SZJG: Ha elmennék...

Szeptember 8. Szerda

Borzasztó nap. Na de kezdem az elején.
Ma a harmadik csöngésre nyomtam le az ébresztőórám, ami azt jelentette, hogy késésben vagyok. Szuper! Kezdjük így a napot!
Gyorsan felkaptam magamra azt, amit találtam, ez esetben egy bordó farmer nadrágot és egy bő fehér pulcsit vettem fel. Leszáguldottam az emeletről, felkaptam az anyu által készített szendvicset, és rohantam is a sulihoz.
Még sem álltam addig, míg oda nem értem.
A többiek már valószínűleg bementek, mert már nem álldogáltak kint.
Hát ez marha jó, Vladárral lesz óránk aki tuti, hogy megöl, ha nem érek be.
Mikor berontottam a terembe, Vladár már ott állt, keresztbe tett kézzel és lenézően pillantott végig rajtam.
- Látom Rentai, már az első rajz óráról el akart késni, nem de? - tett gúnyos megjegyzést a tanár, mikor leültem a helyemre.
- Elnézést tanár úr. Több ilyen nem fordul elő. - mondtam bűnbánóan.
- Azt kétlem - válaszolta, majd kiadta a feladatot. Rajzolnunk kellett valamit az...őszről. Csodás feladat, egy csodás rajzosnak. ( Remélem éreztétek a szarkazmust, mert annak szántam) Legalább egy falevelet akartam rajzolni, vagy mit tudom én, de az a baj, hogy még azt sem tudok.
Ott ültem tehetetlenül, miközben a többiek alkottak. Láttam, hogy Virág egy őszi tájat rajzol, ami elég szép volt, azt kell mondjam. Kinga egy lovat rajzolt, mi mást? A ló egy fa alatt állt, amiről hullottak a falevelek. Én meg ott ültem egy firkálmánnyal a kezemben, és azon gondolkoztam, hogy mekkora leszidást kapkok anyutól, majd ha hazaérek, és tájékoztatom az év eleji egyessemről. Nem lesz oda érte, az biztos.
A gondolataimból Cortez zökkentett ki, aki meglökte a vállam. Erre hátra fordultam, és érdeklődve néztem rá.
- Mutasd a rajzod - nyújtotta a kezét, mire ösztönösen megráztam a fejem.
- Felejtsd el, nem hiányzik, hogy
kiröhögj. - mondtam, majd megfordítottam a rajzlapot, hogy ne lássa a művemet.
- Ne már Reni, csak segíteni akarok - mondta még mindig a kezét nyújtva, hátha odaadom. Felejtsd el, Antai - Kelemen Ádám, felejtsd el.
- Rentai! Forduljon előre, de most azonnal! Hogy képzeli, hogy az én órámon zavarja azt, aki éppen dolgozik magával ellentétben? Eredetileg nem akartam leosztályozni a rajzokat, de maga miatt megteszem! - üvöltötte le a fejem.
- Elnézést! - mondtam a szám szélét rágva, de a tanár csak megrázta a fejét.
- Túl sok vagy Rentai, túl sok. Na, hozd ki a rajzod. Már ha lehet ezt annak nevezni. - tette hozzá, miközben letettem az orra elé a lapot. Felvette az asztalról a rajzom, majd körbe mutatta.
- Rentai szerint ez egy rajz. - mondta maró gúnnyal a hangjában, a többiek meg elnevették magukat, a rajzom láttán.
- Egyértelműen elégtelen - nyújtotta vissza nekem. Én hanyagul elvettem tőle, majd vissza sétáltam a helyemre. Rajtam kívül mindenki ötöst kapott, ez elég megalázó volt. Mindig szokott lenni egy - egy hármas vagy négyes, de most csak az enyém lett ilyen rossz.
Mikor szünetre mentünk, Ricsi meg mindig ezen röhögött.
- Túl sok vagy Rentai. Túl sok. - utánozta Vladár hangját,de aztán egyből elröhögte magát.
Cortez valószínűleg látta, hogy ezen most nincs kedvem nevetni, ezért oda sétált mellém.
- Nyugi Reni. Nem kell kiborulni, eddig is így bánt veled. Csak újra meg kell szoknod, hogy ilyen szadizós kedvében van. Vagy csak egyszerűen utál. - súgta a fülembe.
- Igen. Valószínűleg. - válaszoltam.
Több említésre méltó dolog nem történt. De ha azt hittem, hogy ezzel a rajz egyessel, nem lehet rosszabb a mai napom, akkor tévedtem.
Mikor hazaértem, felbaktattam a szobámba. Megírtam a házit, az egyéb tanulnivalókat bemagoltam, ami azt jelentette, hogy nincs több dolgom.
Egyszercsak megszólalt a csengő. Fogalmam sincs, hogy ki lehet az ilyenkor. Esetleg apu vagy anyu értek hamarabb haza a munkából, és itthon hagyták a kulcsot? Nem hiszem. Akkor vajon ki lehet? Tettem fel magamban a kérdést, mikor leértem az emeletről.
Fogtam a kulcsot, és kinyitottam a bejárati ajtót.
Egyszerűen nem hittem a szememnek.
Egy hosszú, fekete farmer nadrágot és egy rövid ujjú pólót viselt. Sötétszőke haja be volt fonva. Igen, az ikertestvérem állt előttem, tök lazán.
- Szia, hogy kerülsz ide? - kérdeztem, miközben beengedtem.
- Facebook - mutatta fel a telefonját, amin még volt nyitva az alkalmazás. Ezt nem nagyon értettem, mivel még mindig elektronikai analfabéta vagyok, szóval erre csak bólintottam.
- Szép ház. - nézett körül a lány.
- Az - értettem egyet, mert erre nem tudtam mit reagálni.
- Mesélj magadról egy kicsit - nézett rám, mire mosolyogva elkezdtem mondani, hogy milyen a suli, meg satöbbi. Ám arra nem gondoltam, hogy így a vesztembe rohanok. Eközben körbe vezettem a lakásban. Mikor már az én szobámban jártunk, és éppen azt meséltem, hogy Cortezzel hogyan jöttem össze, hirtelen hatalmas fájdalmat éreztem a fejem környékén. Mintha fejbe vágtak volna, vagy nem is tudom. A szemeim lassan lecsukódtak, és éreztem, hogy elestem.

Mikor kinyitottam a szemem, felakartam állni, de nem tudtam. Ránéztem a bokámra, ami egy vastag kötéllel össze volt kötözve. Erre elkerekedett a szemem. Mi a franc? A kezeim is ugyanígy össze voltak kötözve. Még mozdulni sem tudtam. Sőt, meg beszélni sem, mert leragasztották a számat, így segítséget sem kérhettem.
A szoba ajtaja kinyitódott. Az ikertestvérem lépett be rajta.
- Na végre, hogy felébredtél - mondta maró gúnnyal a hangjában, és már nyoma sem volt a kedves, érdeklődő hangnemnek. Basszus! Basszus! Basszus! Ő vert volna fejbe? Úristen, de hülye voltam, hogy beengedtem!
- Mit akarsz tőlem? - kérdeztem, de valószínűleg, csak valami ilyesmit értett: ,,mih aharsz hölem".
Amúgy mindegy, mert valahogy megértette, mert a kérdésemre gúnyosan elmosolyodott.
- Ó. Drágám, csak azt teszem veled, amit a szüleink tettek velem. Tudod milyen érzés volt az, hogy engem bedugtak egy árvaházba, míg téged közeli ismerősökhöz adtak örökbe? Tudod milyen érzés volt az, hogy soha nem rendelkeztem barátokkal, akik segíthettek volna bármiben?
Na, ezt most megbosszulom. A szüleimet nem tudom tönkretenni, hiszen Oroszországban laknak, másrészt túl nagy emberek. De itt vagy te. És az ő bűnüknek, te fogod meginni a levét! - fröcskölte teli haraggal az arcomba, én meg nem tudtam mit mondani.
- Nem fog sikerülni! - ráztam meg a fejem, miközben mélyen a szemébe néztem.
- Ó, dehogyisnem! Mivel nagyon hasonlítunk egymásra, ezért úgy gondoltam, hogy én leszek te. - nevetett fel ördögien, mire elsápadtam. Úristen, csak nem azt akarja, hogy ,, én" tegyek tönkre mindent.
- Nem fog sikerülni! - mondtam inkább magamat bíztatva.
- Drágám csak ezt tudod hajtogatni? Sikerülni fog, ugyanis mindent elcsacsogtál nekem, miközben végig vezettél a házban, nem rémlik? Tehát mindent tudok rólad. A barátaidról, a kapcsolatodról...- mondta, de felfedeztem valamit, amiben nem hasonlítunk. És ez nagyon látványos.
- Hidd el nekem, hogy a többiek észre fogják venni, azt hogy nem én vagyok velük - mondtam miközben a szemébe néztem. Sajnos vette a lapot, mert a far zsebéből egy kis dobozt vett ki.
- Ne aggódj, a szememmel sem lesz probléma - nyitotta fel a doboz tetejét, amiben benne voltak a smaragd zöld kontaktlencsék. Mindkettőt behelyezte a szemébe, majd rám nézett. Ajj, tiszta én. Semmi kivetnivalót nem találni rajta.
- Látom hasonlítok - igazította meg a haját, majd ismét felém fordult. - Amíg mindent elintézek, addig a gardróbodban töltöd ezt a kis időt...- mondta mosolyogva. Hogy mi van? Ez megőrült!
- Tönkre teszem a barátaiddal lévő kapcsolatodat. Na meg a pasiddal való kapcsolatot is! - mondta, majd könnyedén behúzott a szekrénybe!!!? Ami ellen sajnos nem tudtam védekezni. Francba! Már csak ez hiányzott!