt van, akkor folytathatjuk azt, amit elkezdtünk. - mondta, miután végre letette a lapokat és a többi diákra nézett. - Vegyetek elő füzetet vagy dolgozzatok gépnél, nekem mindegy. Mindannyiótok húzni fog egy cetlit - mutatott az asztalon lévő papír fecnikre, majd folytatta. - amin egy téma fog szerepelni. Erről a témáról írjatok egy 2 oldalas cikket. - fejezte be, majd egyesével mindenkit odahívott magához és huzatott velük egy tételt, ugyanos csak így lehetett bekerülni az újsághoz.

Mikor én következtem, Timi sok szerencsét kívánt, de egyáltalán nem vettem figyelembe, ugyanis eddig mindenkinek ezt mondta. Aztán kihúztam a cetlit és elolvastam. Kultúra. Ez állt rajta. Ez a téma egyáltalán nem okozott nehézséget számomra. Miután a papír fecni a markomban volt, odasétáltam az egyik géphez és belekezdtem a cikkbe. Akkor nem számított senki és semmi. Csak a cikk és én. Teljesen kizártam a körülöttem zajló eseményeket és csakis a munkámra koncentráltam. Még Kinga sipítozását sem hallottam, pedig higgyétek el, ezt elég nehéz volt figyelmen kívül hagyni.

Már jelző csengő volt amikor befejeztem a cikket. Még jó hogy a kultúrából kellett két oldalt írnom és nem a sportból, mert akkor biztos nem lett volna maradásom a suliújságnál. Felkaptam az asztalról a kis jegyzet füzetemet, amibe a cikkekhez való ötleteimet gyűjtöm, majd kisétáltam a teremből, hátra hagyva a suliújság leendő tagjait. Beleértve Kingát is aki még mindig Timivel vitatkozott azon, hogy miért kapta azt a témát amit. No comment.

Miközben a folyosón sétáltam, nem figyeltem eléggé ugyanis valamin megcsúsztam és hátra estem. Esés közben már azt hittem, hogy kitörik a gerincem, de ez nem történt meg, ugyanis a kemény padló helyet, két erős kar közé estem. Az esés pillanatában a szemeim csukva voltak, így mikor kinyitottam a szemem megpillantottam azt a srácot aki elkapott. És nem Cortez volt. Egyáltalán nem ő.

Sziasztok kedves olvasóim!

Sajnálom, hogy sokáig nem volt rész, ugyanis nagyon elfoglalt voltam az elmúlt időszakban. (Szóbeli felvételik) De ígérem, hogy most több rész lesz, mert a délutánjaim szabadok. Ezzel a résszel kapcsolatban: sajnálom, hogy kissé rövid lett, de az új karaktert a következő részre tartogatom.

Schell