SZJG: Ha elmennék...

Szeptember 5. Vasárnap 1. rész

Ma valahogy semmi kedvem nem volt felkelni az ágyból. Csak feküdtem és gondolkoztam. A gondolatok egyszerre törtek rám, de mindegyik csak egy pillanatra, aztán elillant, mintha nem is jutott volna az eszembe. Cortez is ezek közé a gondolatok közé tartozott. Egyszerűen nem tudtam kiverni a fejemből. Már akkor szeptember 8. - án sem tudtam, de nem is akartam. Most meg minden olyan zavaros vele kapcsolatban. Úgy érzem, az a minimális kapcsolat is elveszett köztünk, amit 9. - ben felépítettem. Talán most már mérges is rám. Lehet, hogy Alex miatt ilyen. Lehet azt hiszi járunk. És? Nem hiszem, hogy tetszem neki, ezért lehet, hogy csak én látom így a dolgokat, hogy ő most haragszik rám. Nem tudom. Vele kapcsolatban, semmit sem érzek biztosnak. Ha közeledni próbálok hozzá, van amikor közel enged magához, de van amikor falat épít maga köré, és nem értem, hogy miért. Van amikor flegma, van amikor kedves, bár eddig nekem csak a flegma oldalát mutatta. Talán csak ő nem úgy viselkedik velem, mint régen. Talán megváltozott ami köztünk volt. Nem tudom mit tettem, hogy még a házit sem fogadja el tőlem, hogy kerül, esetleg mostanában Ricsi sem jön odahozzánk.

A gondolataimból a telefonom csörgése zökkentett ki. Eléggé meg kellett erőltetnem magamat, hogy feltudjak állni, mert amúgy erőm sem kedvem nem volt. Mikor az asztalhoz léptem, rá pillantottam a készüléken díszelgő névre. Eléggé meglepődtem, de volt bennem egy kis izgalom is. Cortez neve virított a kijelzőn. Vettem egy nagy levegőt, majd felvettem a mobilom.
- Szia! - szóltam bele a telefonba.
- Szia! - köszönt vissza.
- Miért hívtál? - kérdeztem vissza, mint aki rohadtul nem ájul el tőle, pedig igen, de ezt neki nem kell tudnia.
- Csak azért, hogy van - e kedved eljönni Zsoltiékhoz. A fiúk megkérték, hogy hívjalak ha van kedved. - magyarázta, nekem pedig kicsit lehervadt a mosoly az arcomról. A fiúk kérték meg őt, hogy hívjanak meg. Nem ő. És ez zavart.
- Reni? Itt vagy? - kérdezte Cortez, mire azonnal észbe kaptam.
- Itt vagyok. És igen, megyek. - mondtam zavartan.
- Oké, csak már egy ideje nem szóltál bele, azt hittem, hogy valami baj van. - magyarázta, mire újból elmosolyodtam. De aranyos, hogy aggódik, bár most ő a szemét, ő volt flegma, nem szabadna ilyeneket gondolnom.
- Akkor szia, csak ennyit akartam. - kezdett búcsúzkodni, erre elkomorodtam, majd újból beleszóltam a telefonba. Már megint csak leakar rázni.
Nem, ezt most nem fogom hagyni. Zsoltiéknál mindent lerendezek. De most még nem állok rá készen. Kell még egy kis idő.
- Akkor szia! - mondtam a szám szélét rágva, majd letettem a telefont.
Hoppá, az nem jutott eszembe megkérdezni, hogy mikor menjek de mindegy. Majd megyek amikor gondolom, remélem nem haragudnak érte. :)
Gyorsan felöltöztem, egy fekete farmert és egy rövid ujjú fekete inget vettem fel.
Mikor elkészültem, anyu nyitott be az ajtón, gondolom azért, hogy felkeltsen, de mivel látta, hogy felkeltem, visszacsukta az ajtót. Erre csak megvontam a vállam, majd lementem az emeletről. A konyhában anyu sürgött - forgott, én meg eközben ránéztem az órára. 13: 14 -et mutatott. Mi a franc? Ennyi ideig aludtam, vagy csak feküdtem az ágyban? Inkább az utóbbi. Na mindegy, tehát későn keltem. Úgy gondoltam, ha mondjuk átmennék most Zsoltiékhoz, akkor talán megúsznám anyu ebédjét. Azt hiszem ezt fogom tenni.
- Anyu! Elmehetek Zsoltiékhoz? - kérdeztem. Anyu rám pillantott, majd válaszolt a kérdésre.
- Most kell menned? - kérdezett vissza.
- Igen, így beszéltük meg. - hazudtam. Csak most az egyszer. Semmi kedvem anyu féle paprikás krumplit enni, mert azt hiszem abba bele halnék.
- Ó, oké. Menj csak, majd később eszel belőle. - engedett el, de az utolsó mondatát, nem hiszem, hogy teljesíteni fogom. Tehát elindultam Zsoltiékhoz.
Mikor odaértem, meglepetten vettem tudomásul, hogy már szinte mindenki ott van. Benyitottam a kapun, majd beléptem a garázsba.
- Sziasztok! - köszöntem, mire többen is felfigyeltek.
- Cső Ren! Nem hittük volna, hogy ilyen korán itt leszel. - vakarta meg a fejét Ricsi.
- Meg kellett menekülnöm anyu kajája elől. - vontam meg a vállam, mire a többiek felnevettek. Ezzel nem nagyon foglalkoztam, csak leültem a kanapéra, és figyeltem a körülöttem zajló eseményeket. Közben megtudtam, hogy Ricsinek van egy bandája, szóval ők közben zenéltek.
Hirtelen Cortez huppant le mellém, és rám szegezte a tekintetét. Őszintén szólva elolvadtam már attól, hogy rám nézett, de most meg kellett beszélnem valamit vele.
- Beszélhetünk? - kérdeztem.
- Most is azt csináljuk - válaszolta frappánsan.
- Úgy értem, négy szemközt. - intettem a fejemmel az ajtó felé.
- Te tudod. - mondta, majd felállt és kifelé indult a garázsból, én pedig követtem...